Neves művészek alkotásait nézem a Godot Galériában. A válogatás koncepcióját keresem. Hogyan simulnak össze vagy feszülnek egymásnak a képi tartalmak. „Kifejezetten populista, felhasználói attitűdű gyűjtő vagyok” – állítja Simó György. Keresem az illeszkedési pontokat, eresztékeket, mert túl az ízlésen és a lehetőségen mégis valami közös vonást kell felfedeznem a kiállított műtárgyak együttlétében.
„Gyűjteményem építése a véletlenen múlik: akkor gyarapodik, amikor oda kerülök, hogy nézhetek, válogathatok” – mondja Simó György. Szerinte a kortárs piacot több dolog befolyásolja, hajtja előre, például a sznobizmus, a divat, a marketing, valamint a művészi tehetség periodicitása. Hangsúlyozza: a magyar művészet értékét az adja, ha olyan emberek ítélik meg, akik ismerik és figyelik a nemzetközi trendeket.
Sznobizmus, divat és marketing. Szép hármas. Részben elkerülhetetlen, részben hadakozunk vele. Pintér Gábor Birthday című képe divatos és megvan benne a sznobizmus daca: lám, így is lehet. Harsány és trendi. A festmény tobzódik a színekben. Sötétbarnától a világosbarnáig, ellensúlyként pedig a zöld reluxa, a fehér pöttyös függöny, a fehér abrosz az asztalon, derengő kékben egy-két tányér.
Gyenis Tibor Örökpanoráma című fotója meghökkentő. Vödörrel hordja valaki a vizet a tengerbe. A tóból kiálló két zuhanyból folyik a víz a tóba/tengerbe. Az alkotás tehát kettős csavart hordoz. Groteszk a látvány, meglepődünk a működésen. Gyenis asszociációja mégis következetes. A rendbe nem illő rendet látjuk. Gyenis tétet emel, leleplezi, váratlanul, hogy az ember beavatkozik a természet rendjébe, behatol, átalakít a környezettudatosság helyett, a technika pedig közben az ember fölé nő. Hol van az ember, aki a rendszert működteti. Hiányzik. Talán nem véletlenül. A valóság így is emberi és modern, nem fikció, ha annak is látszik.
Csontó Lajos a Ne figyelj, érints című nyomattal van jelen a válogatásban. Látszólag könnyű darab, a párja azonban hiányzik. De a párbeszéd kép és szöveg között így is érthető. Arc és szöveg összetartozik, mintha az arcra lenne írva, mit is gondol a tulajdonosa. Néha megjelenik, kódoljuk és dekódoljuk a gesztust, a jelet. Ne figyelj, érints, háromszor egymás után. Nincs negyedik, nincs ráadás. Fentről indul a szöveg, lent ér véget, de körkörös nyomatként is elgondolhatjuk. Az ismétlődés végtelen. A semmiből jön és a semmibe tart. Betarthatatlan kérés. Önfeladással járhat, és azzal, hogy a másik lényt olyannak kell elfogadnunk, amilyen. Figyelünk, és nem érintünk meg valakit. Csontó megállít bennünket, játékosan meglegyint, rám se figyelj, mert már megérintettelek. Ne figyelj, érints, játék, amit komolyan kell venni. Amíg az élet tart. Játszani tudni kell. Csontó a mindennapok filozófiáját fogalmazza meg, tömören és velősen.
Bullás József Üveg(es) hullám III. című 1998-as képe szintén egy sorozat része. Szín- és motívumgörbék, vonalak, hullámok keresztezik egymást rajta. A felfelé kígyózó görbék egyneműek, a vízszintes vonalak hullámai vastagodnak, vékonyodnak, színük is eltérő. A visszafogott, tompa tónus még erősebben hangsúlyozza a dinamikus harmóniát, a hullámcsíkok egymásba fonódását, azok megtartását a függőleges vonalak mozgása által. Az ellenirányok nem zavarják a szemet. Készek vagyunk befogadni az ellentmondást, és látni valamit, ami nincs ott, de ott lehetne, mondjuk egy kontyba font női hajat, mielőtt kibontják.
Clemens Krauss Das Körper Problem V. című olajképe a test mozgásfázisait ábrázolja, ugyancsak egy sorozat része. Mivel Krauss orvos, műveinek középpontjában az emberi test áll. Színei, akárcsak a képből relief módon kilógó testek látványa vonzza a szemet. Ismerősek a mozdulatok, az ernyedések, a feszültségek és a kimerülések. Az egyik kéz eltüntetése, illetve látszatra csonkaként való megjelenítése olyan belső feszültséget teremt a munkán, amely a befogadót is megérinti.
