Történetek, amiket mindenki ismer, csak kicsit másképp. Farkas Arnold Leventével A másik Júdás címen napokban megjelenő prózakötetéről, a Krisztus helyett keresztfára kerülő Júdás csodatételeiről, újraírásról, valamint a mindennapi történések és a spirituális élmények rögzíthetőségének kérdéséről beszélgettünk.
KULTer.hu: Téged ismerve úgy tűnhet, a könyv első felében többnyire a mindennapi események által keltett gondolati folyamatokról írsz. Még a megemlített ismerősök, barátok nevein sem igen változtattál. Az elbeszélő viszont módosulni látszik: a narrátor hol egy férfi, hol pedig a szintén író feleség. A nőtől tudjuk meg azt is, hogy a férje, Levente egy kollégiumban dolgozik. Felettébb ismerős képlet.
Amikor ezek a szövegek születtek, az foglalkoztatott, hogy lehet-e őszintén írni, másolhatja-e egy tollforgató egy az egyben a valóságot. Mondhatnám azt, hogy a nevek és az események valósak, ám ez nem teljesen igaz. A feleségemet csakugyan Eszternek hívják, évekig dolgoztam különböző debreceni kollégiumokban, de a valóság olykor átlibben egy lehetséges valóság felé. Szóval az foglalkoztatott, mennyire lehetek krónikása az életnek-időnek, nem pedig olyan, aki újrakölti azt. Persze tapasztalnom kellett, hogy minden krónika óhatatlanul újraköltéssé lesz.
KULTer.hu: A szövegben előrehaladva sokasodnak a pszeudoapokrif töredékek. Jó nyomon járunk, ha úgy olvassuk A másik Júdást, mint egy filozofikus hangoltságú naplót, amely fokozatosan átvezeti a gyanútlan olvasót a jelenkori elemekkel átszőtt, bibliai történeteket – olykor ironikusan – újraíró szövegvilágba?
Azt hiszem, ez egy okos megközelítés. Kicsit olyan ez a négy ciklusra tagolt könyvecske, mintha az első három részben amolyan vázlatokat, az írás mint mesterség során keletkezett jó és rossz szövegeket olvasna az olvasó, a negyedik részben aztán csakugyan történni, megtörténni látszik valami, és igen: a szövegek minduntalan reflektálnak a Bibliára.
KULTer.hu: A másik név című szövegrész mintha kulcsot adna a könyv címének értelmezéséhez is, hiszen az ebben leírtakat úgy is olvashatjuk, mint egy kvázi apokrif iratot, amely szerint a csodák jelentős részét a Krisztus helyébe lépő Júdás vitte végbe. A másik Júdás eszerint maga a Megváltó lenne?
Ehhez csak annyit fűznék hozzá, hogy készen találtam a témát. Valamikor a kilencedik században született egy mohamedán szerző tollából a Barnabás evangéliuma című irat, ami azt meséli el, amit én is, hogy Jézus egyszer csak eltűnik, és helyette Júdást feszítik keresztre, aki nagyon hasonlított Jézusra.
KULTer.hu: A bibliai és apokrif történeteken túl görög mítoszok, fantasy filmek és irodalmi művek motívumai íródnak egymásra a könyvben, az asszociációs láncot pedig az elbeszélőben mindig valami jelentéktelennek tűnő, közelmúltbeli történés indítja el. Alázat, hit, névadás, mesterek, halál, az egy és változatlan Isten megközelíthetősége – sokat vívódsz magaddal ezeken a metafizikai problémákon az életben is?
Két dolog izgalmas számomra: a véletlen és a tévedés. Annyira érdekes, hogy mi mit jelent, kinek, mikor, hol és miért. Az, amit sorsnak vagy célnak nevezünk, vajon nem valami félreértés eredménye? Veszélyes kérdések ezek, legalábbis nyugtalanítóak.
KULTer.hu: Szerinted hogy érthetjük félre a sorsot és a célt? Ha van előre megírt sors, lehet egyáltalán cél? Vagy számodra mit jelent a sors, és mi tesz valamit céllá?
