A Színház- és Filmművészeti Egyetem filmes tanszékén, február 28-án átadott Fehér György-díjat a Muhi András és – a Berlinaléról Ezüst Medvével hazatérő – Fliegauf Benedek párosa nyerte. Ők lettek tehát az elmúlt év legtöbb értéket szolgáltató rendező-producer duója. Muhi Andrással és Mécs Mónikával, a Csak a szél producereivel Fehér Györgyről, a Filmalapról, valamint Andy Vajnáról beszélgettem.
KULTer.hu: Mennyire volt meglepő a jelölés, illetve az, hogy az Önöké lett a díj?
Muhi András: A jelölésen igazság szerint nem lepődtünk meg, hiszen a díj az elmúlt évtized rendező és produceri párosainak teljesítményét volt hivatott jutalmazni és nagyjából lehetett tudni, hogy kik lesznek a versenytársaink. Köztük nagyon erős párosok is szerepeltek, mint a Téni Gábor-Tarr Béla-duó, vagy Mundruczó Kornélék például. De említhetném akár Kovács Gábor és Hajdu Szabolcs kettősét is. Szerintem azért hoztak ki minket győztesnek, mert Bence nemcsak játékfilmes, hanem dokumentumfilm-rendezőként is sokat tett le az asztalra. Emellett számos kisfilmet is készített. Úgy vélem, a döntéshozók szemében sokat számított a sokoldalúsága. Tudat alatt talán azt is nézte a zsűri, hogy az általam alapított Inforg Studio már az indulása óta fiatal filmeseknek biztosít teret, innen indult többek között Bence is. Gyakran az utcáról jöttek be azok a fiatalok, akik az Inforg támogatását élvezve minden filmes képzettség nélkül kezdhették meg a pályafutásukat. Ezek a dolgok összegződtek, és szerintem ezért ítélték nekünk a Fehér György-díjat.
KULTer.hu: Az átadón Ascher Tamás és Báron György is elmondta Fehér Györggyel kapcsolatos személyes élményeit. Önnek volt hasonló?
M. A.: Személyesen is ismertem őt, de én túl későn kerültem be a szakmába, ő pedig sajnos nagyon hamar, 2002-ben meghalt. Nekem akkor még nem is volt játékfilmem. Az első éppen a Bencével készített Rengeteg volt, amit Fliegauf egyébként Fehér György emlékének ajánlott. Ők még a film kapcsán konzultáltak egymással, de én nem voltam ott ezeken a beszélgetéseken. Fehért elsősorban játékfilmrendezőként tartom nagyon fontosnak, televíziós ténykedését őszintén szólva nem kísértem figyelemmel. A Szürkületet és a Szenvedélyt láttam tőle. Szerintem a mai napig meghatározó alkotások. A Szenvedélynek egyébként Tarr Béla volt a társ-forgatókönyvírója. Ők nagyon sokat kooperáltak, talán együtt alakították ki azt a stílust, amivel Tarr hatalmas sikereket ért el. Majdnem az a kérdés, ki volt előbb, Tarr Béla vagy Fehér György? Komolyra fordítva a szót, tényleg látszik az egymás munkásságára gyakorolt hatásuk.
KULTer.hu: Hogy jellemezné a Fliegauffal való közös munkát?
