Romkocsma, különterem, a színpadon kopott szürke filcszőnyeg. Fehér lepel hátfal, a legmagasabb hangfal tetején valaha jobb napokat látott, szemét vesztett fehér plüss macskaféle ül, mint kiderül, hópárduc. A kerthelyiségből beszűrődik a meccs, aztán mindent elnyom a szomszéd teremből áradó zumba. Várunk. Itt irodalmi összejövetel lesz.
Szomorúhímzés
Csorog a közönség, négy fiatal lány rendezkedik, aztán szerényen a színpad elejére kuporodik. Magukra rótt szerepük az egykori mozizongoristáé, aki csak aláfesti a vásznon pergő képeket. A vásznon itt is képek, de nem peregnek, a lassú, ütemes zene ütemére pulzálnak, tekeregnek, váltakoznak. Baki Júlia, Sós Dóra, Szabó Imola Julianna és Tóth Kinga erre, a virtuális képből, hangból szövött vászonra ölti a szavakat, mintát készít, durrból, mollból, szócsipkéből, tárgyilagos és rövid mondatokból.
Körbe-körbe adják a mikrofont, különböző szín, különböző forma, lassan, nyugodt ütemben alakul a minta, készül a stafírung. A szürke dobogó eltűnik, a háttérben üres hintaszék ringatózik, a fonalat tekerő kéz a múltba vész, a postaláda üresen kong, szép, szomorú színek, szürke, zöld, lila, kék fátyol. Csak fiatal emberek tudnak ilyen hitelesen beszélni a melankóliáról, ülnek a félhomályban, öltögetnek, az egyik lány mosolyog, miközben sötét szavakat fűz a tűbe, a fekete háttéren kemény fehér betűk. PERSZE CSAK A KÜLSŐKET A BELSŐKHÖZ NINCS ELÉG ELHATÁROZÁS. A dramaturgia szigorúan, következetesen követi a címadó tematikát anélkül, hogy erőltetettnek, kimódoltnak tűnne. Virtuóz egyszerűség, letisztult képi, verbális tartalom, a Hímzőkör felolvasóestjén. Kérünk még. Ráadás. Reméljük nemsokára megint.
Lustakötés
Hegedűs Ágotát, Vécsei Rita Andreát és Magyari Andit várjuk a szünet utánra, utóbbi elveszett útközben. Illetve nem, de a számunkra, ma, itt, igen. A maradék kettő fényt kér és kap, a rózsaszín jó lesz, ha már semmi nőcis cucc, a végére úgyis mindketten fehér felsőben, farmerben állnak/ülnek a színpadon. Vécsei Rita Andrea szereti a fehér pólókat, egyik szövegében egész fejezetet szentel fehérpóló-gyűjteményének. Kétségtelenül női irodalom, már ha van ilyen, egyes írásokban kifejezetten férfi nézőpontot megjelenítve.
Hegedűs Ágota egy bárszékre könyököl, ez itt most kocsmapult, jöhet a férfipanasz, aztán egymásra rakott ládákra kapaszkodik, mellesleg mászóversenyt nyert egy motoros találkozón tizenhét ládás csúccsal, mutatja a technikát. A koreográfia egyszerre szigorú és spontán, a két felolvasó folyamatos mozgásban kering az írások és egymás körül.
Erős nők, kiérlelt szövegek. Lazán hullnak alá a lapok az aktuális olvasópozícióból, összeszedni nehezebb lesz, az irónia, önirónia mögött nehéz megtapasztalások. A vörös dögös esete a vörös dögös bögyössel, a szende szőke esete a hússzínű fehér pöttyös táskával, amibe pont belefér egy A/4-es lap.
A könnyed témák mögött nehéz áthallások, beleérzések, belemarások, sajnálom, hogy nem hoztam szöveget nagyanyámról, pedig sok van, de akkor most megpróbálom kisimítani, amit az előbb összesodortam. Hátha.
Gyorsan megy az idő, a végén nehezen szedelőzködünk, hallgatnánk még, közben a zumba is elhallgatott, nahát. Kifelé megállunk a kivetítő előtt, a végeredmény egy-egy.
Hímzőkör + Lányok a Rohamban, Roham bár, Budapest, 2012. június 11.
