A nyári szünet meleg napjainak egyikén sikerült beszélnem a Szimpla Színház szervezőivel, kitalálóival, akik meséltek a kezdeményezés történetéről és néhány jövőbeli tervüket is megosztották velem.
KULTer.hu: Kinek az ötlete volt a Szimpla Színház megalakítása?
Mesterházy Fruzsina: Sediánszky Nórával és Csikós Attilával korábban a Sufni G’Art’N-ben már működtettünk egy alternatív színházi műhelyt, a Sötétkamrát, amely amellett, hogy beindíthattuk ott felolvasó színházi projektjeinket, befogadó színházként funkcionált. Annak az időszaknak vége lett, a csapat együtt maradt, Szöllősi Mátyással akkorra már jóban voltunk, ő hozta fel a folytatás ötletét.
Szöllősi Mátyás: Ez az ötlet egy tavaly futott sorozatból bontakozott ki; Fruzsina, Nóra és Attila a Sufniban csinált egy hasonló jellegű dolgot, ami sikeres volt, csak valójában pénzügyi háttér nélkül működött. Mivel a Szimplának dolgozom, elsőként nekem jutott eszembe, hogy lehetne a Kertben egy felolvasó színházi sorozat, de együtt raktuk össze ezt az egészet, mint ahogyan azt az elkészült bemutatkozó videó is jól mutatja.
KULTer.hu: Miért gondoljátok fontosnak, hogy Budapesten legyenek felolvasó színházi események?
M. F.: Ilyen módon könnyen, gyorsan, alacsony költségek mellett, mégis élvezetes formában tárhatunk kortárs vagy régen elővett és leporolt darabokat a közönség elé.
Csikós Attila: A kérdés nyilván nem helyrajzi jellegű. Legyenek mindenhol! Komolyra fordítva a szót, mindannyian irodalommal, színházzal foglalkozunk, a kötődéseink egyértelműek, mint ahogy az is, hogy látjuk a működő rendszer hiányosságait. Egy színházi bemutató költségei elég magasak, bár egy prózai, kortárs előadás kiállítási költségeit talán kigazdálkodhatná egy-egy színház, a nagyobb költségvetésű produkciók – hogy is mondjam – ésszerűbb költségvetésével. A felolvasó színház nem igényel nagy anyagi ráfordítást. Évek óta vesszőparipám, hogy ha már gazdasági okokból nem, vagy alig kihasználtak például a vidéki színházaink stúdió színpadai, amik éppen az ilyen, kortárs prózai előadások bemutatására volnának hivatottak, legalább felolvasó színházi estek szülessenek. Fontos lenne, hogy a nézők napjaink aktuális kérdéseivel, írói válaszaival is megismerkedhessenek, ne csak a – valamikor szintén kortárs – klasszikus irodalmi művekkel. A Békéscsabai Jókai Színház kivételével például egy drámapályázat valahány beérkezett darabja is ismeretlen marad, még a felolvasásig sem jut el, nem hogy színpadra kerülne… Ez így van Budapesten is. Úgyhogy ezért jó, ha minél több efféle kezdeményezés indul.
Sz. M.: Alapjában véve fontos, hogy a színházi műfajok közül a lehető legtöbb megmutatkozhasson, és elsődleges szempont a felolvasószínházzal kapcsolatosan, hogy nem igazán költségigényes, gyakorlatilag „bárhol” megvalósítható, ugyanakkor élvezetes, nagyon sok minden járulékos dologgal (zene, vetítés stb.) kiegészíthető, így legalább annyira hatásos tud lenni, mint egy komplett színházi előadás. Sőt, sok darab erre alkalmas a leginkább, nem elsősorban színpadra való, de így mégsem csak egy hangjáték jut el az emberekhez, hanem hús-vér alakokat látnak, minimális dramaturgiával.