Nyilván sok múlik azon, hogy mit minek nevezünk. Az előre megírt sorsban nem hiszek (így csatlakoznék Kertész Imréhez és a Sorstalanság gondolatköréhez, de ez a fogalom is, a „sorstalanság”, a végén ezzel a fosztóképzővel sugall valami negatívat, közelít Sartre meghatározásához, miszerint a szabadság terhes), a cél pedig – élesen látta Madách – a küzdelem maga, ám paradox módon az ember minduntalan a nyugalmat hajkurássza. Ámde – hogy valamelyik zsoltárt idézzem – „nyugalmam helyére nem juthatnak el”.
KULTer.hu: A kötetben visszatérően elemzed az olvasás és írás folyamatát, most mégis egy a könyvből kimaradt írásra hivatkoznék: „Tamás azt is megkérdezte, lehet-e a posztmodern nélkül befutni. Boldizsár azt mondta, tudunk-e jobbat a posztmodernnél. Persze ez is egy kérdés volt. Én azt mondtam, hogy persze, hiszen a posztmodernnel se mindig. Eszter azt mondta, csinálni kell valami mást.” – Te rájöttél már, mi lehet ez a más, vagy – ahogy a szövegrész címe is jelzi – Ez egy vicc?
Ez a szöveg végül – a szerkesztés során – kimaradt a kötetből. Itt egyébként megint „csak” rögzíteni kívántam egy kocsmai beszélgetést, egy vulgárfilozofálgatást, ami nem jut el sehova. Csakúgy nem, ahogy a magas filozófia sem, hiszen – Hölderlinnel szólva – mindenen ott ül a látszat. Közhely, hogy a művészet minduntalan újat akar (csinálni). Közhely az is, hogy nincs új a Nap alatt. Spirónál olvastam nemrégiben, hogy minduntalan átírják-átírjuk a régebbi szerzőket, ám nincs ezzel semmi baj, ezt csinálta Cervantes, Shakespeare és Krúdy is, az Újszövetség átírja az Ószövetséget, folyamatos a párbeszéd egy olvasóban az olvasmányélmények között. „Szereti a világ, ha újraköltik” – Lászlóffy Aladárt idézi így Szilágyi Domokos. Szóval: nem tudom, mit kell csinálni. Az ember dolgozik. Nagy baj nem lehet.
KULTer.hu: A Reggeli elmélkedésben írod: „Olvasni talán életellenes. Az evangéliumokban nem olvasni arról, hogy Jézus olvas.” Te eszerint elég életellenes lehetsz, hisz ha jól tudom, rengeteget olvasol. Látszik, hogy a Biblia a legfontosabb vonatkoztatási pont, de ezen kívül még mi inspirál, mi zaklat fel, mi nyugtat meg? Merre vezet az út a régóta várt első kötet után?
Egy egészen rövid ideig a lazarista rend novíciusa voltam. Nagyon sokat forgattam magamban a rendalapító Depaul Szent Vince gondolatait. „Mit tenne Jézus, mit tenne Mária?” Ez a hívő ember kérdése, a válasz pedig valamiféle imitatio Christi. Ha tehát így van, akkor az írás és az olvasás csakugyan haszontalan, sőt életellenes. No de nekem ez fontos, és innentől vagyok bajban. Viszonylag sokat olvasok. Néha jó könyveket is. Viszonylag sokat írok. Néha jó szövegeket is. Az első kötet után mi jöhet? A másik kötet.
KULTer.hu: Beavatsz minket a részletekbe? Nem csak prózát, hanem drámát és verseket is írsz régóta. A verseskötet anyaga is rég összeállt már, ha jól sejtem. Lehet tudni valamit a megjelenésről?
Szó van arról, hogy ősszel kijön egy verseskötet is, de nyugtával dicsérjük a napot. Borbély Szilárd szerint – akinek nagyon sokat köszönhetek, s a most megjelent könyvemhez is ő írta a fülszöveget – a prózáim és a verseim között nincs semmi különbség. Nem tudom, hogy ez baj-e, szerinte igen, mindenesetre a versek is olyan motívumokkal dolgoznak, amik ismerősek lesznek a most megjelent könyvből: Jézus, Júdás, Biblia, sőt zene.
