Idén öt helyszínt kereshettek fel az érdeklődők Debrecenben a Múzeumok Éjszakáján. Én a Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum és a MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ között ingáztam. Érdekes tárlatvezetésekből és programokból nem volt hiány, sőt a programok zsúfoltsága miatt olyan esemény is akadt, amit kihagyni kényszerültem.
17 órakor a Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum Névelő növények – rajzoló szépírók című kiállításának megnyitójával indult számomra az éjszaka. A tárlat tulajdonképpen egy harminc méteres, lapozható könyvből áll, amelyet neves költők, írók rajzai és írásai töltenek meg. A megnyitón Lakner Lajos és Pósánné Rácz Annamária köszöntőjéből megtudhattuk, hogy a kiállítás az Et-Lettera uniós program kísérő rendezvénye. Azt üzeni: az irodalom mindig aktuális. Ebben az esetben egy egész tárlat szerveződött köré, s tette így élővé. Az írók közül voltak, akik tudatosan rajzoltak, de akadtak olyanok is, akik csupán szórakozásból firkálgattak. Utóbbiak esetében fontos az esetlegességről is beszélni, hiszen nem tudhatták, hogy rajzaiknak egyszer még jelentősége lesz. A kiállítás ezzel a gesztussal a véletlenek játékára is rámutat. Sosem tudhatjuk ugyanis, bizonyos cselekedeteinknek milyen következménye lesz a jövőre nézve.
A Térey János felolvasásával záruló megnyitót követően Béki István és kabai lóránt mutatták be Árkus című performanszukat. Egy kiterített lepedőt és a tetőszerkezetről függő láncokat láthattunk kezdetben. Béki pelenkaszerű öltözetet viselt, kabai pedig gézzel és kötszerrel fedte be partnere szemeit és orrát. Ezután a lábánál fogva fellógatta a láncra, lekötözte a kezeit és a lábait, és sárga, majd kék festéket csurgatott a tehetetlen testre. Közben Béki szövege szólt a hangszórókból: „zihálok, testemről szakad a víz, élő húsba vágok, ujjam hegyével rajzolok”. Aztán ugyanő immár a sarokban áll, maga elé néz, mint egy bűnös gyermek, aki a leszidást várja. Végül eloldozza „festőeszközét”. Lepellel letakart meztelenség, félelem és perverzitás. Annyira szuggesztív volt, hogy közben levegőt is elfelejtettem venni, úgyhogy légszomjjal és hányingerrel siettem tovább a következő programra.
18 órakor a Modem elől, Burai Árpád vezetésével elindult a kirakat art attack. A Friss Rádió műsorvezetőjének irányításával idén már másodszorra rendezték meg a „támadást”, melynek célja, hogy a kortárs művészetet közelebb hozza az utca emberéhez. A főtér környéki kirakatokban kortárs fotókat, képeket, matricát, plakátokat helyeztek el, melyek egy héten át megtekinthetőek még a belvárosban. Eközben utcai performansz kezdődött. A „nullák” indultak útjukra Tót Endre vezetésével. A képzőművészek humoros bemutatásáról Burai Árpád gondoskodott. A művek szereplői: összecsavart zászlók, ordító oroszlán, város nyitott ejtőernyőkkel, punk fejek, színes kirakatplakátok, groteszk önarckép, magányos kisgyermek pöttyös labdával, ördögök, lakáshirdetés. Az éppen aktuális divattal való szembefordulás áll a művészek célkitűzései között.
19 órakor megkezdődött a Szentivánéji mámor című darab, Shakespeare Szentivánéji álom című drámájának modern feldolgozása, amelyet a Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum különböző pontjain adtak elő. A közönség az egyetemisták után gyerekekkel bővült, akik láthatóan nagyon élvezték a dallamos szövegeket, a közönség soraiban játszódó, mozgalmas előadást, melynek sikeréhez nagyban hozzájárult a sokoldalú színészi játék, illetve a kitűnő dramaturgia. Igaz, néha hallatszott a Kredenc műhely és a kiállítások iránt érdeklődők zaja.
Ezt követően Bach Máté irodalmi portréfotó-sorozatának vetítésén és az ezzel kapcsolatos beszélgetésen vehettek részt az érdeklődők. Nagy Márta Júlia szakmai koordinátor kérdéseivel segítette felderíteni a sorozat alapötletét, koncepcióját. Bach Máté fotós, fotóriporter. A sorozat alapötletet az Esterházy kastélyban fellelhető Nyugatos írók portéi adták számára, ennek szerette volna megtalálni a jelenkori párját, egymás mellé helyezve egy-egy Nyugatos portréját egy kortárs alkotóéval. Ezt a koncepciót azonban el kellett vetni, ugyanis a fotóalanyok megközelítőleg fele József Attilát vallotta példaképének. A fotós célja a sorozattal az volt, hogy kimozdítson bennünket a megszokott képi sémákból, közelebb kívánta vinni a költőket az átlagemberhez. A folyamat első lépése a személyes kapcsolatfelvétel, a találkozás, az író gesztusainak, személyiségének, természetes önmagának megismerése. A helyszínt a lefotózott szerzők választották ki. Saját világukból egy olyan részt, amit meg akartak mutatni a külvilágnak. Szenvedős-szenvedélyes, boldog-boldogtalan állapotok köszönnek vissza a fotókról. A sorozat színes világot rajzol fel.