Sediánszky Nóra: A felolvasó színház elég furcsa, kevert műfaj, valahol félúton helyezkedik el a színház és a „szimpla” felolvasóest között. Talán leginkább élő hangjátéknak mondanám, amihez olykor különböző audiovizuális elemek társulnak. Érdekes, mert a színész ismerőseim egy része bizalmatlan a felolvasószínházzal szemben, érdektelennek, unalmasnak találják, mi dramaturgok (rendezők, szerzők) pedig szeretjük, mert a szövegé benne a főszerep, ugyanakkor másképp mutatkozik meg benne egy adott színházi alkotás karaktere, ismertetőjegyei, mint ha egyszerűen otthon, magunknak olvassuk. Egyfajta első lépcsőfoknak nevezném, kapunak, ami megnyitja a mű előtt a továbbélés lehetőségét, egyszersmind a színpad, a majdani előadás felé vezet, ugyanakkor sokféle értelmezésre, interpretációra ad lehetőséget, viszonylag kevés eszközzel. Én ráadásul minden olyan színházi formát nagyon szeretek, ami elsősorban a színész arcjátékára, hangjára, jelenlétére összpontosít, a felolvasószínház pedig ilyen. Budapesten amúgy sok felolvasószínház van most (többek között az Átriumban, különböző kisebb színpadokon, fesztiválokon), nagy divatja van a felolvasásnak, talán anyagi okok miatt is, talán mert az alkotók valóban felfedezhetik így az első szárnypróbálgatások örömét. Egyfajta szellemi keres-kínál ez. Mi külön érdekesnek tartottuk, hogyan tudnak ezek az igen vegyes műfajú szövegek egy romkocsma sajátos keretei között életre kelni.
KULTer.hu: A Szimpla Kert alkalmas erre? Megtaláltátok a célközönséget?
Cs. A.: A közönség nem heterogén, mindenhonnan jön, nem kötődik mindenképpen a Szimplához. Van, aki előtte sosem járt még ott. Aki érdeklődik, eljön, bejön és ránk talál.
Sz. M.: A Szimpla Kert, mint minden hasonló hely, talán nem azért alkalmas erre, mert ha betér valaki, elsőként az jut eszébe, hogy itt színházat kell csinálni, hanem azért, mert nagyon sokféle embert vonz és tart is meg bizonyos formában. A legtöbb belvárosi hely már úgy gondolkodik, úgy van felszerelve, hogy technikailag alkalmas legyen efféle produkciók megrendezésére: nagy terek vannak, így lehetőség nyílik koncertekre, felolvasásokra, hasonló jellegű dolgok kivitelezésére. A Szimpla az egyik leglátogatottabb hely az országban, így biztos, hogy – ha kortárs darabbal vagy klasszikussal, zenéssel vagy pszicho-drámával állunk elő – megtaláljuk azokat, akiket az éppen aktuális bemutató érdekel. A célközönségbe mindenki, minden korosztály beletartozik, ez abból is látszik, hogy ha odajössz, és azt mondod, hogy nincs pénzed, de szeretnéd látni az előadást, mert érdekel Harold Pinter, Tallér Edina, vagy Puskin darabja, akkor bejöhetsz, mert ez itt tényleg arról szól, hogy mozduljunk el egy új irányba.
S. N.: Négyünk közül hárman már korábban készítettünk felolvasószínházat a tavalyi évadban, ezt a gondolatot vittük most tovább, immár talán kicsit önállóbb és négyesre bővült alkotócsapatként a Szimpla Kertbe, ahol Mátyás már „itthon volt”, kicsit a házigazdánknak is tekinthető. A Szimpla az első romkocsmák egyike Budapesten, van egy sajátos hangulata, színes közege, felolvasásra alkalmas tere – és igazi kihívást jelent alkalmanként egy-egy csendesebb, intimebb hangulatú este közvetítése egy adott esetben zajosabb, partysabb forgatagba. Az is gond lehet manapság, és ez gyakorlatilag tértől független, hogy marketing és stáb nélkül hogy oldja meg az ember a reklámot, hogy szervez közönséget. Túl nagy a kínálat, a fogyasztói oldal viszont nem nő számottevően. El kell juttatnod az emberekhez az információt, hogy vagy, hogy amit nyújtasz, az érdekes, más, eredeti. Azt gondolom, az előadásainkat általában sikerült azokhoz eljuttatni, akikhez szerettük volna, és voltak nézettebb és kevésbé nézett produkciók – ami azonban megszületett, kivétel nélkül mind izgalmas, eredeti dolog volt, és akik látták, valami sajátos, egyedi élménnyel lettek gazdagabbak. Persze, mindig jól jönne több néző, dolgozunk is ezen – az lenne az igazi, ha sikerülne valóban vegyíteni az idelátogatókat, itt sörözgetőket a határozottan az előadásra érkezőkkel, de ez – úgy vélem – egy folyamat is, és most jön a második évad.
