Kíváncsi voltam, vajon miképpen tud a Campus Fesztivál az első nap maradandó impresszióira rátromfolni. A recept nem volt bonyolult: az abszurd objektivizmussal spékelt zenés-verses alapot kortárs lírával fűszereztem, azt dalokba öntött Shakespeare-szonettekkel bolondítottam, végül pedig – ízlés szerint – egy kis alternatív, elektronikus, rockos és jazz-rapes feltéttel tálaltam.
A „receptfüzettel” a kezemben indultam a Campus második napjára, s a közlekedés csodájának köszönhetően a 17:00-tól kezdődő irodalmi beszélgetés végére értem csak oda. A diskurzus Tóth Kinga grafikus-, énekes- és költőnő, valamint Papp Sándor közt folyt, s odaértemkor épp a felolvasást kezdte el a szimpatikus szerző, akinek verseit, kritikáit, könyvrecenzióit többek közt az Élet és Irodalom, az Új Forrás, a Látó, a Spanyolnátha közölte, s többfókuszú, sajátos alkotói attitűdje megmutatkozik úgy a szövegein, mint (audio)vizuális munkáin is. Az ironikus-szatirikus Tóth Kinga-líra – melyre jellemző még az „abszurditásig fajuló objektivizmus” és a gyermeki szimbólumokkal vegyített érzelemgazdag kinyilatkoztatás – olyan versekben lelt kifejezésre, mint a Tojásember vagy a Cserépben. A szövegeket a sátor oldalán felvillanó különös illusztrációk is színesítették. Tóth Kingát és a Tóth Kína Hegyfalu nevű formációt, mely a szerzőnő szövegeit zenésíti meg, 19:00-tól visszavárta a KULTer.hu irodalmi sátra egy zenés produkcióra. Az előadás Kis darabokban kopik a fej címmel hozta össze a hang, a szöveg s a kép médiumát.
Az intermediális rengetegnek már így is a mélyén járhatott a közönség, de még LÉKörvénybe is keveredhetett, mivel a LÉK irodalmi kör felolvasó koraestje emelte központba a kortárs költészetet a Kulteres programok repertoárjába. Biró Vivien, Balogh Péter, Sándor Attila és Baranyi Gergely saját verseik mellett Áfra Jánostól és Borbély Szilárdtól is olvastak fel, a fiatal líranyelvet pedig – a hangtechnikai kisördög elűzése után – hangulatos zenei aláfestés kísérte.
A LÉKörvény közben a Pepsi Nagyszínpadon zenélő Road zenekar szele is megcsapott, de ahogy elnéztem, csak a fanok tartották a zenészekben a lelket, az első sorban ment a pogó, a hátsó sorokban csak lézengtek a fesztiválozók. A vélemények megoszlottak az előadással kapcsolatban, többen vérszegénynek találták a 2004-től aktív domoszlói banda koncertjét.
Számomra az este leginkább várt eseménye a Miért éppen Shakespeare címet viselő beszélgetés volt, melynek során a W.H. formáció két tagját, Dagadu Veronika Sena énekesnőt és Márkos Albert csellista-zeneszerzőt Vass Norbert és Jován Katalin kérdezte a Shakespeare-szonettek megzenésítése kapcsán. Az Irie Maffia karizmatikus hangú underground dívája kiváló jazz zenészekkel karöltve kortárs köntösbe bújtatják a klasszikus szonetteket, így alakítva ki egy dermesztően eredeti átmenetet az egyes korok és stílusok közt. A W.H. feldolgozásai magukhoz ölelik a kortárs improvizatív zenét, zenetörténeti utalásokat, a free jazzt, a modern jazzt, az absztrakt hip-hop és a spoken word elemeket – na meg persze egy „viszonylag nagynevű író”, William Shakespeare (angolul megszólaló) szövegeit. A 2006 óta létező gárda jó hangulatú beszélgetése során többek közt szó esett a nyelvi, fordítási nehézségekről, a színpadiasság, a vizualitás problematikájáról, a zenészek Shakespeare-képéről. A diskurzust követően 21:40-től a Víztorony Pódiumára állt a zenekar, hogy a Campus-arcoknak is bemutassa különleges világát, mely a zenei és irodalmi élmény mellett teátrális ráadással is szolgált.
„Hát igen, nem maguknak, nekünk zenélnek!” – szólt (azaz ordított) a rajongói komment a Tankcsapda-koncert közben. A csapat közönséggel való interakciója valóban maximálisan kielégítő volt, a debreceni zenészek tudták, hogyan kell hangulatot teremteni. A sikoltozó közönség korosztályos megoszlása igen heterogén volt, s hely szűkében az idősek és fiatalok még a padokon is táncoltak. 22:00-tól a Nagyszínpadon és környékén óriási tömeg gyűlt össze. A klasszikus Tankcsapda-slágerek mellett megszólaltak az újabb korongok darabjai is, így mindenki örülhetett – a régebbi, underground vonal kedvelői, s az újabb, populárisabb Csapdáért rajongók is.
Az FM90 Friss Rádió Színpada csütörtökön valahogy jobban vonzotta a közönséget, mint pénteken, lehetséges, hogy a koncertek izgalmasabbnak bizonyultak a rádiós zenéknél – nem meglepő módon. Kalandozásaim során sokfelé megfordultam, de például az Inmedio retrós szelekciójától sem lehetett hevesen kapkodni a levegőt, a számok olykor ismétlődtek is, szolid táncolás volt jellemző. A DUB Székház és Soerii&Polek szettjei hozták a szokásost, a Telekom Terasznál a holland elektronikus zene egyik ismert alakja, Kees Van Hondt zenéje sem aratott osztatlan sikert, a Terasz egyszer tele volt, máskor pedig szinte üres.
A 2012-es Campus Fesztivált a pénteki nappal és sok kellemes élménnyel zártam. Noha zenei ízlésemet nem tudta maradéktalanul kielégíteni az esemény, örültem, hogy underground formációk is színpadra léptek, annak meg kiváltképp, hogy az irodalmi sátorban megforduló vendégek színesebbé tudták tenni a fesztiválélményem.
Campus Fesztivál − 2. nap, Nagyerdő, Debrecen, 2012. július 27.
