Mindenki azt mondja, az idei tábor sokkal konszolidáltabb, mint az eddigiek. Sem rendbontás, sem a drog és irodalom, drog és film viszonyát tematizáló beszélgetés miatt nem jött ki a rendőrség, így valószínűleg az állítás igaz. Vagy csak a hatalom toleráns; azért ne kiabáljuk el. A visszafogottság jegyében a második nap kulcsszava: a sóvárgás.
György Péter szigligeti előadássorozatának első részében a digitális archívumok jelentette kihívásokról beszélt: arról, hogy az archívum kínzó vágya (sóvárgás!) miként működik a mai, digitális korban, és főleg, hogy az átírhatóságuk, felülírhatóságuk miatt hogyan csábítanak puszta létükkel meghamisításra az archívumok. A múlt hamisításával, eltérítésével kapcsolatban fontos a legitimitáshiány fogalma. A perifériára szorult közösség emiatt kreál magának olyan saját eredetmítoszt, amelyet akár az akadémikus tudományok ellenében is megvédelmezett hamis ideológiával, hamis bizonyítékokkal támaszt alá. Az archívumok digitalizálása egyfajta demokratizálódást is magával hoz: eltűnik az emlékezet fölötti hatalmi kontroll, bár a hozzáférhetőség továbbra is fontos kérdés marad. A múlt hozzáférhetőségével kapcsolatban a tábor helyszínére is reflektált az előadó, mikor megemlítette, nem árt(ana) tudnunk, hogy a szobában, amelyikben az esti italozás után álomra hajtjuk fejünket, hányszor hányt Pilinszky János.
A digitalitás volt az egyik hívószava a következő beszélgetésnek is, ami az elektronikus irodalom, a különböző e-olvasóeszközök és a rájuk épülő üzleti stratégiák elemzésével próbálta ezt a slágertémát körbejárni. A nagyívű, szinte sci-fibe illő víziók mellett (mint amilyen a moderátor, Áfra János felvetése volt, miszerint az általános iskolákban a tankönyveket e-olvasóknak kéne felváltaniuk) jobbára arról vitatkoztak, milyen módon lehet az e-bookokat vonzóbbá tenni az olvasók számára. Nyilvánvaló, hogy nem lehet minden szöveget, csak azért, mert szöveg, egy kalap alá venni: a bestsellertől kezdve a felsőoktatási szakkönyveken keresztül a napi- és hetilapokig más-más olvasási eljárások működnek, így a forgalmazóknak is külön stratégiákkal kell a részterületekre rástartolniuk. Az viszont nagy kérdés, hogy az e-bookokban rejlő technikai lehetőségek miként változtatják meg az olvasási szokásokat vagy a kiadói gyakorlatot: amióta az Amazonon több e-könyvet adnak el, mint nyomtatottat, úgymond a jövő elkezdődött. Érdekes volt Schein Gábor felvetése: szerinte az e-könyvek a hagyományos könyveket próbálják utánozni, emiatt pedig az energiák nem arra összpontosulnak, hogy a saját lehetőségüket minél alaposabban feltérképezzék. Valószínűleg a szépirodalom éppen az a szegmens, ahol a legtovább megmaradhat a hagyományos könyvformátum, már csak a „fogyasztók” konzervativizmusa miatt is.
Az egyre bágyadtabb közönség ezután két új könyvvel ismerkedhetett meg, amelyek a JAK világirodalmi sorozatában jelentek meg: az egyikben zsiráfokat és teheneket darabolnak eléggé kitartóan és szakszerűen, a másikban pedig ötvenhatos emigránsok kerülnek Írországba, hogy ott a nyugati jólét helyett egy lepukkant menekülttábort és komoly társadalmi feszültséget találjanak. A J. M. Ledgard Zsiráf című könyvéből való tehéndarabolós jelenet, amelyet Berta Ádám, a könyv fordítója olvasott fel, igazán hatásos volt, szinte én is kedvet kaptam hozzá (a szöveghez is); Mark Collins ír-magyar vonatkozásban érdekes könyve (Hazátlanok) inkább csak a dokumentarizmusa miatt érdekes, hiszen a történet nem zárul le a kivándorlással, hanem az azt követő feszültségeket is nyomon követi.
Az esti beszélgetés a drog, a film és az irodalom kapcsolatáról sorra vette mindazokat a toposzokat, amelyeket ebben a témában szinte kötelező: a drog szubkulturális identifikációt erősítő szerepétől az alkotás folyamatára való hatásán át a mainstream drogos tematikájú alkotások által megjelenített életérzésig. Világos, hogy a drog tabusított illegális szerként és a társadalom nagy része által elutasított élettechnikaként olyan határhelyzeteket szimbolizál (egyszerre áttételesen és nagyon közvetlenül is megjeleníti őket), amelyek kiválóan alkalmasak arra, hogy akár irodalmi vagy filmes alkotások felhasználják őket, de a fontos művek esetében sosem maga a drog-tematika jelenti a műalkotás értékét, hanem annak megformálása, a drog által megragadhatóvá tett határhelyzetek közvetítése. Előkerült az összes olyan író, aki valaha ivott vagy drogozott, esetleg csak írt róla. Garaczi László az írás és a drogélmény összefüggésében a flow-érzést említette, amely egyfajta függőséggé vált nála és sok más írónál (jelzem, az olvasással is ugyanígy áll a helyzet). „Az írás fejben anyagozás” – szólt a tömény összefoglalás Kubiszyn Viktortól. Aztán a beszélgetés vége felé így relativizálta saját elgondolásait: „Egyébként ez az egész drog-téma nem annyira izgalmas.” De az. Még a Csáth-Hajnóczy-Hunter S. Thompson vonalon túl is.
József Attila Kör Irodalmi Tábor – 2. nap, Szigliget, 2012. augusztus 29.
A fotókat Börcsök Mihály készítette.
