Négy nyertes pályázó 104 alkotásból. Második köre és kötete az először 2010-ben kiírt pályázatnak. A JAK és az Átrium Film-Színház közös felolvasó-színházi sorozatának újabb kötetébe ismét Deres Kornélia és Herczog Noémi válogattak.
Almássy Bettina, Csicskár Dávid, Moşu Norbert-László és Sopotnik Zoltán eltérő szakmai háttérrel, pályával és négy igen különböző alkotással kerültek a kötetbe. A drámaszövegek már témájuk tekintetében is nagy távolságokat hidalnak át: női sorsábrázolás (A felhők is a mennyország részei?) és szuperhőskeresés (Kálmánember) mellett mesebeli szörnyvadászat (Az iduri szörny) és családtematika (Saját perzsa) jelenik meg az alkotásokban. A szövegeket minden különbségük ellenére összefűzheti a problémafelvetés: az öndefiniálás, a szereptalálás igénye mindegyik műben hangsúlyosan jelenik meg. Az olvasó különféle útkeresési stratégiákkal találkozik, amelyek igen sokféle értelmezési lehetőséget hagynak számára.
Almássy Bettina A felhők is a mennyország részei? címet viselő műve a mindennapokba kalauzolja az olvasót. A darab a két egykori barátnő, Emese és Anna életútja köré szerveződik. Az eseményeket keretbe foglalja a híd, mivel mind a kezdő-, mind a zárójelenet itt játszódik. Emese és Anna személyes kapcsolatára csak később derül fény, így először véletlen egybeesésnek tűnhet, hogy éppen ugyanannál a hídnál éri őket és párjukat az újévi fogadalom pillanata.
Almássynál a két pár hangsúlyozottan a társadalom két távoli rétegéből való, őket köti össze a híd kitüntetett tere: amíg Emese és Attila számára az új évforduló a termékenység reménykeltő pillanataként jelenik meg, addig Anna és Zoltán éppen a rendőrök elől elrejtett drogadagot keresik a híd lábánál. A darab kettejük kapcsán is érzékelteti nemcsak a társadalmi, hanem a személyes távolságot is. A nagyobb eseményekről (például házasság) nem tudnak, mindössze közvetítő csatornákon keresztül van jelen a két nő egymás életében: Anna megnézi Emesét a tévében, míg Attila Annáról fiatalkori történetekből tud.
A társ, a család szerepe mind Emese, mind Anna sorsában problematizálódik, azonban a drámaszöveg felszínesen tárgyalja ezeket a kérdéseket, a szereplők cselekedetei nem lépnek túl a kiszámítható fordulatokon. A férfiak ábrázolása is illeszkedik ehhez az olvasói tapasztalathoz, mivel a szöveg pusztán olyan tényezőkként láttatja őket, akik elsősorban hátráltatják a két nőt: Attila és Zoltán végleteket jelenítenek meg. Amíg Attila az anyagi biztonságot, addig Zoltán a fizikai erőt képviseli Emese illetve Anna életében, viszont mindketten a társiasság negatív oldaláról ábrázolódnak.
A cselekmény ismert paneleket alkalmaz, úgy mint a karrier és a személyes szféra ütközése révén kialakuló házassági problémák vagy a nem kívánt terhesség, ami egyrészt ismerősséget kölcsönöz a történetnek, másrészt a közhelyekből építkező szövegben a szereplők szólamai is meglehetősen kiszámíthatóak. A két életút ellenpontozása kapcsán Almássy világosan, kissé talán túlzottan is egyértelműen állítja szembe a párokat és életkörülményeiket, valamint döntéseik következményeit. A darab a két pár életének kizárólag a problematikus oldalát láttatja, emiatt a végkifejlet, noha elkerülhetetlennek tűnik, mégsem teljesen megalapozott.
Az iduri szörny az előre determinált mesebeli szerepek újradefiniálásával kísérletező dráma, amely a jól ismert szüzsé (a hős legyőzi a szörnyet és elnyeri a királylány kezét, valamint a királyság felét) átírásával a zsarnokság kialakulásának kérdését járja körül. Moşu Norbert-László a mesei történetelemeket elsősorban ironikusan alakítja át, miközben megtartja a mesedráma műfaji kereteit. A darab története egy mesébe illeszkedik: az első jelenetben az Öreg szolga és Médárd, a lovag beszélgetéséből megtudjuk, hogy az iduri szörny legyőzésének évfordulóját ünnepli a királyság. A mesei környezetnek megfelelő, legitimizált elbeszélése az egykori eseményeknek – vagyis, hogy a jelenlegi király ténylegesen legyőzte a szörnyet – azonban hamis, a darab ennek az előfeltevésnek az illuzórikusságát igyekszik leleplezni. Ennek kapcsán Moşu a legkisebb fiú alakjához kapcsolható történetelemeket (próbák, a királylány kezének és a fele királyságnak az elnyerése) használja fel Az iduri szörnyben, viszont az olvasói elvárásokhoz képest lényeges pontokon módosít rajtuk.
Egyrészt a dráma felszámolja a mese világában előre kijelölt szerepeket, valamint a hozzájuk kapcsolható értékminőségeket. Így a hős, Rúfusz már nem leleményessége révén alkalmas arra, hogy megkereshesse a szörnyet, hanem egy kitüntetett szakma képviselőjeként jelenik meg, amelyben az életpálya csúcsát jelenti, ha király lehet: „Egész életemben csak edzettem és edzettem, hogy a szakmámban a lehető legjobb legyek, hogy ne legyen előttem akadály, hogy ne féljek semmitől.” (111.)