M. F.: A Szimpla Kert és közönsége számára is újdonság, hogy színház van, de jó pár teltházas produkció is született már itt az idei évadban. A zajszint ugyan emelkedik, ahogy belecsúszunk az estébe, de ez egy kocsmaszínház, ahová a néző egy jó sörrel a kezében ül be: ilyen értelemben minden a legnagyobb rendben.
KULTer.hu: Májusban bemutattátok Szöllősi Mátyás Lassan, visszatartva című drámáját. Sikerként könyveltétek ezt el?
M. F.: Már a Sufniban foglalkoztam a darabbal, viszont ilyen összefogott módon, ennyi szöveggondozással most debütált. Tucker András vette a kezébe az irányítást, így az egész egy igen erős koncepciót kapott. A főhős visszaemlékezését előre fölvettük, ezt külön vetítettük le: „darab a darabban”. Azt gondolom, hogy hatásosan megbolondítottuk ezzel az előadást. Nóra is, én is szerepeltünk benne, és nyugodtan mondhatom, a bemutató napján mindannyian formában voltunk.
Sz. M.: Mivel a saját darabomról van szó, csak köszönetet tudok mondani mindenkinek, aki ebben segített, a három munkatársamnak, illetve a színészeknek és Tucker Andrásnak. Na és persze, nagy öröm volt, hogy meghallgathattam.
Cs. A.: Azt hiszem, minden estet sikerként könyvelhetünk el a nézők visszajelzései alapján… Ez pedig egy remek darab, nagyszerű szereposztással ment. Siker volt, igen. Nem magunkat akarjuk azonban előtérbe helyezni, ám mivel nem vagyunk formális szervezet, elég nehéz munkát jelent akár csak pályatársaink darabjainak felkutatása, bemutatása is, noha a végső célunk voltaképpen ez lenne.
S. N.: Nagyon szerettük ezt az anyagot, és igen, a nézők is, azt hiszem, tényleg szép siker volt. Ráadásul mindnyájan szerepeltünk, olvastunk is benne, így talán még jobban a magunkénak éreztük. Matyi darabja különleges mű, olyan, mint egy oratórium, fontos szervezőelve a zene, így különösen alkalmas felolvasásra – egyszer, a tavalyi évad vége felé már fel is olvastuk a Sötétkamrában, de most Tucker Andris rendezői segédletével, videóvetítésekkel kiegészülve izgalmasabban, összetettebben sikerült megragadni a darab jellegét, sajátos feszültségét, melyben a költői nyelv, a zárt, verses forma, és egy jellegzetesen mai, értelmiségi életérzés ad randevút egymásnak.
KULTer.hu: A későbbiekben más magyar, fiatal drámaírók műveit is tervezitek bemutatni?
M. F.: Már mutattunk is be ilyet: Dino Buzzati Hét emelet című novellájának dráma átiratát Marsalkó Eszter készítette el és bocsátotta rendelkezésünkre.
Cs. A.: Eddig is voltak mások: Tallér Edina, Sopotnik Zoltán, jómagam, Nóri; és mint mondtam is korábban, ez volna a fő cél, igen.
