A 29 éves pop-rock hercegnő, Avril Lavigne immáron ötödik, saját nevével fémjelzett nagylemezével tért vissza a zeneiparba november elején. Az új korongon sokan megtalálhatják kedvenc stílusukat a tini himnuszoktól kezdve az érzelgős balladákon át a japán elektronikus popig, sőt olyan hangok is felcsendülnek az énekesnő új lemezén, mint a Nickelback zenekarból ismert Chad Kroeger és a legendás Marilyn Manson.
Avril legutóbbi lemeze, a Goodbye Lullaby (2011) megjelenése után az énekesnő azt nyilatkozta, hogy már nyolc szám kész van az új albumához, és hamarabb itt lesz, mint azt a rajongók gondolnák. Ez két és fél éve történt. Azóta újraházasodott, kiadót váltott, és többször is elhalasztotta ötödik lemezének megjelenését. November 4-én azonban a rajongók végre fellélegezhettek, hiszen a friss Avril Lavigne elindult slágerlistákat meghódító útján.
Miután előző lemeze kiadatásáért foggal-körömmel kellett küzdenie akkori kiadójával (Sony Music BMG), az énekesnő 2011 novemberében úgy érezte, elérkezett a váltás ideje, s leszerződött az Epic Recordshoz, amelynek vezérigazgatója az az L. A. Reid, aki Avrilt tizenöt éves korában felfedezte, s aki egyébként az amerikai X-Factor mentora. A kiadóváltás után Reid összehozta Avrilt az Evanescence zenekar volt alapítójával, David Hodges-szal, és a Nickelback frontemberével, Chad Kroegerrel. A trió 2011 végén kezdett el új dalokon dolgozni, elmondásuk szerint éjjel-nappal a stúdióban munkálkodtak (vagyis buliztak), és rengeteg dalt hoztak össze.
2012 kora tavaszán az énekesnő bejelentette, hogy elkészült az albummal, s hogy egy kis szünetet vesz ki, mielőtt nekivágna az új kalandnak. Párizsba költözött három hónapra, hogy franciául tanulhasson. Több lesifotós is lekapta őt a szerelem városában, Chad Kroegerrel sétálgatva az utcán. Ekkor a rajongóknak még csak sejtésük volt arról, amit 2012 júliusában erősített meg maga Avril: ő és Chad jegyben jártak. A sok együtt töltött munkaóra a stúdióban összeboronálta a két zenészt, így egy hónap randevúzás után a tíz évvel idősebb Nickelback-frontember megkérte Avril kezét, aki igent mondott.
Még egy nagy szünet után, 2013 áprilisában érkezett meg az első kislemez, a Here’s To Never Growing Up, amit talán a könnyelmű fiatalság himnuszaként aposztrofálhatunk. Könnyed, friss, dallamos szám, egyszerű, lázadó dalszöveggel: „We’ll be running down the street, yellin’ ‘KISS MY ASS’ / I’m like yeah, whatever, we’re still livin’ like that.”. Avril nosztalgikus hangulatában lehetett az új lemez dalainak írásakor, mivel több tinihimnusz is szerepel a tracklisten. A dalhoz készült videó témája nem is lehetett más, mint az amerikai „senior prom”, vagyis a középiskolai szalagavató. A dolog lényege: a sulinak vége, kezdődik a nagybetűs élet, bár a dal az örök fiatalságot deklarálja. Ami érdekesség még a videóval kapcsolatban, hogy az énekesnő belebújt a legelső klipjében viselt szerelésbe, és egy gördeszkát is magához vett, ezzel adva flashback-atmoszférát a kisfilmnek. A számot Avril, Chad Kroeger, David Hodges, J Kash és a Boys Like Girls frontembere, Martin Johnson írta, valamint ő volt a producer is.