A szöveg következetesen ironikus kontextusban jeleníti meg a megszokott mesei tartozékokat, ám a végkifejlet teljesen eltér a hagyományos mesei befejezéstől, ugyanis kiderül, hogy a hős (Rúfusz) nem győzi le a rémet, helyette pedig az udvari bolond (Biri) kapja meg a király lányát (akit visszautasít) és persze az utódlás jogát. Az olajozott gépezetnek tűnő mesei szabályokat Moşu a szabad választás megengedésével rúgja fel, ennek a következménye azonban az lesz, hogy nélkülük megszűnik az a lehetőség is, hogy békés gyarapodás legyen a királyságban.
Sopotnik Zoltán Saját perzsa című alkotása szerkezetileg felidézi a klasszikus görög dráma hagyományát, hiszen a Kar dala indítja a drámát: „Egy tó a panellakások között” (133.) – tudhatjuk meg a helyszínt. A szöveg hangsúlyozottan kapcsolódik az azonos című, tavaly megjelent kötethez, hiszen ebben az esetben a lírai anyag drámaváltozatáról van szó. A tó és a feltételezhetően ott élő angyal egyszerre kap praktikus és transzcendens színezetet, mivel a szokás szerint tóba dobált tárgyak nem csupán az angyalnak szánt felajánlások, hanem a lomtalanításnak is betudhatók: „Há mer, ki tudja mégis, meg már régen csinálom, megszoktam, meg a lakás se telik meg.” (133.)
A parton üldögélő Író viszont nem engedelmeskedik az íratlan szabályoknak („Az még nem dobott be neki semmit, vége is lesz neki.”, 133.), ellenben kísérletet tesz arra, hogy felépítsen egy családot, amely számára elérhetetlen, és soha meg nem tapasztalt vágyat testesít meg: „A rendes család elérhetetlen nyugati csokoládé, vagy pókemberes képregény: kész csoda.” (134.) Az apa, az ikertestvér vélt/valós elvesztése megmagyarázzák azt, hogy miért hiányoznak az identitás egyes elemei, ezt támasztja alá az is, hogy a darab során nem tudjuk meg az Író nevét sem.
Az önazonosságot elsősorban a gyökerek felfejtése, az eredetmítosz kialakítása jelenti a Saját perzsában. Az események megírásának aktusa a családi krónikás szerepébe helyezi az Írót, azonban a kialakított narratívát az a törekvés irányítja, hogy létrehozza identitását. Az Író saját életét nagyszülei és szülei tettein keresztül látja, ezen események révén értelmezi saját életútját, illetve annak lehetséges kifejletét. A Testvér és az Író kapcsolatát leginkább az befolyásolja, ahogyan az apa szerepét és a korai családi eseményeket interpretálják. A dráma legizgalmasabb kérdése az Író–Testvér–Perzsa−Angyal vonatkozások alakulása, amely végig nyitott kérdéseket hagy.
Don Quijote éjjel-nappal lovagregényeket olvasott, sőt el is hitte azokat. A Kálmánember főhőse, Baranyi Kálmán hasonló módon olvassa Csicskár Dávid alkotásában A gepárdember és a londoni maffia című regényt. Az előképéhez hűen vándorútra indul, hogy felkutassa a regényben szereplő és egyetlen élő szuperhőst, a Medúzaembert; azonban nem jut messzire, amikor megtalálja a forrást. Csicskár Dávid drámája a példaképkeresés kapcsán értelmezi az apa-fiú viszonyt, valamint a családfő szerepét. A családi kör néhol vélt, máskor nagyon is valós hitetlenkedése a Gepárd- vagy a Medúzaember létezésével kapcsolatban akkor változik meg, amikor a családfő lépéseket tesz annak érdekében, hogy találkozhasson bálványával. Fia, Benjámin elkíséri apját, és noha a könyvszereplők utáni kutatás eredménye a feleség szkepticizmusát igazolja, mégsem bizonyul hiábavalónak a kaland. A darab zárlatában szuperhőssé lényegülő apa ezzel kilép Don Quijote szerepéből: a passzív olvasóból aktív cselekvő lesz, így fia számára érvényes példaképpé válik, és egyben elfoglalja a családfő szerepét.
A fülszövegben olvasható „váratlan, el nem döntött, a szikra” jelen van, a válogatás izgalmas kezdeményezéseket vonultat fel. A kötetben szereplő drámák törekednek is az újszerű kérdésfeltevésre, azonban ez nem minden esetben párosul sikeres megvalósítással. Az Add ide a drámád! köteteinek fontossága a megjelenés tényében rejlik, hiszen pályakezdő drámaírók műveiről van szó. A drámákat olvasók tábora nem biztos, hogy ugrásszerűen növekedni fog, de az, aki mégis kezébe veszi a könyvet, érdekes tapasztalatokkal lesz gazdagabb.
Add ide a drámád! II. (AID2.) Alternatív drámaantológia, válogatta: Deres Kornélia és Herczog Noémi, JAK- PRAE.HU, Budapest, 2012.
