Felnőttünk Európához, vagy ez is vízió?

Különleges hangok, meglepő produkciók, karakteres személyiségek, technikai bakik és gyerekcipőben járó showműsor-készítés. Többek között ennek lehetett szem- és fültanúja a nagyérdemű január 28-án, majd február 4-én este, amikor a közszolgálati televízióban A Dal című műsort választotta időtöltésül.

Az Eurovíziós Dalfesztivál két hazai elődöntője vegyes nyomot hagyott a nézőkben. Akik színvonalas szórakozásra vártak, részben csalódtak. A magyar narancs-effektus érvényesült. Az MTVA produkciója kicsit sárga és kicsit savanyú, de a miénk. Amíg az európai kontinens többi országában a nívósként számon tartott fesztivált köztudottan évről évre hihetetlen tömegek várják és követik nyomon, addig itthon kissé megrendült a közönség hite a dologban. Vagy talán soha nem is volt? Külföldön presztízst, valamint nemzeti támogatást jelent a Vízióra való készülődés és a rajta való részvétel, Magyarországon viszont idén is a sárdobálásé a főszerep.

Lehet szó fellépőkről, hangosításról, szavazásról, látványtechnikáról, zsűriről vagy a műsorral kapcsolatos bármilyen információról, megalázó, leértékelő, gúnyolódó hozzászólások díszelegnek szinte valamennyi internetes oldalon. A műsornak persze vannak hiányosságai, de azért közel sem élvezhetetlen, még ha nem is mindig azokon a dolgokon szórakozunk, amiken a műsorkészítők szándéka szerint kellene. A hazai Eurovíziós elődöntők sem voltak (sokkal) rosszabbak a kereskedelmi csatornák zenei vetélkedőinél, még ha a többség nem is hajlandó észrevenni az érdemeiket.

A Dal című műsor január 28-i adásában valóban szép számmal akadtak bakik és technikai nehézségek, ennek ellenére az előadók és a színesebbnél színesebb produkciók feledtethették volna a színvonalbeli problémákat a nézőkkel – ám mivel a technikai malőrök egy része éppen őket sújtotta, ez nem így történt. Az MTVA védelmében érdemes megemlíteni, hogy a csatorna megújulását követően ez volt az első olyan élő műsor, ahol szükség volt látványosan kialakított színpadképre és jó hangzásra. Elsőre nem sikerült minden tökéletesen. A második adásban azonban már gyakorlatilag nem volt mikrofonprobléma és a szavazás is gördülékenyebben ment. A fülhallgatók kivétel nélkül működtek és a megfelelő hangtechnikáról is gondoskodtak a készítők.

Az internetezők vesszőparipája, hogy Wolf Kati képtelen volt kezelni a szavazásra szolgáló tab-ot. Na és? Nem az a fontos, hogy profi-e a számítástechnikában, ha helyette mondjuk jó a hangja. A februári 4-i elődöntőben ezt a gúnyolódásra okot adó tényezőt azzal hatástalanították a szerkesztők, hogy Kati hagyományos táblát kapott, amivel már nem akadt különösebb gondja. Az MTVA igyekszik mindent megtenni azért, hogy a műsor döntője technikai szempontból majd ne hagyhasson maga után kívánnivalót.

Nem csak a technika, hanem az előadók is kaptak hideget, meleget. Számos olyan neves művészt gúnyoltak ki és aláztak meg a műsorban, akik hazai vagy nemzetközi szinten ismertek, és már letettek valamit az asztalra. A zsűrinek (Rákay Philip, Csiszár Jenő, Wolf Kati és Rakonczay Viktor) bőven lett volna még mit csiszolnia és finomítania a kritikáin. Morálisan ugyanis megkérdőjelezhető, hogy milyen alapon cikizik ki és sértegetik az előadókat, ha a verseny előtt ők válogatták ki azt a húsz produkciót, amelyet az elődöntőben látni akartak. A közönség részéről is megfigyelhető az előadók iránt tanúsított utálkozás, sőt a személyeskedés is, pedig utóbbinak nem kéne, hogy helye legyen a véleménynyilvánításban. Főként azért, mert Bakuba csak egy előadó juthat ki: az, aki minden magyart képvisel. Azokat is, akik ki nem állhatják. A magyar mentalitás azonban most is győzedelmeskedett: még a bőség zavarában sem tudjuk levetni a hungarikumnak számító kicsinyességet, kishitűséget és előítéletességet. Pedig a február 11-i döntőben nyolc, többségében vállalható produkció fog megküzdeni egymással, és mind arra törekszik majd, hogy az európai fesztiválon értünk, magyarokért álljon helyt. Ez pedig – személyes ízlés ide vagy oda – dicséretet érdemel. Fel kéne már nőni Európához, és élvezni, hogy részesei lehetünk ennek a kultúrának. Főleg, hogy olyan nevek képviselhetnek minket, mint a Compact Disco, Caramel, Tóth Gabi, Heincz Gábor, Királyék, Fábián Juli & Zoohacker, Gyurcsik Tibor és Veres Mónika.