Rokoncsere
Azt a vonatot nem lehetett lekésni.
Ablaküveg, szokott piszok, kényes-kényelmes
hallgatás. Nagyszünetekben egymást váltottuk,
álló cigarettafüstben diskuráltunk, megismerhettem;
menetközben szótlanul számoltuk a vadnyulakat, az
őzeket. Túl gyorsan robogtunk, és a zajt nem lehetett
elviselni. Ha mégis beszélni akartunk volna. Lopva
megirígyeltem vastagabb combját, nagyobb melleit;
a fülkében gyanútlan bóbiskoló, tátott szájú fejek
mellett felmértük egy rokoncsere lehetőségét.
Sokáig méregettünk így, túl fiatalok a méregevéshez.
Mikor leszálltunk, a peronra tűzött a Nap;
gomolyfelhők, pára nélkül. Még visszafordulhatunk.
Erőtlen, nem várt gondolat, egy sokkal váratlanabb
és erősebb után. A vidéki lelkiismeret utórezgése,
valószerűtlen, tiszta pályaudvaron. Szemetesek,
hajléktalanok, vasúti alkalmazottak nélkül.
Mintha a nap errefelé tisztítótűzne. Hónapok óta
kitartóan szerelmes voltam. Azt mondta ő is. Mire
feljött ez a beteg, fals késztetés. Most meghátrálni
körülbelül annyit tenne, mint felcserélni Korzikát
Szent-Ilonára; a dolgokat az elejüknél fogva,
végüket megragadni.
Pohártörés
A darabos jégkockák percek alatt
ösztönös darává olvadnak. Meglehet,
túl régen nem láttalak. Együtt loptunk korsót
legutóbb, két éve… egy romkocsmában;
a bárszék kényelmetlen volt. Akkor még
volt feleséged. Most cideres poharat lophatnánk,
s míg tanakodunk, a jégdara végigsimul az ital felszínén.
A feleséged már nincs meg, de a szék most is
kényelmetlen, csak már fából és durva
lenvászonból van. Kitavaszodott. A feleséged lopta
a korsót, eredetileg magának. Szuvenírnek.
Aztán nálam felejtette. Gondolhatnád, én voltam az.
És akár még igazad is lehetne. De nem én voltam,
mert külön országban élünk. És most te jöttél haza
korsót lopni… azaz már csak poharat.
Fodrásztükör
Három arc, egy lekésett busz;
pálmafa tövében megbúvó képmutatás.
Két autó egymás mellett áll meg;
a kezek kinyúlnak, a telefonok
elhallgatnak. Így jobban értjük egymást.
Az operát viszont csak kazettáról hallani.
A három arc egy arsch felé fordul, mely a
fodrásztükörből kacsint vissza; fikusz volt
és belváros, nem tengerpart. Hiányzik
az arcod, ahogy a feneked is. Mégis sikerül
buszra szállni. Mert még keverem a német
szavakat. Verpassen vagy vermissen?
Mindegy, a tévedés is csak képmutatás,
mint a levágott haj. Úgyis visszanő.