M. A.: Ha tehetném, a mai napig tehetségeket felfedező producer lennék, mert ez érdekel a legjobban az egészben. 2012-ben azt mondani Fliegauf Bencére vagy Mundruczóra, hogy tehetséges, már nem olyan izgalmas állítás, mint tíz évvel ezelőtt volt, amikor az első kisfilmjeiket készítették. Fiatalokkal kezdeni azért is jó stratégia, mert a magyar filmgyártásban hihetetlen és szörnyű egók vannak mind rendezői, mind produceri oldalon. Ha már az első filmeket együtt csináljuk, akkor ezek a problémák nagyon sokáig nem jönnek elő. Mivel itthon mindig is nagyon sok rendező dolgozott, egyszerűen akadt olyan fiatal, akire nem jutott elég idő. Amikor relatíve a csúcson voltam és megkérdezték volna a rendezőket, hogy mi a bajuk velem, a többség azt válaszolta volna, hogy nem lehet velem elég időt együtt tölteni. Ők ugyanis próbálnak minél többet együtt lenni a producerükkel. Egy idő után ezt viszont nem lehet bírni. Az én személyiségemnek az felel meg, ha egyszerre akár húsz produkcióval is foglalkozhatok. Tehát azért jó már a kezdetektől együtt dolgozni valakivel, mert akkor úgy tudjuk kialakítani a játékszabályokat, hogy mindkettőnknek jó legyen. Bencével egyébként ebből a szempontból szerencsés helyzetben vagyok, mert ő nagyon önálló és csak annyi időt töltünk együtt, amire neki feltétlen szüksége van. Hozzá kell tennem, hogy semmi nem kötelező, hozzám semmi nem köt senkit. Ugyanakkor Bencével mindig valahogy újraválasztottuk egymást, és egész szép sikereket értünk el így együtt.
KULTer.hu: Voltak olyan forgatások, amelyek során nézeteltéréseik támadtak?
M. A.: Ha nekiindulunk valaminek, akkor ez nem ilyen hétköznapi módon jelentkezik, hogy nézeteltérés vagy véleményeltérés. Játékfilmet normális esetben három évig készít az ember, ezért nyilván csak úgy van értelme, ha egyfelé húzunk. Mivel mi egy „pontozásos sportágban” játszunk, nincs fontosabb dolog a hitelnél és a minőségnél. Ha ellentmondunk egymásnak, természetesen tudjuk, hogy nem rosszat akarunk a másiknak, nem viccből mondunk ellent, hanem közös érdekből, hogy a produktum, amit készítünk, megfelelő minőségű legyen. Sok történetet el tudnék mesélni, hol hallgatott ő rám vagy én rá, de sokszor segítettük egymást akkor is, ha az érdekeink eltértek.
KULTer.hu: A Csak a szél című Fliegauf Benedek által rendezett, Berlinben Ezüst Medvét és különdíjat nyert film mennyi támogatást kapott itthonról?
Mécs Mónika: Ez a történet 2010-re nyúlik vissza. A Magyar Mozgókép Közalapítvány odaadta volna a normatív támogatást, amit a korábbi fesztiválsikerek alapján osztottak, és amiből meg lehetett volna csinálni a filmet, de sajnálatos módon éppen akkor állt le az MMK működése, így nem tudták már folyósítani az összeget. Nekünk is le kellett állnunk az előkészületi munkálatokkal, és úgy nézett ki, hogy rengeteg ember munkája veszett kárba. Ez pedig természetesen eléggé megviselt mindenkit. Fél év után kezdtünk el alternatív megoldásokat keresni egy olyan helyzetben, amikor az MMK már megszűnt, a Magyar Nemzeti Filmalap pedig még nem állt fel. Úgy gondoltuk, ez egy olyan téma, ami nagyon fontos és emellett mindenkit érdekel is. Elkezdtük tehát összeszedni a pénzeket, házaltunk minden lehetséges szponzornál. Így állt mögénk a Szerencsejáték Zrt, az MVM, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, továbbá segített még két külföldi koprodukciós cég is. Az ő támogatásuk nélkül nem tudtuk volna végigcsinálni az utómunkálatokat.
KULTer.hu: Ha már szóba került a finanszírozás, az átalakulóban lévő rendszer miatt a filmes szakmában egy sárdobálós, rendkívül kusza helyzet állt elő. Mi a véleménye a hazai finanszírozási rendszerről, illetve a kialakult helyzetről?