Sz. M.: Mindenképpen, és nemcsak fiatalokét. Ez talán a legfőbb cél, hogy – mivel kevés kortárs darabot mutatnak be, és azok közül is inkább befutott drámaírók munkáit – mindenképpen megismertessünk a közönséggel olyan alkotásokat, amelyek egyrészt igazán jók, másrészt elsősorban a felolvasó színházi előadásra alkalmasak. Sok ilyen mű van, de még ilyen formában sem vállalják be őket a legtöbb helyen, pedig nem sokból állna efféle fesztiválokat vagy sorozatokat létrehozni. Most persze akadt egy-két ilyen, de ezeken is általában olyan szerzők művei jelennek meg, akiket a szűk vagy nem annyira szűk közönség ismer, illetve legalábbis hallott róluk. A következő évadban igyekezni fogunk, hogy a klasszikusok vagy az ismertek mellett valóban ismeretlen, de annál értékesebb anyagok feldolgozására biztassunk szerzőket.
KULTer.hu: Szerintetek sikerül a Szimpla Színház segítségével felhívni a figyelmet méltatlanul elfeledett, vagy nem bemutatott darabokra?
Cs. A.: Talán… Nézd, igen sok színház, színházi társulás működik. A kőszínházaink, ez szent meggyőződésem, az elmúlt tíz évben mindössze ötven-száz darabból mertek válogatni, s ez a gyakorlat egyenesen oda vezet, hogy igen sok remek író, pompás darab időlegesen feledésbe merül, pedig a teljes paletta elég széles.
Sz. M.: Ez egyelőre nem igazán megválaszolható kérdés. Akkor lehet majd azt mondani, hogy igen, ha egyrészt többet írnak a Szimpla Színházról, ha jól láthatóak-hallhatóak a reakciók, és ha megtörténik az a „csoda”, hogy egy kőszínház bemutat egy olyan darabot, amit mi fedeztünk föl.
M. F.: Egyértelműen igen.
S. N.: Akik eljutnak hozzánk, megnézik az esteket, visszatérő nézőkké válnak, azoknak talán sikerül valóban olyasmit nyújtani, ami új, más, hosszabban megragad a sodró lendülettel ránk omló kulturális túlkínálatban. A szövegek, darabok kiválasztásánál valóban sikerül széles skálát megragadni, ami annyiban is könnyebb, hogy négy különböző egyéniség érdeklődési köre, ízlése, irodalmi szimpátiája érvényesül, sokfélét szeretünk, sokféléhez vonzódunk. Az egyik vonulat a kortárs drámaírók, a kevéssé ismert anyagok, fiatal szerzők műveinek bemutatása; a másik pedig olyan irodalmi csemegék, speciális élmények létrehozása (az általam jegyzett felolvasóestek például ilyenek), amelyek egy-egy elfeledett történetet, mítoszt igyekeznek ismét közel hozni a mához, olykor egy film vagy egy opera az ihlető, és születik belőle aznap estére új, önálló szöveg. De kicsit tényleg olyanok is vagyunk, mint egy kulturális börze: jöjjetek és lássátok, mennyi kincs rejtőzik a jelen és a múlt mélyén, vegyétek, fogyasszátok, alakítsátok tovább, terjesszétek!
KULTer.hu: A Szimpla más rendezvényeivel is egyértelművé teszi, hogy elkötelezett a kulturális élet iránt, vannak még a tarsolyotokban újabb ötletek, tervek?
Sz. M.: Igen, ez valóban így van, de persze ez nem könnyű, hiszen a Szimpla mégis csak elsősorban egy vállalkozás. Vannak ötleteink, sőt, szeretnénk kimozdulni, persze Szimpla Színház néven, vagy meghívni más társulatot is játszani, és ott van a drámapályázatunk, amit nemsokára meghirdetünk, de talán erről egyelőre ennyi elég is elöljáróban.
M. F.: Mi a színházért felelünk, de a Szimplában már tradíció, hogy befogad zenekarokat, kézműveseket, termelőket a vasárnapi piacon, filmvetítést és minden mást, ami érdeklődésre tarthat számot, színes és izgalmas.
Cs. A.: Talán egy pályázat, vagy felhívás, kortárs darabokra, éppen a fentiek jegyében…
A fotókat Szöllősi Mátyás készítette.
