A strandidő hirtelen elmúlt, szinte pillanatok alatt szeles ősz kerekedett Szigligeten. Péntek délután négykor már becsengettek. De nemcsak az időjárás, hanem az időérzék is elcsúszott, amint a mellékelt ábra mutatja.
A negyedik nap rögtön egy hiányjellel indult, ugyanis György Péter harmadik előadása váratlan okokból elmaradt. Lendületes és a szó legszorosabb értelmében meggondolkodtató előadásai után ezt a veszteséglista élére jegyezhetjük be. Így az első délutáni program az idei tábor tematikájához kapcsolódva a digitális archívumok, gyűjtemények gyakorlati helyzetét bemutató beszélgetés volt.
A különböző gyűjteményekben felhalmozott kultúrkincs digitalizálása rendkívül fontos, ugyanakkor az adathordozók folyamatos változása és a technikai fejlődés miatt voltaképpen végtelen feladat: együtt jár vele az eredeti formátum állagának megőrzése is, például a filmek esetében. Az eredetiség, a hitelesség az archívum kulcskérdése: alapvető fontosságú, hogy a kutatók számára elérhető adatbázisok hitelesek legyenek. Rév István, az OSA Archívum vezetője ennek történeti vonatkozására is kitért: utalt például arra, hogy az alexandriai könyvtár is másolatokat gyűjtött, de a másolás folyamata mindig magában hordozza a romlás, a hibázás lehetőségét. Ezért tulajdonképpen nem beszélhetünk eredeti, hiteles példányról: a kultúra hagyományozódásának folyamatából, a gyűjtés aktusának jellegzetességéből következően örökké „csak” másolatok adódnak tovább. A hitelesség kérdése mellett szó esett a gyűjtés és az innováció közti választásról, a múzeumok és a virtuális gyűjtemények versenyéről és ennek kapcsán a befogadás átalakulásáról is.
A JAK Retro keretében Sziveri János költészetéről beszélgetett Reményi József Tamás, Balázs Attila, Keresztury Tibor, Kollár Árpád és Nemes Z. Márió Orcsik Roland vezetésével. Az életmű megismerése, hozzáférhetősége soha nem volt problémamentes: abban az időben, amikor Sziveri indult, Magyarországon nehezen lehetett hozzájutni a vajdasági irodalomhoz, ráadásul az akkor elfogadott költészeti kánonhoz (Weöres−Pilinszky−Nagy László) egyáltalán nem kapcsolódott, így az értékelése is bizonyos falakba ütközött. A Balázs Attila által „nyers, brutális barbárságnak” nevezett megszólalásmód nemcsak a szövegeire, hanem a viselkedésére is jellemző volt, ezt Keresztury Tibor egy erős anekdotával is alátámasztotta. A beszélgetés ekkor kissé elkanyarodott a szerző legendája felé, ezért itt újra feltehetjük a kérdést, hogy mennyire lehet leválasztani egy költő szövegeiről az életét (vagy fordítva). Világos, hogy a poétikai megoldások nem az életrajzi tényekből következnek, de közben egy szerző kanonizációjában fontos szerepet játszik a figura egésze, felvett vagy rákényszerített szerepeivel együtt.
Ami a szövegeket illeti, Nemes Z. Márió kompakt elemzést adott: noha talált a Sziveri-életműben továbbírható dolgokat (az ízléstelenség irányából), a politikai-ideológiai vonalat nem sorolta ide. A csikorgó rímek vagy a provokatív obszcenitás könnyen elrettentik az olvasót, sok vers az erős felütés után nem képes végig ugyanolyan dinamikus sodrásban maradni. Az is kiderült, hogy Sziveri nem volt avantgárd kötődésű, az avantgárd vizualitást pedig kifejezetten rühellte. A sokat emlegetett személyes varázsról a beszélgetést keretező vetítés alatt győződhetett meg mindenki: ahogy a Bábel című nagy versét olvassa fel, az valóban megrendítő élmény.
Az esti kötetbemutató majdnem botrányba fulladt: a sorozatszerkesztők a moderálást túl lazán értelmezték és olyan peformanszot mutattak be, amely inkább bosszantó volt, mint vicces. Rögzítsük: Bencsik Orsolya Akció van!, Áfra János Glaukóma, Váradi Nagy Pál frissen megjelent Urbia és Nagypál István A fiúkról című leendő kötetét mutatták be. A szerzők felolvastak műveikből (a távol maradó Váradi Nagy Pált Balázs Imre József helyettesítette), ami kiváló volt, de a felolvasásokat követő kínos beszélgetéseket szívesen kihagytam volna.
Szombaton a közgyűlés után a színházi elemzésről, színházi kánonokról szóló vita hasonlóan szétesett és lehangoló volt, legalábbis az a rétege, amely Vidnyánszky Attila és Koltai Tamás kölcsönös ellenszenvének kinyilvánításáról szólt. A két moderátor, Herczog Noémi és Deres Kornélia nem tudták ezt megfékezni, de a fellángoló indulatok között olykor percekre sikerült megteremteniük a racionális párbeszéd kereteit. A színikritika és különösen a fiatal színikritikusok helyzetéről többféle, egymással ellentmondásban levő vízió is hangot kapott: egyfelől az apokaliptikus verzió, miszerint nincsenek fórumok, nincsenek műhelyek, és a szakmát hobbiként művelő kritikusok teljes anyagi kiszolgáltatottságban dolgoznak, a totális káosz pedig évtizedek óta jellemzi ezt a területet; másfelől az optimistább, bizakodóbb, amely alapján a nyilvánvaló nehézségek ellenére is látszik a magyar színikritika jövője. Az újabb kezdeményezések közül a Foszfor nevű internetes oldal rövid, gyors reagálású ismertetőiről esett szó a beszélgetés végén: ez is azt mutatja, hogy ma a színikritika nem kizárólag folyóiratokban és nyomtatott újságokban létezik, az online felület adta lehetőségeket kihasználva teljesen más kontextusban és mechanizmussal működik, működhet tovább.
Zárásként a titkos naplóírók, Milián Orsolya és Dunajcsik Mátyás olvasták fel sziporkázó szövegeiket, miután Simon Márton slamináriumának résztvevői is bemutatkoztak. Végül pedig – hogy a színház ne csak a róla folytatott diskurzus révén legyen jelen a táborban – A gyáva című, Scherer Péter által rendezett előadást láthattuk, amelyet többnyire iskolásoknak szoktak előadni drogprevenciós céllal. A közönség átlagéletkora sokkal magasabb volt a szokásosnál, mégis hosszas beszélgetés zajlott az előadás után a két színésszel (Kovács Krisztiánnal és Scherer Péterrel), szóval úgy tűnik, a JAK-tábor ráharapott a témára. Semmi anyagozás, legfeljebb fejben.
József Attila Kör Irodalmi Tábor – 4−5. nap, Szigliget, 2012. augusztus 30. és szeptember 1.
A fotókat Börcsök Mihály készítette.