M. A.: Három dolog tetszik a rendszerben. Az egyik, hogy úgy tűnik, van pénz, a másik, hogy folyamatos pályázási lehetőséget biztosít, a harmadik pedig, hogy van kommunikáció a Filmalap és a pályázók között. Ami nem tetszik, az már egy függetlenségi és demokráciával kapcsolatos kérdés. Az előző rendszert egy filmszakmai kerekasztal hozta létre, ennél én is ott ültem. Gyártók, rendezők, producerek, mondatról mondatra, komoly viták árán hozták létre a filmtörvényt. És ennek a szakmai konszenzusnak az alapján alakult ki a Magyar Mozgókép Alapítvány működése is. Most pedig a nyakunkba ültettek egy olyan struktúrát, amiről nem egyeztettek a szakmával. Hozzá kell tennem, másutt is van ilyen a világon, vagyis ez egy létező struktúra, az úgynevezett hollywoodi modell magyar viszonyokra való átültetése. Egyébként nagyon jól is működhet, csak senkivel nem konzultáltak, senkit nem kérdeztek meg erről előzetesen. A korábbi rendszer fontos hozadéka volt, hogy a szakkollégiumi tagok folyamatosan cserélődtek. Most öt, egyébként nagyon jó szakember dönt a filmek finanszírozásáról Magyarországon. Ők jelen pillanatban munkaviszonyban állnak a Filmalappal, így akár gondolhatjuk azt, hogy négy évig – akármilyen nagyszerű szakemberek is –, egy bizonyos stílus mentén fognak dönteni. Így lesznek olyan filmtervek, amelyek valószínűleg évekig nem tudnak majd megvalósulni. Tehát vagy biztosítani kéne, hogy ezek a bizottsági tagok folyamatosan cserélődjenek, vagy pedig újabb ablakokat kéne megnyitni. Erre megoldás lehet a Tarr Béla által életre hívott alternatív filmalap, ami a támogatás egy bizonyos százalékát az előző modell által használt elosztási rendszeren keresztül juttatná el a pályázókhoz.
Ez azonban csak az egyik része a dolognak. Azt ne felejtsük el, hogy még egy film se forgott le, tehát valami jó is kisülhet az egészből. Másrészt a szakma nagy része most besorol, örülnek, hogy mozgásba jött a játékfilmes rész, de nagyon kíváncsi vagyok, hogy Andy Vajna, ha majd forognak a filmek, milyen szinten fog beleszólni az úgynevezett utolsó vágás jogán. Az azért nagyon más ugyanis, ha a központból vágják meg a filmeket. A gond egyébként ott van szerintem, hogy akiket például most jelöltek a Fehér György-díjra, azoknak a nagy része kisfilmesként indult, a mostani rendszer pedig a kisfilmeket, dokumentumfilmeket kevésbé vagy egyáltalán nem támogatja. Páran felküzdötték ugyan magukat Európa közép-, vagy felső mezőnyébe, de nem látom, hogy a mostani tehetségek, fiatalok hogyan tudnának hasonlóan kiemelkedni és esetlegesen akkora sikereket elérni, mint mondjuk Fliegauf Bence.
KULTer.hu: Andy Vajna személyével kapcsolatban lát valami kivetnivalót?
M. A.: Engem soha nem a személyek érdekelnek, mert ha én ülnék ott, akkor sem lenne jobb. Ha magával a rendszerrel van baj, ha egy struktúra nem demokratikus, akkor a személyek teljesen lényegtelenek. Andy Vajnát nagyon komoly szakembernek tartom Hollywoodban, de nem tartom szakembernek Magyarországon. Mint ahogy magamat nem tartom hollywoodi szakembernek, mert fogalmam sincs, hogy mennek ott a dolgok. Amit ő mond, az teljesen koherens, tehát neki igaza van, a saját szemszögéből. Annyi azért még mindenképpen mellette szól, hogy nincs kipróbálva, tehát lehet, hogy két év múlva csodálatos filmeknek fogunk tapsolni, amik az ő szárnyai alatt születtek.
(Fliegauf Benedek Csak a szél című filmjét április 5-étől vetítik a magyar mozik!)
Fotók: Tóth Lili. A lejegyzésben segédkezett: Dévai Bence.
