Permanens határfeszegetés

A Litera Itt van a város sorozatának legújabb estjén sok szó esett Kubiszyn Viktor egykori függőségéről, kicsit kevesebb az ebből született könyvről, és alig valami a városról, vagyis Budapestről.

Bár Jánossy Lajos, az est házigazdája rögtön az elején megjegyezte, hogy kissé rendhagyó lesz a beszélgetés, de azért lesz benne mégis, ami Budapesthez köthető, végül csalódottan távoztam, valami nagy hiányérzet maradt bennem a program után. Ez volt ugyan az első alkalom, hogy egy Itt van a város-beszélgetés tanúja voltam, összehasonlítási alapom tehát nem volt, s meglehet, nem is a legmegfelelőbb alkalmat választottam ki, ám mégis többet vártam attól, amit a cím ígért, több Budapestet.

A beszélgetés során, amely időnként meglehetősen vontatott volt, eszembe jutott egy ismerősöm, aki egyszer, még nagyon régen, büszkén hangoztatta, hogy ő mennyire szereti a tetoválásokat. De csak másokon. Izgalmas dolognak találta volna valamivel kilógni a sorból, de inkább csinálják mások, ő majd közben lelkesen figyelemmel követi az eseményeket, és szívesen meghallgatja, ha valaki más elmondja, milyen is tetoválással a testén élni. Mindez arról jutott eszembe, ahogyan Jánosssy Lajos kérdezgette Kubiszyn Viktort: egy kívülálló, ám az átéltek iránt kíváncsi ember érdeklődése irányította ezen az esten a beszélgetést, amely újra és újra a drogfüggőséghez tért vissza. A vendég, Kubiszyn Viktor, filmes újságíró és filmkritikus ugyanis aktív drogfüggő volt éveken keresztül, s ebből az élményanyagból született nemrég megjelent könyve, a Drognapló. A beszélgetés apropóját tehát ez a kötet adta (amelyet Jánossy határsértő könyvként jellemzett), ám már az első kérdések után látszott, hogy az eleven élmény vagy annak szövegszerű leképeződése közül melyikre is kerül igazán a hangsúly.

Persze a maga nemében érdekes volt a beszélgetés, például ahogyan Kubiszyn a rehabról mesélt. Arról, hogy nem olyan, mint egy pszichoterápia, (bár sor kerül arra is, de) nem a gyermekkor sebeinek, traumáinak feltérképezése az elsődleges feladat, mert azzal nem mennének semmire, akkor ugyanúgy nem alakulna ki az emberben a tisztuláshoz szükséges felelősségérzés, ha egyszerűen áthárítaná azt azokra, akik ezeket a traumákat okozták. Aki egyszer függő volt, az egyébként is ekként definiálja magát továbbra is, és ehhez az állapothoz viszonyítja tiszta életszakaszát. Egy (volt) függőnek az élete tulajdonképpen folyamatos határfeszegetés, hogy meddig bír elmenni, milyen hétköznapi vagy kevésbé hétköznapi tetteket vihet véghez, ami még nem árt, még nem vezet visszaeséshez. Kubiszyn szerint ez a kör egyre tágul az ő életében is, jó példa egyrészt, hogy droggal összefüggő témából írta szakdolgozatát, no meg példa rá természetesen a Drognapló is.

Két okból is. Egyrészt a munkamódszere miatt, ahogy megpróbált feleleveníteni (például az akkor kedvelt zenék hallgatásának segítségével) egy-egy korábbi állapotot, amit aztán gyakorlatilag automatikus írással jegyzett le. Másrészt az is nagy önfegyelmet, felelősségérzést, odafigyelést követelt meg, hogy az egyik addikcióból ne csússzon át a másikba, konkrétan a munkamániába.

Számomra érdekesebb lett volna ennél a témánál maradni, az élmény irodalmi szöveggé transzformálásánál, ám a beszélgetés újra és újra visszatért magára az élményre, annak forrásvidékére, ráadásul nem földrajzi, hanem inkább lelki értelemben. (De mégis, mikor van a pont, amikor a deviancia már nem felvett póz és kamaszos lázadás, hanem „becsúszik a bőr alá”?)

Persze közben mégis elhangzottak városrészek nevei. A deviancia kezdete, a tisztes úttól letérés első állomásának helyszíne, egy angyalföldi kocsma (Jánossyt mint kérdezőt az a motívum tartotta fogságban, hogy hogyan is van ez, egy kamaszfiú, aki már reggel a nyitáskor ott toporog a hely előtt), na és persze téma volt, ha csak rövid időre is, a nyolcadik kerület, azon belül is a Kubiszyn által Zónának nevezett közeg (Teleki tér, Népszínház utca környéke). Ám sajnos olyannyira rányomta bélyegét a beszélgetésre Jánossy makacsul egy-két motívumra, Kubiszyn egykori pszichés állapotának egy-egy jellemzőjére fókuszáló érdeklődése, hogy visszatekintve már-már úgy tűnik, másról szinte nem is esett szó.

Persze nem tudhatom, ha nem egy ilyen súlyos személyes múltat magával cipelő vendégről lett volna szó, miként alakulna a beszélgetés, hogyan állnak össze az arányok, és mennyire lenne benne természetes a privát életről csevegés. Annyi haszna azonban így is volt a könyvbemutatónak, hogy elhatároztam, elolvasom a Drognaplót.

Itt van a város – Beszélgetés Kubiszyn Viktorral, Budapest, Szatyor Bár és Galéria, 2012. február 7.