CIII. ZSOLTÁR
1 Mi mindennek kell áldania
az Urat bennem? Azaz: miből
szerelt össze talán éppenséggel ő,
vagy az egyik szerelőmunkása,
ha a kéziipart már a teremtésben
is felváltotta a futószalag?
A lelkem és a belsőm
kell áldjon. És a testem,
a szellemem, az énem,
a külsőm? A ruha, az árnyék,
a tükörkép nyilván szóba se jöhet,
túl hidegek ők, túl távoliak.
2 Az Úr pedig kihúzza
énem talpából, mint egy szálkát,
a bűnt, testemből kivasalja,
mint óriás kalmopyrin, a betegségeket,
néha ugyan visszamarad valami,
romló fül, lazuló fog.
3 Lám a 103. zsoltárban az áll,
az Úr megváltja életedet a koporsótól.
Vagyis a megváltás aligha
jelent mentesítést, mert az
a hír járja, hogy halandók
vagyunk. Tehát nincs elég
erős istenünk? Vagy a halhatatlanág
és a halál nem ellentétek?
4 Megújul az ifjúságod, akár
a sasé? De a sas is csak egyszer hal,
egyszer kel ki a tojásból,
ami nevetséges szaporodási mód,
ha nekünk is tojásból kéne kikelni,
sose leszünk emberré.
5 Az Úr az, aki megtehette volna,
megkíméli a világot az embertől,
de neki hasonmás kellett.
Nem ismerte magát? Vagy csak
a hasonmások természetét?
Hogy mennyire el tudnak
szemtelenedni. Elhasonlítlanodni.
Az Úr nem olyan, mint mi,
hiába gyógyít, ment ki a saját
bűneink terhe alól.
6 Az Úr hasonmásai hatalmas erejűek,
ha megtoldják gyengeségüket
magabiztosságuk tévedésivel.
Repülőről bombákat szórnak
a fák, kutyák, egerek, kanárik,
zuzmók, fűszálak és macskák közé.
7 Az Úr serege nem hasonmásaiból
áll, hanem azokból, akiket elpusztítottak,
még csak nem is akarva, a nevét ismerők.
