Miben különbözik a női fejlődésregény a férfitól? Mennyiben más egy női karakter harca és alakulása? Egyáltalán van értelme különválasztani a női és a férfi írók műveit? Egy áprilisi estén a feminista irodalom néhány szakértője – Földes Györgyi, Földvári József és Kádár Judit – Czapáry Veronika moderálásában Erdős Renée A nagy sikoly és Lux Terka Budapest – Schneider Fáni regénye című írásai kapcsán igyekezett megválaszolni e kérdéseket.
Nem mondhatnám, hogy kifejezetten rajongok a feminista irodalomért, rendszerint igyekszem annak ideológiai olvasásmódjától távolságot tartani. Legtöbbször nem értem, hogy miért kell írót és írónőt egymástól megkülönböztetni, hogy miért nem lehet ugyanazon esztétikai kategóriák segítségével elemezni, értékelni egy női és egy férfi írót. De persze lehet, hogy csak én vagyok kevéssé emancipált vagy túlságosan egyenjogú. Mindenesetre meglehetősen kételkedve foglaltam helyet április 9-én a volt Godot Kávéház egyik foteljében, de a beszélgetés végére néhány elhangzott gondolattal végül is kénytelen voltam egyetérteni.
Lux Terka és Erdős Renée műveit tagadhatatlanul átszövik a női irodalom egyes jellemzői. A hősnők jelen esetben nem független entitásként jelennek meg, mint amit egyébként a fejlődésregényeknél megszoktunk, nem hősök, vagyis hősnők ők, hanem olyan létezők, akik a férfival való viszonyukban határozódnak meg. Lux Terka regényének főszereplője, Schneider Fáni és Erdős Renée Dórája a modern nő ügyén igyekeznek lendíteni: Fáni szembemegy a konvenciókkal − minthogy szerelemből házasodik és igyekszik a család által kijelölt normákat felrúgni −, a mű végén pedig férfifaló természete, valamint képmutató szalonéleten edzett kiábrándultsága révén személyében egy szépen fejlett femme fatale-t üdvözölhetünk. Erdős Renée Dórájának a legfőbb kérdése pedig nem más, mint hogy a nők élvezete társadalmilag elfogadható-e, hogy létezhet-e a nő számára is valódi orgazmus. Mindkét regény hőse harcos amazon: a sztereotípiákat kívánják megdönteni, azonban végül ez egyikőjüknek sem sikerül teljes mértékben – ez okozza mély kiábrándulásukat.
Földvári József azt állítja, hogy tulajdonképpen mindkét írás a hagyományos fejlődési regénynek, a Bildungsromannak egyfajta leépítéseként értelmezendő. A férfiak tollából megszülető ilyen jellegű írások a klasszicizmus korában voltak igen népszerűek, és minden esetben tanító célzattal jöttek létre. Ezekben a regényekben a hős egy fiatal férfi, aki valamiféle akadállyal szembesül, amit a történet folyamán áthidal vagy legyőz, ezáltal szellemileg, erkölcsileg egy magasabb szférába kerül. Azonban a női Bildungsromanokban mindig több az akadályozó tényező, a hősnek pedig nehezebb ezeket a korlátokat átlépnie. Ami egy férfi fejlődésregényben egyértelmű, azért egy női fejlődésregényben küzdenie kell a hősnek: a függetlenedésért, az önállóságért és az identitásért. Földvári szerint azonban ezeket a gátakat a női hős nem képes áthidalni, így végül egy rezignált állapotba jut el. Éppen ezért a feminista fejlődésregények nem progresszívek és előremutatóak, szerkezetük sokkal inkább körkörösnek mondható. Földes Györgyi is egyetért ezzel a meglátással, amikor azt állítja, hogy a regény hősei már túl vannak mindenen, és felismerik, hogy sorsuk megváltoztathatatlan.
Kádár Judit szerint ezek az írások tipikusan szecessziós regények, hiszen mérhetetlenül erősen jelen van bennük a dekadencia, a nihil. Ő nem fejlődési regényeknek, hanem „belátás-regényeknek” nevezi ezeket a műveket, hiszen Fáni és Dóra is a történet végén értik meg, hogy a sztereotípiák megdönthetetlenek, és el kell fogadniuk, hogy a nő számára a házasságban a boldogság egyetlen forrása csak a gyerek lehet.
A két regény iránt bennem leginkább keletkezési idejük kelti fel az érdeklődést. A 20. század elején születtek meg ezek az írások, abban a korban, amikor megkezdődik a nők fokozatos emancipálódása. Az addig csak varrni, teázni és szépen ülni tudó kisasszonyok egyszerre munkába állnak, nadrágba bújnak, mi több, még regényeket is írnak, hogy ezzel is bizonyítsák: egyenrangúak a férfiakkal. Éppen ezért különös, hogy ezek az írások azt sugallják, hogy a nő csak a férfi távlatában határozódik meg, hogy hiába is próbálkozik, nem fogja megdönteni a konvencionális szerepeket.
Sajnos a beszélgetésen a regények korabeli megítéléséről csak igen kevés szó esett. Megtudjuk ugyan, hogy a századelőn mindkét írás botrányosnak és tiltottnak számított, de én igazán kíváncsi lettem volna arra is, hogy milyen volt akkoriban a férfi írók nőképe, és miképp vélekedtek azokról a nőkről, akik tollat ragadtak. De talán a sorozat következő részében ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk.
Csináltam neked egy feminista irodalmi divatot! Női Bildungsroman 2. – Beszélgetés Erdős Renée és Lux Terka regényeiről, Godot Kávéház, Budapest, 2013. április 9.
A fotókat Hegedűs János készítette.
