Az ikon szó jelentése képmás, amely a kép és nézője közötti kapcsolatteremtést szolgálja. Egyházi értelmezésben megtisztult, az emberben helyreállított isteni hasonlatosság megtestesítője. Köznapi értelemben a szó több új jelentést kapott az idők folyamán. Legfrissebb ezek közül a számítógépes nyelvezetben használt ikon szó, ami általában 32×32 pixeles kis kép, melyet programok azonosítására használnak.
Kíváncsi vagyok, milyen ikonokat festett át Kelemen Károly, mivé változtak ezek a képek, hogyan születtek újjá a művész keze nyomán, hogy az Ernst Múzeumban a néző is hozzátehesse saját élményeit, érzéseit, pozitív vagy negatív értelemben.
Határhelyzetet látunk majd, kudarcot, halált, bűnt, változást? „Az ember számára döntő, hogy viszonyul ehhez a kudarchoz… látja végső egzisztenciája korlátját; fantasztikus megoldások és vigaszok után kapkod; őszintén szembenéz vele, és elcsendesedik a megfejthetetlen előtt. Ahogyan felfogja kudarcát, az határozza meg, mivé válik.” (Jaspers) Nincs elleplezett szándék, nincs elkendőzés. Önértelmezés van és párbeszéd a nézővel.
Történelmi ikonok a címe az első teremben kiállított műveknek. Fekete-fehér, szürke képek, könnyen felismerhető motívumokkal. Az orosz medve (még nem maci!) szorításának hatására készült heroizáló, demonstratív archív képek újraalkotásának vagyunk tanúi. Heroin és Heroina portréja, sarló és kalapáccsal megspékelve, hajdani etruszk urnafedél felhasználásával, morbid ravatalként, szentélyként ható acélkonstrukción kap helyet.
A technika látszólag egyszerű. Grafit, radír, vászon. De mit radírozott ki radírképein Kelemen? Dupla csavar már a műfajmegjelölés is. Precíz, aprólékos munkával, radírral vitte fel a grafitot a vászonra, beleradírozta gondolatait a képbe, majd azokat is tovább roncsolta. Egyszerre épít és rombol, Kassák szelleme vezeti kezét.
Ám nem sokáig bírja a művész színek nélkül. A Személyes ikonok, majd a Preparált ikonok feliratú termekben a fotókat nemcsak átrajzolja, újabb színekkel gazdagítja, hanem digitális eszközöket is bevet, a pixeleket festői matériaként alkalmazza. A szándékolt roncsolás precíz adagolása új minőséget szül. Aztán jön a preparátor. Szemeket épít a képbe, ezzel revitalizálja hőseit. De az alkotó kísérletező kedve itt sem áll meg, a bonsai emlékműveken a bazaltkövekre applikált szemekkel átjárhatóvá teszi az élő és élettelen közöttit, egy sor asszociációt indítva el a nézőben, melyek a megszemélyesítés buktatói is lehetnek. Nem csak a falaknak van fülük, már az aszfalt is figyel minket, arc nincs, csak szem, a térmegfigyelő kamerák szaporodása zsugorítja intim szféránk határait.
A digitális megmunkálás új kísérletével, felhasználva a Photoshop relief-programját, a pozitív és negatív képet, kis elcsúsztatással egymásra vetítve a két végletet, Kelemen jó és rossz elválasztását kérdőjelezi meg plasztikus szemléltetéssel. A művész bemutatja Uralhatatlan ikonjait a szexualitás tematikáját kibontva, majd Elvesző ikonok nyomába ered, amelyekkel Yves Klein Ugrás a semmibe című munkáját gondolja tovább. Utóbbival kapcsolatban érdekes adalék, hogy a Műcsarnokban jelenleg futó kiállításon az egyik kolozsvári művész is ezt a képet idézi meg Három másodperc múlva című képével. A Dekonstruált ikonok művészettörténeti barangolások Kelemen módra, hogy aztán a művész saját átiratain keresztül megérkezzen A megtalált ikonhoz, ami nem más, mint Teddy mackó.
Teddy valóban egyetemes és mitikus figura, mindenki ismeri, hat érzelmeinkre. Kelemen őt választotta főhősnek, ő cselekszik képein. Kicsiben és nagyban, színesen és szoborrá formálva, ő Prométheusz, Picasso, Cézanne, ő tartja a kockát, a kubizmus alapkövét, gyöngéd és félelmetes, vagy óriássá nő a képeken. Kindertojásba is beteszik, mosógépben is mossák, így lesz passzív mosómedve. Mindig más bőrben jelenik meg, elpusztíthatatlanul újraéledve. A gyerekkor játékai folytatódnak, komolyabban és következményekkel. A művész számolatlanul sok bőrt lehúz a maciról úgy, hogy újra és újra bőre alá bújik.
Kelemen manír nélkül alkot, de nem mellőzi az öngúnyt sem. Gyanakvóvá tesz a látott képpel és önmagunkkal szemben is. A nézőt játszani hívja, de ez a játék kapcsolat is egyben, elszakíthatatlan, ha meg is próbáljuk elszakítani. Nincs ideológia, ránk erőszakolt gondolat. Vitatkozhatunk a látottakkal, Kelemen nem rekeszti ki a neki ellentmondó szándékot, gesztust, érzést. Annál ő megengedőbb művész. Ütköztet és ütközik, elvarr szálakat és összeköt már elszakadt fonalakat. Térhálója hol látható, hol meg láthatatlan – „idegünk rángó háló, / vergődik benn’ a múlt síkos hala” (József Attila).
Kelemen festészete egyszerre egyedi és univerzális. Szándékot és eredményt vet egybe. Vallja, hogy az azonos célkitűzés eltérő eredményt hozhat. Él a szimbolikus konvenciók adta lehetőségekkel, ikonográfiai jelekkel. Transzcendenssé teszi a pillanatot, eltüntet és megjelenít, az értelmezési tartományt kiszélesíti. Az illúzionisztikus kép a valóságot leleplezi, nem pedig elleplezi. Hogy miben áll Kelemen festészetének titka, nem tudom. Csak azt, hogy nem avul, folyton változik, újít és megújul. Az értelmezésre váró formával és tartalommal együtt. Erről győzött meg a kiállítás.
Kelemen Károly Átfestett ikonok című kiállítása 2012. július 1-ig tekinthető meg Budapesten, az Ernst Múzeumban.
