Ahogy reggel kilépek a szobából, Ady Endre határozottan feddően tekint rám a szemközti falról. Megpróbálom összerakni magam, újból, egyre kevesebb reménnyel. A harmadik napra való visszatekintés szinte már a búcsú kezdete.
A délelőtti strandolás a debreceni különítménnyel fontos felismerésekhez vezetett: ki gondolta volna például, hogy a fiatal kritikus kolleginák sokkal hamarabb felfigyelnek a tökéletes testű milfekre, mint akár jómagam? Hipp-hopp alternatív szeminárium kerekedett a parton a nők női test iránti sóvárgásáról és az önmagukkal való folytonos elégedetlenség természetéről… Nem hiába művelnek ott Debrecenben olyan kiváló irodalomkritikát: figyelmük minden részletre kiterjed. Az enyém viszont kevésbé: áttételesen az úszkálás meg a milf-diskurzus miatt csúsztam le György Péter kiválónak mondott előadásáról. Nem tudom eldönteni, megérte-e, a keblek versus György Péter kérdésben nehéz állást foglalni.
A szerzői jogokkal és a vele kapcsolatos aktuális kérdésekkel foglalkozó beszélgetés résztvevői a szellemi tulajdon mint tulajdontípus kialakulásának rövid történeti áttekintése után egyfajta paradigmaváltás szükségességéről beszéltek: újra kell gondolni a szerző paradigmáját a megváltozott közegben. Az a fiatal generáció, amelyik a fájlcserélőkön nőtt fel, radikálisan máshogy áll a copyright fogalmához, sokkal szabadabban kezeli a jog által is védett tartalmakat, bár ez a zenei és filmes termékeket érinti elsősorban, nem pedig a könyveket.
A kalózpártok időleges sikerének háttere mellett arról is szó esett, hogy a mai kaotikus helyzet valószínűleg a kilencvenes évek közepének trendjeiben gyökerezik: az akkor jelentős extraprofitot termelő lemezipar nem ismerte fel kellő időben az internet nyújtotta lehetőségeket, és mivel nem alakult ki az ennek megfelelő üzleti modell, a civilek hozták azt létre fájlcserélő oldalak formájában. Ma viszont sokkal nehezebb az ingyenesség iránti elvárást minimális fizetési hajlandósággá konvertálni, igaz, amint azt a példák mutatják, nem lehetetlen.
Ezt követően a kritikai beszélgetések, beszélgetéssorozatok summázataként a Kritikustusa, a Pókháló és az ÉS-kvartett egy-egy képviselőjéből alakult szupercsapat (vö. „egyesített hatalmatokból én vagyok a Bolygó Kapitánya!”) vitatta meg egyrészt a kritikai beszélgetések lehetőségeit, a stratégiákat és a kortárs irodalomról folyó diskurzusban betöltött szerepüket, másrészt Darvasi László idei könyvhétre megjelent Vándorló sírok című kötetét. A könyv finoman szólva nem aratott osztatlan sikert: egyedül Milián Orsolya próbálta felmutatni az elbeszéléskötet erényeit, a többiek inkább megfáradt, önjáróvá váló írástechnikáról, inkoherenciáról, a szerkesztés lazaságáról, sőt az egyes novellatípusok iránti ellenérzésről számoltak be. Nem állíthatnánk tehát, hogy Darvasi-rajongók toborzására alkalmas lett volna a beszélgetés, ellenben képet adott arról, hogy ez a könyv valószínűleg nem az életmű csúcsa, bár a hardcore rajongók – a bejáratott, védjegyszerű eljárásoknak köszönhetően – biztosan megtalálják benne azt, amire vágynak.
„A magyar nyelv sokkal gazdagabb annál, minthogy korrektül használjuk” – mondta Szkárosi Endre, akivel Balázs Imre József beszélgetett a szerző experimentális művészethez fűződő viszonyáról és a hangköltészeti happeningek egykori történeteiről. Hogy az esti Elefánt-koncertre is utaljak, Szkárosi párhuzamot vont a hetvenes évek kísérleti hangköltészeti eseményei és a mai slam poetry között: a költészet mindkét esetben az együttlét metaforájaként és gyakorlati terepeként működik. A neoavantgárd akciók dokumentálásának egyik abszurd jellegzetessége is előkerült: sokszor az ügynöki jelentésekből alkothatunk csak képet – olykor egész pontosat – olyan performanszokról, amelyeket egyébként nem, vagy alig örökítettek meg. A hetvenes évek második felében a kísérletező kedvű, médiaművészettel is foglalkozó alkotók nem voltak közvetlen veszélyben, ami a rendőri intézkedéseket illeti, de – ahogy a jelentések is tanúskodnak erről – megfigyelés alatt tartották őket, és adott esetben a hatalom igyekezett szétrobbantani a túlságosan felforgatónak ítélt közösségeket. Szkárosi szubverzív hangkölteményeiből is előadott kettőt (innen a mai tudósítás címe), majd az esti koncerten is szerepelt: az együttlétként felfogott költészet jegyében.
József Attila Kör Irodalmi Tábor – 3. nap, Szigliget, 2012. augusztus 30.
A fotókat Börcsök Mihály készítette.
