A groningeni Rijksuniversiteit Jason Mittellt látta vendégül, aki a kortárs televíziózás narratív poétikájáról készülő új tanulmánykötetéről beszélt az érdeklődőknek, mely Complex Television: The Poetics of Contemporary Television Narrative címmel lát majd a közeljövőben napvilágot.
A Middlebury College adjunktusa, Jason Mittell már a bevezetőjében is érdekes témákat ígért a március 20-án az egyetem egyik impozáns előadótermébe látogatóknak. A film- és médiakultúra kutató Mittel előadását a leendő kötet fejezetei szerint osztotta fel két részre: elsőként a sorozatok rajongók általi alakítottságának lehetőségeiről beszélt (Forensic Fandom and Participatory Technologies), ezt követően pedig a tévéműsorok szerkezeti összetettségének és az újfajta szerzőség hatásainak kérdésével foglalkozott (Complex Television and the Serial Functions of Authorship), ám az eltérő témamegjelölések ellenére a részletek, melyek egyébként a könyv egyes fejezeteit is jelölik, szorosan összefüggenek. Mittell saját bevallása szerint az utóbbi években résztvevő megfigyelőként vizsgálta az amerikai sorozatokat, a köréjük épülő rajongói hálózatokat és azok egymásra gyakorolt hatását. A kötettel elsősorban a jövőbeli kutatásokat kívánja ösztönözni, lévén a téma jelenleg aligha lezárható: néhány általa vizsgált sorozatnak a későbbi évadok nyomán még teljesen átalakulhat a szerkezete, hatása, arról nem beszélve, hogy egyetlen ember képtelen minden sorozatot végigkövetni, minden egyes változásra felfigyelni.
Az előadás első részének középpontjában tehát a „fanok” teremtett világhoz kötődő sorozatkiterjesztő tevékenysége (például rajongói oldalak, fórumok létrehozása, a sorozatra épülő videók készítése, fanfiction-ök írása stb.) és ezek fajtái álltak. A szóban forgó technikák célja, hogy útmutatást nyújtsanak a sorozatok komplex világának értelmezéséhez, sokszor a valóságban való elhelyezéséhez. Mittell négy összetett dimenziót különített el, melyekben a néző könnyen elveszhet: ezek az idő, a tér, a karakterek és az események szintje. Az idő esetében rögtön háromféle érzékelésről is beszélhetünk: az első a történések kronológiai sorrendje (story time), a második a sorozat cselekmény ideje (discourse time), azaz ahogyan a szereplő érzékeli az időt, végül az elbeszélés, vagyis a sorozat valós ideje, időtartama (narration time).
Az összetett televíziózás korában az események „kibogozására” a rajongók különböző módszereket találtak ki, melyeket mindegyik dimenzió esetében alkalmazhatnak. Ezekből Mittell hármat különböztet meg: az összegzést, az értelmezést és a kiterjesztést. Tehát például a karakterek dimenziójának esetén készíthet egy rajongó összefoglaló térképet, amelyben a sorozat szereplői és tettei vannak felvázolva, de csakis konkrét, a sorozatban szereplő jelenetek vagy tények alapján, szubjektív következtetések nélkül. Az értelmezés már nem ennyire konkrétan kötött a megjelenített világhoz. Ennek során a rajongó megpróbál következtetéseket levonni a sorozat egyes részleteinek figyelembe vételével. Nagyon jó példa lehet erre az Így jártam anyátokkal (How I met your mother) sorozathoz készült rajongói videó.
Benne a legnagyobb rejtély, hogy ki is Ted Mosby felesége, és erre a kérdésre próbál meg válaszolni a videó készítője, különböző elszólások és jelenetek értelmezése által. A harmadikként említett kiterjesztés esetén pedig egy másik világhoz, esetleg a valósághoz köti a sorozatot a néző abban az esetben, ha megpróbálja behatárolni a valóságban a Google maps segítségével, hogy hol is található a Lost sorozat szigete.
