Mi kell ahhoz, hogy néhány fiatal táncos a nemzetközi siker részese lehessen? Hogyan képes egy produkciósorozat nyelvi, nemzeti és kulturális határokon, akadályokon átívelve közkedveltté válni? Miként kommunikálhatnak az előadók tulajdon testükkel az árnyék és fények optikai illúzióit felhasználva?
A fenti sorokat olvasva mindenki számára egyértelművé válhatott, hogy a Britain’s Got Talent nevű, 2007-ben indult brit tehetségkutató idei győztes csapatáról, az Attraction Táncszínházról lesz most szó. A 2004-ben megalakult magyar tánccsoport sikere számos magyar és nemzetközi sajtóorgánumban közhírré tétetett, így az is értesült az árnyjátékosok győzelméről, akit valójában teljesen hidegen hagynak a tehetségkutató műsorok és azok versenyzői.
A Britain’s Got Talent kulcsfigurája az a Simon Covell, aki napjainkban több pénzt vág zsebre a zeneipart szipolyozva, mint a legnépszerűbb előadók, holott saját bevallása szerint sem hangja, sem zenei képzettsége nincs, s aki mint zsűritag a verseny alatt igencsak megszerette a magyar táncosok „testi meséit”. Ígéretet tett, miszerint figyelni és menedzselni fogja a csapatot. A tehetségkutatók feltörekvő csillagainak ragyogását Covell és a mögötte álló kiadó, a Sony nemcsak a műsor, illetve a „The Winner of Britain’s Got Talent” titulus elnyeréséig segítik, hanem részt vesznek a karrierépítésben is. A szerződéskötéssel egyúttal bebiztosítják magukat is, a zenész, előadó sikere az ő sikerük is lesz, ami a bevételi források folytonos újratermelődéséhez járul hozzá.
S ha már csillagok! A fanyar csavar az Attraction körüli szituációban az, hogy a hazai tehetségkutatók egyik legnézettebbjében, a Csillag Születik című – RTL Klubon sugárzott – műsorban a nézők nem is adtak esélyt a csapatnak a győzelemre. Hogy egészen pontosan mi az oka annak, hogy itthon nem kellett ez az attrakció, az angolok pedig imádták az előadásokat, igen összetett kérdés. Az a fajta audiovizuális összetettség, mely lenyűgözte a Britain’s Got Talent tapasztalt zsűrijét és a szavazókat, a 2007-es Csillag Születikben egyszerűen nem bontakozott/bontakozhatott ki. Az akkori fellépés nem volt olyan erős, mint a brit színpadon, amelyre érzékelhetően kidolgozottabb, átgondoltabb, kreatívabb show-val léptek a táncosok.
Fontos megemlíteni ugyanakkor, hogy hazánkban a műfaj kevéssé elterjedt, illetve hogy az előadásokba számos, a brit történelemre, kultúrára utaló betét került. Ez az olykor túláradó tisztelgés kétséget kizáróan simogatta az angol nézők nemzeti öntudatát, így összességében meglehetősen okos döntés volt a koreográfia ki- és átdolgozása. A már-már szirupos, de lenyűgözően látványos és színes előadások különlegessége, egyedisége is a győzelem felé terelgette a csapatot. Azzal, hogy az Attraction egy egyszerű optikai jelenség, az árnyék és a mesterséges fényjáték felhasználásával „testbeszélt”, újat, frisset, kreatívat és nem mellesleg vizuálisan maximálisan kielégítőt hozott, s meg tudta ragadni a befogadók érzelmeit is.
