Hogy szándékolt volt-e a választás, vagy csak a véletlen hozta így, nem tudhatom, azt azonban biztosan állíthatom, Szabó Tibor Benjámin ideális vendégnek bizonyult a Prózarázás elnevezésű beszélgetéssorozat nyitóestjén a nemrég nyílt Púder pincetermében.
Falvai Mátyás, a rendezvény házigazdája szerint két okból született meg ez a sorozat. Egyrészt mivel a szélesebb olvasóközönség prózaírókról kialakított képét túlságosan nagy mértékben befolyásolják a hollywoodi filmekben megjelenített sztereotípiák (az író folyton ilyen-olyan balhés kalandokba keveredik, állandóan be van tépve, majd egyszer csak egy lendületből megírja a nagy művet, ami persze óriási siker lesz), jó lenne tehát ezt tompítani, a képet árnyalni azzal, hogy egy beszélgetés keretében a közönség megismerheti a köztünk élő hús-vér, valódi prózaírókat. Másrészt pedig a magyar irodalmi élet líraközpontúsága miatt adja magát, hogy túl kevés figyelem irányul a fiatal prózistákra. A jelenségnek elsősorban gyakorlati okai vannak, hisz verseket terjedelmi okoknál fogva könnyebb elhelyezni a folyóiratokban, mint elbeszéléseket, egy fiatal költőnek kötetei is könnyebben állnak össze, így tehát ők könnyebben kerülnek az (elsősorban szakmai) érdeklődés középpontjába. Ezt az arányeltolódást is szeretné a sorozat korrigálni.
Úgy gondolom, hogy a célkitűzéseket tekintve az első est nagyon jól sikerült. Egy rendkívül tartalmas beszélgetésnek lehettek tanúi a hallgatók, egy végig közérthető, jól követhető, szórakoztató társalgásnak írótípusokról, olvasókról, brandekről, márkákról, a piacról, a privát életbeli nagy változásokról, régi és előkészületben lévő kötetekről egyaránt.
A sztereotípiákról, például arról a képről, amit a készülő Úton című filmben Kerouac karaktere közvetíteni látszik, Szabó Tibor Benjámin elmondta, hogy nem zavarja, sőt ha jól van megcsinálva, jól van felépítve egy ilyen brand, akkor azért képes lelkesedni is. Az is igaz, hogy az ilyen „mocskos emelkedettség”, és ennek a nimbusznak az erősítése, fenntartása, ami a beatköltőkhöz, -írókhoz kötődik, jót tesz az eladott példányszámnak, de szerinte az igazán fajsúlyos, komoly műveket a világirodalomban természetesen egészen más életmód mellett hozták létre, érdemes arra gondolni, ahogyan például Nádas Péter is alkot. Az alkotás, az alkotói életmód kapcsán Szabó egyébként is hangsúlyozta, hogy az írók többsége valami munka, tisztes polgári foglalkozás mellett igyekszik a mindennapi, hétköznapi tennivalók között időt lopni magának az íráshoz, így ez értelemszerűen teljesen más életmódot jelent, mint amit a már sokszor emlegetett amerikai filmek írókarakterei sugallnak.
Arra a kérdésre, hogy mit tekintene sikernek, Szabó Tibor Benjámin azt mondta, ha a metrón utazva látná, hogy valaki az ő könyvét olvassa. Az olvasónak egyébként is láthatóan fontos szerepe van az ő szemében, abban, ahogy saját tevékenységéről gondolkozik. A kérdésre, hogy mi számára a próza tétje, elmondta, régebben az volt inkább a jellemző, hogy látott valamit és azt „el akarta mutogatni” másoknak, akik nem látták. Újabban azonban már nem az a fontos, hogy ő mit akar elmondani, hanem hogy mit hoz létre a szöveg abban, aki elolvassa. Természetesen sem ebben az értelemben, sem abban, hogy a prózaírás esetén alap dolog a közönségnek, és remélhetőleg minél szélesebb közönségnek írás (hozzáteszem, szerintem még a meg nem értett zseni pózában tetszelgő szerző is a minél több ember általi meg nem értésre játszik), nem azt jelenti, hogy csak a minél nagyobb példányszámra hajtana a szerző, mert az írás komoly dolog, nem csak egy eszköz. Arról van szó tehát, hogy miután megírsz egy könyvet, igyekszel azt olyan helyzetbe juttatni, hogy annak üzenete minél több emberhez érjen el.
A könyv egy termék, egy híres író pedig egy jól felépített brand, egy erős márka; ezek a kifejezések gyakran felbukkantak a beszélgetés során, így nem volt kétséges, hogy az ráterelődik Az Új Könyvpiacra és Szabó Tibor Benjámin ott betöltött felelős szerkesztői posztjára is, a lap arculatváltására, az új munkával járó magánéleti változásokra. Hallgatva a beszédét, el lehetett azon gondolkozni, vajon mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás, maga ez a piaci szempontokra is nyitott mentalitás, ami aztán nagyban hozzájárult a lap arculatváltásához, vagy pedig a lapnál eltöltött idő, az ott leszűrhető tapasztalatok voltak hatással Szabó gondolkodásmódjára.
Szó esett természetesen a 47: démonok ideje fogadtatásáról, a Bárkánál eltöltött időszakról, de Milan Kunderáról és Centauiról is. Valamint nem utolsó sorban az új kötetről (Kamufelhő – hűtlen apák kiskönyve), amely a tervek szerint a könyvhétre (de lehet, hogy csak ősszel) érkezik. Ebben a korábban gyakran használt barokkos körmondatok helyett inkább a minél kevesebb szóval elmondani egy történetet elve dominál majd, hiszen ne csak az olvasó küzdjön a könyvvel, a könyvért, de a könyv is küzdjön meg az olvasóért. Az est során ebből a készülő könyvből, valamint A lányos apák puskája kötetből olvasott fel a szerző részleteket.
A „pilot”, a sorozat első epizódja tehát elérte célját, és úgy gondolom, a jelenlévő hallgatóság többségben felkeltette az érdeklődést a folytatásra. A hangnem, amelyet az est főszereplői megütöttek, s azok az aspektusok, amelyekből kiindulva a prózaírás jelenségét körbejárták, bizakodásra adnak okot a tekintetben is, hogy a különféle (nem csak amerikai, de a tipikusan közép-európai, a közéleti szereppel kapcsolatos, eltúlzott) sztereotípiák miatt írók és olvasók közé épült falak lebonthatók. A fiatal generáció esetében mindenképp.
Végezetül egyetlen aprócska probléma maradt csak a sorozattal kapcsolatban, de lehet, hogy ez csak számomra az. Nekem továbbra sem világos valami: sem a reklámokban, sem Falvai Mátyás bevezetőjében nem volt arról szó, hogy pontosan mit is akar jelenteni a kifejezés: prózarázás. A következő beszélgetés március 28-án lesz, amikor Falvai Mátyás Gerőcs Pétert látja vendégül, s ott talán erre is fény derül majd.
Prózarázás vol. 1.: Szabó Tibor Benjámin, Púder Bárszínház (pinceklub), 2012. március 13.
A fotókat a szerző készítette.