A sok-sok színes példa és magyarázat után Mittell előadásának első részét egy értelemadó összefoglalással zárta, ahol arra a kérdésre kereste a választ, hogy tulajdonképpen mi is következik az elhangzottakból. Mittell elsősorban azt emelte ki, hogy ezek a sorozatok éppen a körülöttük teremtődő világgal adnak többet az embereknek, mint a filmek, hiszen közösségteremtő erejük rendkívül jelentős.
A szünet előtt még maradt egy kevés idő a kérdésekre is. Az egyik elgondolkodtató felvetés ehhez a témához kapcsolódott: a kérdező ugyanis a vallásos hitet kapcsolta össze a sorozat rajongói világának logikájával, ami ugyancsak képes a hitélet analógiája szerint működni. Mittell egyetértett abban, hogy a sorozatok közösségteremtő hatása nagyon hasonló, és képesek akár értékeket is közvetíteni felénk. Erre példának a Totál szívás (Breaking Bad) című sorozatot említette, ahol egy olyan végső stádiumban lévő tüdőrákos beteg mindennapjait kísérhetjük figyelemmel, aki úgy dönt, arra fordítja maradék idejét, hogy a családjának minél több pénzt szerezzen. Szerinte a sorozat felveti azt a kérdést az emberekben, hogy hol van a határ számukra jó és rossz között, hogy mi az a pont, ahol az igazságérzetük felébred és a főszereplő ellenszenvessé válik, ahol fellázad értékrendünk a „cél szentesíti az eszközt”-elv ellen. A legvégső kérdés azt vetette fel, hogy vajon mennyiben befolyásolja a sorozat készítőit ez a rajongói világ, hogy létezik-e visszacsatolás. Erre reagálva Mittell elmondta, az ő céljuk is az, hogy az emberek beszéljenek a sorozatokról, így például hivatalos összefoglalók vagy trailerek is készülnek, hogy az érdeklődést fenntartsák a sorozatok nyári szünetében. De erről a kapcsolatról Mittell bővebben az előadás második részében beszélt.
A hosszúra nyúló szünetről visszatérve először egy a nálunk is jól ismert Buffy, a vámpírok rémének azon jelenetével találtuk magunkat szembe, amiben a nézők számára váratlanul kiderül az egyke főhősről, hogy valójában van egy húga, anélkül, hogy a szereplők mindezen meglepődtek volna. A részlet arra mutatott példát, hogy egy váratlan, a teremtett világba nem illő esemény hogyan eredményez kényelmetlen helyzetet a rajongók számára. A felelősséget ebben az esetben a nézők azonnal a producerre, Joss Whedonra terelték, ám ebben a világban ez nem ennyire egyértelmű, mint mondjuk egy regényíró esetében, így a professzor igyekezett elmagyarázni nekünk, hogyan is különbözik a sorozatok szerzősége minden eddig ismert „szerző−mű” viszonytól, és milyen hatással van ez a befogadókra, magára az elkészült anyagra és az alkotókra.
A rajongóknak szükségük van egy alkotóra, egy szerzőre, ahogyan az irodalomban is, és bár Mittell jelentős különbségekre is rávilágított, azért akadt hasonlóság is: mivel a szerző számít egy sorozat alkotójának, ezért akárcsak a költők és az írók esetében, ők is irányadó tényezőként vannak jelen. Mittell példája erre J. J. Abrams volt, aki a nagysikerű Alias után anélkül, hogy sok köze lett volna az elkészítéshez, nevét adta a Lost című sorozathoz is, ami már azonnal várakozásokat ébresztett a rajongókban. A professzor szerint azonban a sorozatok egy újfajta szerzőséget is teremtettek a showrunner személyében, ami szerteágazóan szintén befolyásolja az egész teremtett világot és a befogadókat. Maga az alkotás folyamata a sorozatok esetében ugyanis nem egy ember nevéhez, hanem egy csapathoz kötődik, akik brainstormingokra összeülve tervezik meg a sorozatokat. Természetesen a showrunner, aki leginkább a producerrel azonosítható, döntéseket hoz egyes dolgokkal kapcsolatban, de a szorosan vett szöveg vagy játék nem egyedül az ő érdeme. És persze mögötte mindig ott egy társaság, egy csatorna, amit nyilvánvalóan befolyásolnak a rajongói visszajelzések is. Ám a showrunner-ök igyekeznek ennél közvetlenebb kapcsolatot kiépíteni a rajongókkal az új médiumok használatával (Twitter, Így készült… dokumentumfilmek, blogok) és a személyes megjelenéssel (Comic Com, interjúk). Ilyenkor törekednek arra, hogy elhitessék, ők maguk is rajonganak sorozatukért. Így tett Russell T. Davies is (a Doctor Who egykori producere), aki azt nyilatkozta, kiskorában rajongott a Doktorért, és emiatt dolgozik a televíziónál. Azáltal tehát, hogy a sorozat készítőinek mintegy hangot és testet adnak, csak növelik a sorozatok közösségteremtő erejét.