A szürke testek a megvilágított vászon mögött identitásukat vesztik, az előadók arcát az árnyékszínház műfaji természetéből adódóan nem látjuk, mindezek a dolgok a produkció lényegét és üzeneteit tekintve eleve irrelevánsak. A testek csupán kellékek, amelyek olykor szinte a fizikai törvényeket meghazudtolva formálják meg kissé hatásvadász módon az emberi lét univerzális problematikáit: szerelmet, gyermekáldást, háborút és halált. A műfaj keletkezését 1971-re tehetjük, amikor megalakult a Pilobolus nevű amerikai táncszínház, amely 2007-ben az Oscar-díjátadón már lenyűgözte a közönséget. A brit nézők plágiumgyanúba is keverték táncosainkat, szerintük több, a Pilobolustól származó elem is megjelent az Attraction produkcióiban. A vita valószínűleg még napirenden lesz egy ideig, de ennek az írásnak nem célja állást foglalni a témában. Az amerikai változat kétségkívül hamarabb volt elérhető a legnagyobb videómegosztó portálon, a hasonlóság sem vitatható, de tény, hogy a magyar táncosoknak szüksége volt új ötletekre is ahhoz, hogy valami igazán átütővel lépjenek a Britain’s Got Talent színpadára. Talán a műfaj nagy öregjéhez kopogtattak hívatlanul egy-egy frappáns betétért, de a show-kat komplexszé és látványossá ők maguk, az Attraction táncosai tették, amely mögött hatalmas szellemi és fizikai munka van.
A 21. századi tehetségkutatók e válfajai (főként azok, amelyekben nem kizárólag énekprodukciókat látunk) a cirkuszi látványvilágot és a közismert népmesei motívumokat hozzák el az otthonokba a jelen elektronikus médiumainak köntösében. A szegény legény vagy leány (esetünkben legények és leányok) elindulnak szerencsét próbálni, miközben az eléjük gördülő akadályokat leküzdve érnek célba, útjuk kudarccal, lemondással, megpróbáltatással van kikövezve. A kaland végén, ha elég kitartóak és rátermettek, övék a fele királyság, s további erkölcsi javakkal is gazdagodhatnak. Az általunk ismert műsormenetben a produkciót a nézők nem paradicsomdobálással marasztalják el, hanem megvonják szavazataikat, vagy ellenkezőleg, kedvenceikre zúdítják azokat. A nézők szeme láttára, számukra folyik a sztárcsinálás, a cél a befogadók maximális kielégítése, a műsorról és a műsor szereplőiről szóló diskurzus kitágítása. A tehetségkutatók sikere abban áll, hogy dinamikus szerkezetükkel, lehengerlő vizualitásukkal, látványos show-elemekkel tűzdelt produkcióikkal szórakoztatnak, miközben egy „másik” valóságba emelik a befogadót, amelyben a szegény legény vagy leány is lehet hős. Végső soron a „semmi sem lehetetlen”-illúziójával kecsegtetnek, ahol a tulajdonképpeni zsűri szerepe immáron a nézőé.
A késő modern médiakörnyezet egyik alapjegye, az interaktivitás valósul meg tehát napjaink tehetségkutató műsoraiban, s noha a hálózati alapon szerveződő, internetközpontú médiumok mellett ma is a televízió a meghatározó, s e műsorok is a televíziós kereskedelmi csatornákon futnak, az interneten lehetőség van a produkciók újranézésére, valamint a közösségi csatornákon való információszerzésre, véleménymegosztásra is az adott előadókkal kapcsolatban. A médiumok összekapcsolódnak, kölcsönösen hatnak egymásra, így a nézők akkor is nyomon követhetik kedvenceiket, amikor azok éppen nem az élő show-k színpadán teljesítenek. Mindez pedig a fankultúra kialakulásához szervesen hozzájárul.
Az Attraction az ígéret földjére, Amerikába indul szerencsét próbálni, ugyanis a táncosok aláírtak egy zsíros szerződést az Államokban. Elmondhatjuk tehát, hogy a csapat határokon átívelő sikerének kulcsa egy egzotikus, látványos, érzelmekre ható, mindenkit érintő impressziókból építkező, itt-ott giccses és hatásvadász produkciósorozat, amelyben rengeteg munka van, s amely egy eleve sikerre ítélt, sokmilliós ország szórakoztató műsorának keretein belül bontakozhatott ki. A britek megkapták a tehetséget egy magyar tánccsapat által, mely tényt az angol lokálpatrióta nézők keserű szájízzel emésztettek meg. Klisé ugyan, de érdemes levonni a következtetést: a művészet nyelve univerzális.
Irodalomjegyzék:
Britain’s Got Talent, Wikipedia.
Kovács Bálint: Árnyékból a fényre, Magyar Narancs, 2013. június 08.
A képek forrása az Attraction Látványszínház Facebook-oldala.
