Válaszút előtt
A számlap csúcsán átbillen a hold,
rejtett rekeszeid mikor feltöröm,
a térelemek koordinátáit újradefiniálom.
Tanúsítványok után kotorászok, futószalagról félreeső
bizonyítványpecsét téglavörösen mutogat rám.
Összekötöm pontjait a padoknak is,
leckeszerűen visszavágott csókok tereit.
Keserű habba lajstromozom névtelenné
múlt szeretők nyálát, polcaidon porfogóként
felsorakozó bontatlan fantáziákat.
Próbálom egyenletté rendezni fényeid,
de ujjbegyeiden súlytalanul forognak
a végtelent kezdő kilométerkövek.
Egyforma közönnyel les ki minden ablak,
mint holtjaikra örökbérletű deszkaszegek.
Jeltelen útra lépek végül,
szegénylegénymesék kanyarjait taposom.
Szomorúfűzből faragok kardot,
játékvilágban hogy ne féljek nagyon.
Sorsom gépelem titkos jótevőknek,
szárnyaló perceket harisnyahálóba csalok,
tetteim fénytelen tűre szúrt legyek.
Magadnak írt néhány sorom
a képernyőn dadogón vibrál,
feketén varrt kendő.
Kardom kirántom bozótod ellen,
szakadjon ketté szurkáló magányod.
Kell az aranymarkolatba kovácsolt gyerekhit,
mikor a válaszúthoz érek, és kapaszkodom
a repülő sárkány rettenetes karmaiba.