Mittell természetesen nem hallgatta el azt sem, hogy akármennyire is a rajongók közé ereszkednek a showrunnerek, mégsem engedik igazából beleszólni a sorozat menetébe őket. Annyi bizonyos, hogy nem gyakran fordul elő olyan, hogy egy rajongó kitalálja, mi fog történni mondjuk egy olyan összetett felépítésű sorozatban, mint amilyen a Lost. Így magát a komplexitást is felfoghatjuk a rajongói találgatásokra adott válaszreakcióként, hiszen a sorozatok elsődleges célja, hogy minél több nézőt mozgosítsanak, és ez sokkal könnyebb akkor, ha a sorozat állandó értelmezői kihívást jelent.
Az előadás végén a hallgatóság fiatalabb tagjai ragadták meg az alkalmat, és arról faggatták a professzort, hogy mennyi lehetősége van egy kezdő kutatónak az övéhez hasonló témával elhelyezkedni vagy akadémiai pályát építeni. Mittell elmondása szerint nagyon sokat javult a helyzet a szakmai befogadást illetően az elmúlt tíz évben. Előfordulhat, hogy az ember egy ilyen témát csak kis kerülővel dolgozhat ki, tehát mondjuk várnia kell két-három évet, hogy szabadabb teret kapjon a kutatáshoz, de kijelentette, hogy ennyi idő alatt nem szabad elveszteni az érdeklődést, tehát érdemes belevágni, hiszen a terület még számos nyitott kérdést foglal magába. Az előadás végén az egyik kérdező felvetésére szó esett arról is, vajon megoldást jelenthetne-e az irodalomban a könyvek iránt lanyhuló érdeklődés felébresztésére egy a közönséggel a showrunner-höz hasonló kapcsolatot kialakító szerzőség megteremtése. Erre válaszolva Mittell elmondta, hogy bár nem ért az irodalomtudományhoz, szerinte a sorozatok is az irodalomtól kölcsönöztek mintát, és ennek a mintának a visszavétele valószínűleg valóban megoldást jelenthetne.
Bár az előadás, ami egyébként workshopnak indult, egy órával tovább tartott a megbeszéltnél, egyetlen percet sem unatkoztam. Persze érdekes volt érzékelni, hogy a sorozatokhoz szorosan kapcsolódó kijelentéseket néhol a fiatalok jobban értették, mint professzoraik. Jason Mittell, ahogyan azt az előadást hirdető plakáton is olvashattam, valóban vitaindító elméletet dolgozott ki, melynek könyv formáját talán hamarosan a terület alapműveként fogjuk számon tartani. Ám addig is a professzor blogjára felkerülnek majd a könyv egyes részletei, mellyel a célja, hogy még a megjelenés előtt párbeszédet kezdeményezzen a szakmával és bárkivel, aki érdeklődik a téma iránt.
Workshop with Jason Mittell on Complex Television: The Poetics of Contemporary Television Narrative, University of Groningen, Grote Vergaderzaal, Groningen, 2012. március 20.