A második kislemez, a Rock N Roll július végén érkezett meg. A szám zeneileg követi az első kislemez vonalát: ez a dal is fiatalos, tempós és élénk, középpontjában pedig a rocksztár lét áll. A számhoz készült videó Avril eddigi stílusától eltérő vonalat képvisel. Az egész kisfilm képregényszerű jelenetekkel és vizuális világgal van megtűzdelve. Arról szól, hogy egy földön kívülinek öltözött medvecápa(?!) a rock&roll kihalásáért küzd, és Avril, a katona elpusztítja őt, ezzel megmentve a legendás műfajt. Az egész videó groteszk motívumokkal van tele: látunk egy alkohollal kiütött sofőrt kutya alakban, akit egy kápolnában temetnek el, egy félelmetes homárt, és egy „fűrészgitárt”, ami Avril fegyvere és hangszere is egyben. Ami talán leginkább kiütheti a biztosítékot prűdebb körökben, az egy leszbikus csók, amit eddig nem láthattunk az énekesnőtől. Hatásvadászatból jeles.
A dalt a szuper trió, Avril, Chad és Hodges, valamint Peter Svensson, Rickard B. Göransson és J Kash írta. A Rock N Roll az első kislemez stílusvonalát követi, lázadó hangnemben csendül fel: „I don’t care if I’m a misfit / I like it better than the hipster bullshit / I am a mother fuckin’ princess / You still love it”. Akármennyire is fiatalos és jól összerakott a szám, akármennyire is hatásvadász a klipje, mégis kevés sikert ért el. A zenei világ nagyja sajnos még a létezéséről sem tudott.
Avril még a novemberi albummegjelenés előtt meglepte a rajongókat egy újabb kislemezzel, a férjével közösen énekelt Let Me Go duettel, amely, mint kiderült, az első hivatalos kislemez az új albumról, az előző két dal csupán promóciós single-ként jelent meg. A dal egy érzelmes ballada, melyet Avril és férje írt meg együtt, de Hodges is közreműködött a munkálatokban. (Egyébként az album dalainak nagy részét a trió írta.) Eredetileg egy szakításról szólt és az emlékek elengedéséről, viszont a pár megváltoztatta a dal végét, mert nem akarták, hogy az első közös szerzeményük egy megromlott kapcsolatról szóljon, így inkább a szakítás utáni továbblépés, majd egy új szerelem megtalálása került a központba.
A zenész házaspár duettje nagy sikernek örvend a megjelenésétől fogva, a rajongók egyszerűen odavannak érte, s a zenei világ apraja-nagyja is pozitív kritikákkal illette. A szám romantikus hangulatú szöveggel bír: „Love that once hung on the wall / It used to mean something, but now it means nothing / The echoes are gone in the hall / But I still remember the pain of December”, s a hangszerelése is épp olyan érzelmes, mint a mondanivalója. Fő zenei jegye a zongorajáték, s Avril effektív hangakrobatikája. A dalhoz készült kisfilm egyszerű, mély képisége, kissé sötét tónusa teljes mértékben illik a hangi világhoz: Avril a zongorán játszik, míg szerelme, Chad egy tükrön keresztül fiatalodik vissza idősebb önmagából, s gitáron kíséri Avrilt.
November 4-én aztán elérkezett az idő, hogy az Avril Lavigne útjára induljon, s az énekesnő ötödik stúdióalbumaként helyt álljon. Avril, elmondása szerint azért nevezte el a korongot saját maga után, mert nem tudta egy szóval leírni a dalokat, mindegyik szám rá jellemző, és az ő személyiségét tükrözi. A lemez a Rock N Roll és a Here’s to Never Growing Up számokkal indul, majd a 17 című dal táplálja tovább Avril nosztalgikus hangulatát. Két szó: tinédzser szerelem. Talán nem is kell több egy energikus popdalhoz, mint a fiatal vágyak kiéléséről énekelni, noha a szám története hemzseg a kliséktől („Sneaking in the neighbour’s swimming pool (…) „We laid a blanket on the rooftop / That time I knew I wouldn’t make him stop.”), de mindenkinek megvan a maga tizenéves love story-ja.
A 17 után a Bitchin’ Summer folytatja a fiatalság ünneplését. A dal nem több, mint egy jó kis nyári sláger, amely lassan indul, egy akusztikus gitárral, mintha csak a tábortűz mellett ülnénk és Avril nekünk játszana. Ezt követően egy egész kellemes, tempós, energikus szám bontakozik ki belőle, amely az iskola végét magasztalja: „Everyone is waiting on the bell / A couple seconds we’ll be raising hell (…) ‘School is finally out’ (…) Everybody’s bakin’ in the sun / Come and party, do it while we’re young”. Ám a dal végén meglepő dolog történik: Avril rappelni kezd. Egész jó, első próbálkozásnak. Még bele is illik a zene atmoszférájába, bár nem vitte túlzásba. Jó pont jár érte.