Hecker Péter képe – Apu kézen áll – Pintér munkájával rokon. A véletlenszerűség uralkodik a felületen, miközben minden rákerülő tárgy és jel nagyon is elrendezett. Hecker a lehetetlenséget ragadja meg, a mindennapok csodáját és vidámságát. A háttér is sokat mond el, barnája elüt a férfi bőrétől, de mégis egybeolvadnak, mert a tapéta színe halványabb. A férfi arcát nem látjuk. Az arctalanság nem véletlen, elég a tárgyakra nézni, nincs kontrasztos szín, kivéve a hokedli pirosát, amelyet a férfi teste eltakar. Ahogyan Szűcs Attila trabantos képe sem egyedi választás Simó részéről, a gyűjtő Hecker munkájával is egy kor lenyomatait őrzi. Iski Kocsis Tibor See it… című munkája pedig Warholt idézi meg, szuverén módon, plakátszerűen. A szexusra utaló jelek és formák, a szexistennő (Marilyn Monroe) megjelenítése a tűzfalon és egy villanypózna közelében bravúrosan átgondolttá teszik a képet.
Kudász Gábor Arion Tréler, M1 autópálya című fotója a mindennapok világába visz el, a fogyasztókéba, ahol a kereskedés tárgya az autó, amelyet időnként illik lecserélni. Új kocsikat látunk az esti fényben, sejtelmes derengés árad a fotóról, mintha valami isteni dolog történne, várjuk a meglepetést, égni fog a csipkebokor? Isten szól hozzánk váratlanul? Látjuk az autók elrendezését, ahogy egymással szemben és háttal állnak a tréleren, a szállítás módja és rendje szerint. A harmónia és a nyugalom csak látszólagos.
Moizer Zsuzsa két alkotásával szerepel a tárlaton. Fajsúlyosabb a Portré című képe. A piros pillangó és a sétáló tigrisek nyugalma nincs összhangban a meztelen, spanyolgalléros nő (férfias) arckifejezésével, amelyen a rettenet, a félelem az úr. Védtelensége és kiszolgáltatottsága részvétet ébreszt bennünk, annak ellenére, hogy nem tudjuk, mitől lett szomorú, s mi vigasztalhatná meg. Nem akármilyen nővel állunk szemben: képes a pillangót és a tigriseket is megszelídíteni, elfogadni és uralni az erőszakot és a szépséget. A pillangó is a pillanathoz tartozik, talán a szüzességre és annak lehetséges elvesztésére, az ártatlanságra utal. Egy idomárt látunk, akinek kezéből hiányzik a korbács, elég egyetlen pillantása és mozdulata ahhoz, hogy engedelmeskedjenek neki.
Szacsva y Pál Reprojekció II. című c-printjén egy imitált műfogsort, egy csaptelepet látunk, a háttérben pedig egy templombelső tűnik fel. Profán és szent ütközik itt. A gyertyák csonkig égnek. Az ereklyetartóból nem jön semmi, a csapot elzárták, takarékoskodnak a vízzel. A füstarany szín uralja a képet, mintha kormozna is egy kicsit. A fény megkopott, elhalványult, akár égi, akár földi fényről legyen is szó. Az imádat eltűnt, nincs jelen, csak a templomi kellékek hivatottak a lelki világot megjeleníteni, annak gyötrelmével és szentségével együtt.
Alexander Tinei My father was a policeman című festménye a ködös Albionba vezet. Hasfelmetsző Jack még nem ölt, de hamarosan vadászni indul. Nem vesszük észre, mert az orrunk előtt van. Női alakban. Akibe könnyen bele lehet szerelmesedni, még ha rendőrruhát is vesz magára. Az ártatlanság pillanatát látjuk, ennyiben a kép rokon Moizer Portréjával. Valamit még nem vesztettünk el: lehet az az ártatlanság, lehet a szerelem, vagy a barátság. Még létezik, de már nem sokáig, vagy máris minden a múlté, s új időszámítás kezdődik.
A Kortárs magángyűjtemények XVIII. – Válogatás Simó György gyűjteményéből című kiállítás Budapesten, a Godot Galériában tekinthető meg 2013. május 18-ig.