A Zéró évek című MODEM-es kiállításra csak 21:30-kor jutottam el. A tárlaton Beke László művészettörténész vezette körbe az érdeklődőket. Szerinte a politikai és kulturális háttérrel tűzdelt alkotások középpontjában a nemi szerepek állnak. A bejáratnál hatalmas, színes piramis sátor fogad, a falon egy papírhajó elkészítésének menete követhető nyomon lépésről lépésre. Szemlélődés közben egy autóbusz hangjára lehetünk figyelmesek, ajtók nyílnak és csukódnak. Megérkeztünk a második terembe. Itt egy videót látunk, melyen két bikinis nő beszélget, egy férfi önarcképét, kezében csecsemővel, akinek az arca megszólalásig hasonlít a csecsemőére. Fel van állítva egy vasalóasztal is, hozzá női ruhák. A férfiak próbára is teszik magukat. A legmeghökkentőbbek a sarokban található dobozos tejek, vagyis anyatejek frivol dobozban, Máriatej és Tejcsábítás feliratokkal. A tárlatvezetőnk értelmezése alapján adódik a kérdés, hogy a globalizálódó világban mit jelent férfinak, nőnek lenni? A válasza, hogy a nőket egyszerűen máshogyan használja a társadalom, mint a férfiakat.
Tovább haladva egy sötét kabátot látunk a falra akasztva, mellette négy fotó: egy kabátot viselő férfi négy neves múzeumban a falra akasztatta magát, negyven perc erejéig. Beke László tolmácsolása alapján a kabát komplex társadalomkritika. Arra a szimbolikus aktusra utal, ahogy a múzeumokban felakasztják a képeket. Beke kiemeli, hogy a múzeum kulturális intézménnyé vált. Miért is van szükség például Múzeumok Éjszakájára – teszi fel a kérdést –, ha nappal is látogathatjuk a kiállításokat? Szerinte „cirkusz kell a népnek, szellemi ajándék”. Éjszaka múzeumba menni pedig nem mindennapi szórakozás. Végezetül útbaigazítást kapunk az alkotások értelmezéséhez, miszerint tegyük fel magunknak a kérdést: a szemünkre, a szívünkre milyen hatása van az alkotásnak? Hiszen a művészet érzelmileg befolyásol, gondolkozzunk el rajta. „A művészeknek nem az a célja, hogy jól pofon vágjon bennünket, hanem segíteni akarnak nekünk önmagunk megismeréséhez.”
23 órakor NEO koncert helyett önfeláldozóan Tót Endre nulláit, vagyis a Nagyon speciális örömök című kiállítást választottam, ahol Lukács Nóra művészettörténész, kurátor kalauzolt körbe bennünket. Itt megtudhattuk, hogy kezdetben Tót Endre expresszionista csurgatásos technikával dolgozott, majd 1971-ben konceptuális művészetre váltott. A kiállítás negyven év, az 1971-től 2011-ig terjedő időszak munkásságát öleli fel. A művésznek három ideálja volt: a zéró, vagyis a nulla, az eső és az öröm, a kiállítás is ezen sémák köré rendeződött. A nullák bármit ábrázolhatnak, „az életet becsempészik az életbe”. A nullák egyszerűnek tűnő ismétlődése, az írógéppel képeslapokra gépelt, esőszerű perjelek után teljesen fehér, majd teljesen fekete képeket láthatunk, mellettük pedig egy híres festő nevét és egy jelentős képének címét. Tót eltünteti a képet, hogy megmutassa igazi arcát, képzeletünkre bízza a felidézést, melyhez magas fokú művészettörténeti tudást vár el a szemlélődőtől. Néhol bejelöli azért a képen: mosoly, vagy kalap, valahol itt. A tárlatvezetés érdekessége, hogy a jelenleg Kölnben élő Tót Endre is meglátogatta saját tárlatát ez éji órán. A kiállítást videó zárja, mellyel az alkotó egyben zárja életművét is.
Ha időmilliomos lettem volna, meghallgattam volna a NEO koncertet, ott lettem volna az Idegen anyag című kiállítás tárlatvezetésén, és még számtalan programon. Ám ezek nélkül is tartalmas éjszaka lett, idén is érdemes volt ellátogatni a Múzeumok Éjszakájára.
Múzeumok Éjszakája, Debrecen, 2012. június 16.
A fotókat Áfra János készítette.
