Fellapozva az asztalon feledett kötet. Kézbe veszi, forgatja, a borítót nézegeti. CsT, az indián. – mondom. Cseh Tamás − vágja rá rögtön. Valami olyasmi. Voltaképp alteregó. Álnévnek találó monogram. Szerep, álarc, melyen át- áttükröződik a valóság, egyúttal kellemes homályba is burkolódik. Ez vár ránk Jász Attila Csendes Toll élete, avagy A-Z örökké valóság című kötetében.
„CsT-nek hívtak.” Ám ki is lehet az a CsT, a kötet elménkben visszhangzó énjének ihletett alteregója? – vetődhetne fel a kérdés. Elmélyült sejtésekbe bocsátkozni kár, hiszen a válasz talán túl korán is érkezik. Jó lenne még tovább bolyongani. Elég csupán pár sort haladni előre a kötet sorai közt, és rögvest feltámadó sejtelmünk beigazolódik, hogy az alteregónk Cseh Tamás személyét idézi. Szinte akaratlanul is, már a kötet második mondatát szemlélve visszacseng fülünkben a „belőlem valami útra vált” szólama.
Valami tovatűnt az Én életéből, egy meghatározó rész, melyet saját CsT-jeként definiált. A veszteség érzése pedig mindannyiunk CsT-jének temetése napján érte őt. CsT-t, azaz Csendes Tollat, mint (szerzői) alteregót a tisztelet és az indiánság hívta életre. Ám az ihlető halálával kiüresedett maga a fiktív monogram is. Egy korszak végéhez ért: a kötet első fejezete egyben le is zárja Csendes Toll történetét, az alcím játékával ugyanakkor örökre betűk közé íródik ez a feledhetetlen élet.
„»– Te, Lacika! – szólította meg a közúti árufuvarozót a vonal másik végén. – Tudod, én vagyok CsT, a TD barátja, egy évfolyamba jártunk általánosban, tudod, egyszer hoztál nekünk homokot, ott lakunk a kisállomásnál, nekem volt az a vörös kutyám, igen, a szetter, nem most vizsla van, tudod, a múltkor adtál névjegyet is, onnan tudom a számod… – levegőt vesz, elhallgat Csendes Toll, mire hallani lehet a kattanást.– Ja, te vagy a Költő, nem? Mér’ nem ezzel kezdted!?« – Nem gondoltam, hogy ilyen egyszerűen is azonosíthatnám magam. Na mindegy, kéne még egy kocsi homok.” (költő)
Mindenképpen érdemes talán elmélázni, szerep-e vagy csupán álarc CsT Jász Attila könyvében? Elbeszélőnk alteregóként, azaz másik énként definiálja Csendes Tollat. Ám alkot-e ténylegesen önálló egyéniséget a megjelenített karakter, vagy pusztán maszk funkciójában, az elfedés eszközeként szerepel?
Már a kötet kezdete különösen izgalmas játékot ígér. Az életbölcseletet megosztó kettős mottóval a szerzők személye az „alteregó” indián szerepkörével állítódik párhuzamba. A kötet idézeteivel kapcsolatot teremt az indián sóni törzs nagyfőnöke, Tecumseh és korunk indián származású írója, Sherman Alexie szavai között. Ám a nevek illesztésének játéka lappangva utalhat William Tecumseh Sherman amerikai tábornokra, aki bár nevével tiszteleg a törzsfőnök személyének, ám tetteivel épp az indiánok ellen indított háborúban tűnik ki. Ennek kontextusában lehet tehát érdemes elmerengnünk alteregónk indián identitásáról.
Kötetünk „főszereplője” CsT, azaz Csendes Toll, ám helyzettől függően Hökkent vagy Golyós Toll, esetenként Csendes Falkavezér, vagy éppen a szomszédoknak Indián Úr, közeli ismerősnek Csendeském néven is megjelenik. Nekünk, olvasóknak? Már-már Barát. A kötet sorainak csapongó gondolatai által megismerjük őt, az Indiánt. Esendő, őszintén emberi történetek mutatják be életét, hétköznapjait. A kötet lapjai között bolyongva megismerjük CsT-t, barátunkká válik. A személyes bejegyzések, mintha naplószerű vallomások lennének élményekről, testi, lelki reakciókról, érzelmekről, vagy egyszerűen Kutyáról, Macskáról. Téblábolunk a történetek között, legyen az gyermeki vagy akár gyermekeiről szóló anekdota, a szülőszobától a cseperedés lépcsőfokain át a családapai teendőkig, vagy éppen az apró tárgyaktól ihletetten egészen a kultúra sorsán elmélkedő eszmefuttatásig, mindeközben pedig rendezők, zenészek és írók között lézengünk. CsT személyében egy többszörösen árnyalt, komplex karakterrel találkozik az olvasó. Úgy érezhetjük, egy olyan emberről olvasunk, akit nem ismertünk személyesen, mégis, mintha valahonnan nagyon is ismerős volna.