A Bitchin’ Summer után hűvösebb vizekre tér az album, s az énekesnő érettebb énje mutatkozik meg a Let Me Go, majd a Give You What You Like című számmal, amely talán a legjobb dal a korongon. A hangulata sötét, füstös, „alkohol szagú” és fülledt erotikával telített. A dalban Avril nem akar mást, csak egy magányos éjszakán megkapni, amit akar, és cserébe ő is azt adja, amit szeretnénk. Szokatlan téma ez az énekesnőtől, s divergál a többi szám tematikájával – kivéve a Bad Girl-lel, de erről kicsit később – az érzelemmentes szex dalba foglalása. A szöveg bravúrosan megírt, szexualitással telített (ahogyan az énekesnő hangja is): „Emotions aren’t that hard to borrow / When love is a word you’ve never learned / And in a room of empty bottles / If you don’t give me what I want, then you’ll get what you deserve.” Nem csoda, ha ezek után senki nem mer ellentmondani neki.
A Bad Girl-ben Avril egy rossz kislány sötét fantáziáját idézi meg, Marilyn Manson kíséretében. A dal rock a javából, s Manson tökéletesen illik az „apuci” szerepbe. Azt mindig is tudtunk, hogy Lavigne szókimondó, de most még inkább bizonyítja azt: „You can fuck me, you can play me (…) Choke me because I said so / Struck me and feed my ego / I’ve been a bad girl, don’t you know?” Ejnye, Avril, ejnye!
A következő szerzeményben az énekesnő visszaesik a tini szerepébe, pizsama partyra invitálja barátnőit. Sőt annyira odavan a Hello Kittyért, hogy képes volt egy egész dalt neki szánni. Ebből lett a Hello Kitty. Első meghallgatásra a befogadó nem tudja hova tenni a számot. Elektronikus zene, dubstep és jpop (japán pop) furcsa násza ez a nóta, ami talán annyira rossz, hogy már jó, s olyan ragadós, mint az olvadt pillecukor. Japánul is megejt néhány szót Avril: „Mina Saiko, Arigato, Kawaii”, aminek jelentésére az előző két szám után félve kíváncsi az ember. Ügyes a próbálkozás, de azt hiszem, megegyezhetünk abban, hogy jobb Avrilnek, ha a saját felségterületén marad.
A You Ain’t Seen Nothin’ Yet-tel folytatódik a lista, amelynek szövegét az énekesnő egyedül írta. Akárcsak a Bitchin’ Summer, ez is egy kellemes pop-rock dal, életteli és energikus, mint az album első része. Ezt követi a Sippin’ On Sunshine, amely ugyancsak egy egynyári sláger, így nincs is ennél több mondanivalója: „Hey, what a beautiful day / All we need is our shades / Nothing but a good time / Sippin’ on sunshine”. Talán nem is kell, hogy többről szóljon, néha egy hűvös novemberi napon is jól jön egy kellemes nyári dal.
Ezt követően megint csak viharfelhők gyűlnek az album fölé, s újabb fordulatot vesz a Hello Heartache-kel. Egy mély, lírai szám ez, amely a szakítás utáni szívfájdalmat idézi fel. A Falling Fast ellenben megmutatja, hogy milyen gyorsan szerelembe tud esni az ember. Könnyed, akusztikus szám, amely épp csak annyira hordoz magában country vonalat, hogy simán megállná a helyét egy Taylor Swift albumon is, s e dalt szintén egyedül írta Avril. Az utolsó szám a listán a zongorával kísért, kellemes hangulatú Hush Hush, amely az énekesnő előző albumát tükrözi vissza, melynek egésze ugyanilyen nyers, törékeny és szomorú volt.
Összességében nagyszerű albumot hozott össze Avril Chad Kroegerrel és David Hodges-szal. A stíluskeveredések okán egy „rockmassza” lett a végeredmény, amely egészen az ötödik helyig ívelt a Billboard Hot 200-as albumlistáján.
Avril Lavigne: Avril Lavigne, Epic Records, 2013.
