Első blikkre igen alacsonynak tűnik a 75%-os őszinteségi ráta, aminek elérése után, legalábbis Kukorelly szerint így vagy úgy, de mennünk kell az adott közéleti-kulturális diskurzusból. Akárhogy is számoljunk, ez azt jelenti, hogy minden negyedik állításunk hamis vagy legalábbis őszintétlen.
Valamikor régen, egészen pontosan „egy millió évvel ezelőtt” fogalmazódott meg benne ez a nem hivatalos statisztika, ami mára inkább művészi optimizmust takar, mintsem a valóságot. Mert amennyiben figyelmesebben nyitjuk meg a kultúrát és közéletet (ne adj isten a politikát!) öntöző meditatív csapokat, ma biztosan azon csodálkozhatunk el inkább: miért csak minden negyedik állítás, ember vagy társadalmi formáció hamis?
Ennek fényében az az általános és tehetetlen düh, ami az embert ilyenkor elfogja, nincs mese, le kell, hogy vezetődjön. Szitkozódhatunk közösen a szeretteinkkel, barátainkkal, egyre többet tüntethetünk, ellentüntethetünk hasonszőrű polgártársainkkal, és a nap végére, mint aki jól végezte dolgát, babapelyhesen elringathatjuk magunkat, mert az őszinteség kívánt foka immár leronthatatlanul helyreállt a társadalomban. Hisz mi megmondtuk a tutit. Tehetünk azonban még valamit. Eljárhatunk ehhez hasonló estékre.
Rendesen beszélgetni gyerekkori, fiatalkori barátokkal, akiket ritkán látunk, ez lehet talán (mert ugyan mi más?) az elégséges garancia a 75% fölé jutásra. És ha ez a baráti beszélgetés közéleti szinten, a publikum számára nyitott térben történik, akkor egy olyan gyümölcsöző kulturális jelenséghez juthatunk, mely az irodalmi szalonokéhoz hasonlatos. Németh Gábor, Garaczi László, Kukorelly Endre írók valóságos triumvirátust alkottak egykoron az átkosban. Ez talán tudva lévő a szűkebb irodalmár és bővebb irodalomkedvelő társadalom számára is, megismerkedésük mikéntje és mikorja viszont már nem feltétlenül az.
Ezen az estén sok más mellett megtudhattuk azt is, hogy Németh és Garaczi már (nem vicc!) a homokozóból ismerhetik egymást, de legkésőbb 1975-ben az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola budapesti kihelyezett tagozatán találkoztak Csepelen, ahol az utóbbi – bár nagy hirtelen nem emlékezett – már publikált is a főiskolai újságban. „Minden mondata egy tőrdöfés” – kommentálta Németh barátja emlékezetkiesését, hisz ő arcra megmondta akkor egyből: „te írsz”. Igen is, meg nem is. Még ’83-ban is „csak füzetbe írtam – állítja Garaczi –, amiket nem mutattam senkinek”. Egészen addig a bizonyos estéig, amikor megismerkedett Bandival.
Ez a következőképpen történt: „a Felszabadulás téren (amit mi csak Felbasznak hívtunk) álltam punkokkal, és egy lány mondta, hogy a Pesti Barnabás utcában van pár fiatal költő, inkább oda kéne menni, nem a koncertre. És mivel tetszett valamennyire a lány is…” A Jelenlét-kör estjén aztán euforikus élményként hatott rá az elhangzott szövegek hasonló felütése, a közös nyelviség, holott különösebb tematikai egyezést nem vélt felfedezni köztük. Miután pedig követte Kukorelly tanácsát („hát azért légy szíves gépeld le őket”), két hét múlva visszatért pár írással, a kezébe nyomta őket és „Bandi úgy tett, mintha tetszenének neki”. „Egyből el is mentél”, teszi hozzá Kukorelly, „neeem, azért maradtam egy kicsit”, hangzik a válasz. Mindenki egy parányit máshogy emlékszik vissza, de ez így is van rendjén. Az mindenesetre nemsokára világossá vált, hogy mindketten lelkes futballrajongók, így végképp kezdetét vehette a máig tartó barátság.
Németh Gábor kezdeti szárnypróbálgatásai sem alakultak humortalanul. Mint elmondta, akkoriban kizárólag egy hely jelenthette számára a szakmai legitimációt, nevezetesen a Mozgó Világ. ’83-ban történt, hogy Alexa Károly aktuális „kidobóemberként” időpontot adott az elküldött szövegek átbeszélésére, ami lényegileg egy mondatból állt: „alany-állítmány rendben, de hát ez menthetetlen” – summázta a kritikus, miközben ezzel párhuzamosan telefonon beszélt egy másik szerzővel, akinek értésére adta, hogy „nincs elég kohézió a struktúrában”, végül szabad kezével lehamuzta a szalámis zsömlét, amit fogadóórája közben lelkiismeretesen majszolgatott. Németh úgy érezte, ezzel vége van, soha többet nem mutat senkinek semmit. „Hazamegyek, írogatok, elégetem, kurva jó lesz. Egy ember miatt nem lett ez így, Bandi miatt.” Az ő segítségével sikerült írásait első ízben a Négy Évszak című folyóiratban megjelentetnie, nem kisebb celebritással, mint Katona Klárival (!) a címlapon.
Németh és Kukorelly egyébiránt szintén ’83-ban találkoztak egy a Balogh Mária Eszter (aki akkoriban az Országos Széchenyi Könyvtár munkatársa volt) magánlakásán tartott irodalmi összejövetelen. Az ilyen estek a 80-as évek elejének korjellemző civil kezdeményezései voltak, melyek az irodalmi szalonok kultúráját voltak hivatottak feleleveníteni, a rendszerváltást megelőző szamizdat szellemiség jegyében. Volt „felolvasás, bor, lányok-fiúk”, emlékszik vissza Kukorelly, amit Németh sietve egészít ki azzal, hogy így „gruppinak is kellett lennie”. A kéthetente megtartott szeánszoknak azonban katasztrofális vége szakadt, amikor egyik alkalommal az említett hölgy a kaputelefonban az egybegyűltek értésére adta, hogy meglátogatták őt bizonyos hivatalos szervek, így a továbbikban nem áll módjában felengedni senkit.
„Szomorúak voltunk, sajnáltuk magunkat és Esztert”, meséli Kukorelly, de ebből a kudarcból jöhetett létre később az Örley-kör. Az akkori viszonyok (ahogy a maiaké sem különben) fontos tanulsága, hogy ellenkultúra helyett – vagy legalábbis mellett – egy „valamiért való kultúrát” kell létrehozni, mely „megtart és nem enged el abban a lefelé tartó spirálban, abban a helyzetben, amiben vagyunk”. Mindenkinek a saját testével kell védenie ezt a szellemi építkezést, valahogy úgy, ahogyan azt a tragikusan korán elhunyt Hekerle Laci „olaszosan elegáns személye tette velünk és környezetével”. Mert hiszen, folytatja Kukorelly, „egyes emberek pusztán a létükkel olyan hatást érnek el, mint egy Zen mester, ha előkapja a pálcáját és odacsap egyet a tanítványnak, hogy megmutassa, hogyan is kell élni. Ha egy ilyen típusú beszélgetés ehhez hozzá tud járulni, akkor én már jól érzem magam.”
75% Őszintén mondom – Kukorelly Endre beszélgetése Garaczi Lászlóval és Németh Gáborral, Vinorium Borház, Budapest, 2013. február 13.
A fotókat Veréb László készítette.