A kötet sorai az indián létmódot a művészet iránti fogékonyság érzésével hozzák párhuzamba, ugyanakkor annak konkrét CsT-i definícióját nem rejtik egyértelműen a bejegyzések. Például a művészek és a kultúra iránt érdeklődők minden bizonnyal rézbőrűeknek tekinthetők, míg a reáltudományok iskolája a sápadtarcúak intézménye. Csendes Toll a rézbőrű kultúra védelméről beszél, törzsfőnökként ezt tekinti kötelességének. Ám a kettős besorolás nem csupán közösségeket, hanem idegenségérzetet, határokat, szakadékokat is teremt. A kötet stílusában CsT indián létmódjának kellő érzékeltetésére előszeretettel alkalmazza a rézbőrű kultúrát idéző szavakat: Nagy Szellem, Nagy Folyón Túl.
„A Zéletnek egyetlen igazi értelme van. Ül magába roskadva, fáradtan és egy pillanatra megvilágosulva házának nyugalmas és árnyékos teraszán kávézgatva Csendes Toll. Minden fájdalom és szkepticizmus ellenére csinálni még valamit, valami hasznos(nak látszó) haszontalanságot a hátralévő időben. Keletiesebbre árnyalva a problémát, minden pillanatban csak az útra, az előttünk lévő útra figyelni. És a pillanatnyi útrészletek adta örömöket hagyni hatni. Feladat nélkül élőhalott vagy.” (azéletértelme)
A rövid, olykor néhány soros történetek emlékeket, eseményeket, érzéseket idéznek, soraik közé szentenciaszerű bölcseletet rejtve. Olykor egy-egy bejegyzés csupán pár sor, egy érzés, hangulat rövid tömör jegyzete, homályt és kételyt hagyva maga mögött, mintegy gondolatébresztőül szolgál olvasói számára. A lejegyzett gondolatok stílusát a könnyed szellemesség, humor, kedves, bensőséges személyesség, olykor a finoman hangolt keserű hangvétel jellemzi. A kötetet nyitó összegző gondolatokat követően ábécérend szerint, mintegy a kezdő- és végpont között, egy egész világot leképezve követhetjük nyomon az alteregói CsT emlékeket. Ez a szerkezet keretbe foglalja a későbbi oldalak „szójegyzeteit”, melyek címként egy-egy kulcsszót használnak, vagy a szavakat összerántva szóhalmazokként alkotnak alfabetikus rendet, így a bejegyzések történeteit sem a kronológia, s nem is a tematikus rend szervezi egységbe. Miközben az ábécérend szervezőelve nagy teret hagy az esetlegességnek a kötet szerveződésében, az olvasónak lehetőséget nyújthat akár a lineáris olvasás felszámolására is. Ám a rendezetlenség ellenére a részek apránként mégis egészet alkotnak, és egy némiképp rendhagyó prózaformában végül komplex személyiségként rajzolódik ki előttünk CsT alakja.
Jász Attila kötete kellemes olvasmány. CsT gondolatai, emlékei között kalandozva könnyen saját magunk egyik alteregójára lelhetünk, ezáltal válhat olyannyira ismerőssé a törzsfőnök indián. „Csendes Toll jól tudja. Az írás nem akkor ér véget, amikor kiteszi az utolsó mondatzáró pontot. Hanem amikor eltüntet minden nyomot maga után, ami ehhez a szöveghez kellett, ami erre a témára utalt. […] Szóval akkor ér véget a szöveg, amiről azt hiszi, megírta, befejezte, amikor leül egy kávé vagy éppen egy pohár bor és valami inspiratív zene (vagy csend) mellé. Hiszen ezzel óhatatlanul elkezdődik, elindul benne valami más, valami új. És ekkor nyeri el igazi funkcióját az/ez a pont is.” (vége)
Jász Attila: Csendes Toll élete, avagy A-Z örökké valóság, Kortárs Kiadó, Budapest, 2012.
