Ecsetről, húrokról és a kaptafáról

Eltelt már pár nap, mióta láttam a REÖK Palota Lennon-kiállítását. Hagytam, hogy leülepedjen az első benyomás hatása. Ami megmaradt: néhány oldalnyi jegyzet és a hiányérzet, hogy valami még mindig a levegőben lóg. Talán épp egy Péniszmadár?

Szegeden, a REÖK Palotában rendezett The Art of John Lennon című kiállítás szervezőinek nem titkolt célja az, hogy megismertessék a közönséggel az egykori Beatles-frontember képzőművészeti alkotásait. Lennon ugyanis a Liverpool Art Institute hallgatója volt, mielőtt komolyan a zenéléssel kezdett foglalkozni. A korpusz egy német gyűjtő, Michael-Andreas Wahle tulajdona, aki különféle Beatles-projektek és rendezvények kurátora is egyben.

Teremről teremre haladva egyre bővül a paletta. Először betekintést nyerhetünk Lennon úgynevezett vonalrajzaiba – ezt a technikát kifejezetten szerette –, ezekből egy egész sorozatnyi skiccet láthatunk, például a Magányos birkát, a Kétlábú lovat vagy a Kétszemű lábak című alkotást. A rajzok érdekessége, hogy mindegyik az Apple lemezkiadó levélpapírjára készült, és hitelesítőként megtalálható rajtuk Lennon első feleségének szignója is. A rajzok nagyon egyszerűek, néhol a címadó lény teljesen felismerhetetlen, mindet a kreativitás és a vidámság jellemzi, készítőjük mintha jelezné a nézelődőnek, hogy őt nem kell nagyon komolyan venni. Ezzel azonban erős kontrasztot képez az a John Lennonról készült portrésorozat, ami ugyanebben a teremben látható. Ezeknél a beállítottság és a merevség inkább eltávolít. Itt jegyzem meg, hogy a tárlat kompozícióját én magam kissé zavarosnak éreztem, a képek nem következtek egymásból, a rendező elv, a kurátori szándék nem volt teljesen tiszta.

Lennon művészetének legnagyobb erőssége a minimalizmus, személyes kedvencem például az az önarckép, mely csupán a művész általános ismertetőjegyeivel – hosszú haj és a jellegzetes, kerek szemüveg – dolgozik, hogy aztán a végeredmény egy alumínium sziluett által közrefogott lencse legyen. Hasonlóan minimalista az a „portré-sorozat”, mely a különböző ízekre adott reakciókat hivatott megjeleníteni. Ezt a stílust viszi tovább a Bag One-széria is, amely Yoko Ono és Lennon közös életéről szól, és melyet 1970-ben Londonban is bemutattak, de a képek sértő szemérmetlensége miatt a hatóság akkor elkobozta a műveket. Természetesen nehéz úgy John Lennonról beszélni, hogy nem kerül szóba második felesége, Yoko Ono, akinek néhány alkotása szintén helyet kapott a szegedi tárlaton. Számomra az ő fotói zavaró tudatossággal építenek a Lennon-kultuszra. Egyik képén például megboldogult férjének véres szemüvege látható.

Amit a kiállítás erősségének tartok, és amivel érdemes lett volna többet foglalkozni, az a Beatles-, illetve Lennon hatása a különböző művészeti ágakra. Aki ellátogat a REÖK-be, ebből is kaphat egy kis ízelítőt. Ennek a kontextusában említhető a két Warhol-szitanyomat és a zenekar tagjairól készült néhány karikatúra. Ezekből nyilvánvalóvá válik, hogy a hatvanas években elkezdődött valami, amire reflektálni kellett, és úgy tűnik, ebben sok vizualitással foglalkozó alkotó partner volt, hiszen majdnem ötven év távlatából még mindig van igény ennek a korszaknak, ennek a jelenségnek a bemutatására.

Az, hogy egyáltalán beszélhetünk ilyen kiállításról, csak erősíti bennem a gyanút, hogy Lennon alkotásainak magva a kultuszteremetés, és a polgárpukkasztás volt. Semmiképpen nem szeretném csorbítani az érdemeit, de ő nem képzőművész. Még akkor sem, ha történetesen egy múzeumi térben sétálok a kiállított munkái előtt. Az is kétségtelen viszont, hogy alakjának elévülhetetlen szerepe van a képzőművészetben is, hiszen alkotásokat indukált, generációk gondolkodására volt hatással. Nem is beszélve arról, hogy a Beatles egy zenei mérföldkő, egy korszakot meghatározó embléma, egy életérzés. A kiállítás egyik legnagyobb hátrányának végig azt éreztem, hogy túl komolyan akar foglalkozni Lennonnal mint képzőművésszel, közben pedig – ha kizárólag a képekre koncentrálunk – egyszerű és vicces skicceket, gyerekrajzszerű litográfiákat látunk, meg egy kis meztelenkedést Yoko Onóval.

Elsőre én is komolyan vettem, aztán a végén minden a helyére került. Lennon a zenében, én a jegyzeteimben kerestem utat, hosszú idő telt el, mire ki bírtam olvasni az egyik kép címét, Péniszmadár. És vitának helye nincs.

A The Art of John Lennon című kiállítás 2012. május 6-ig tekinthető meg Szegeden, a REÖK Palotában.