A Párizs hídjaival a hányatott sorsú francia sanzonénekesnő legszebb dalait és izgalmas életét vitték színre a Turay Ida Színház művészei. A Piaf életviteléhez, jelleméhez és előadóművészi stílusához tökéletesen illeszkedő előadást Milosevits Péter rendezte.
Bár már több mint fél évszázada annak, hogy Edith Piaf eltávozott, hogy az égi színpadon léphessen fel, máig ő a legismertebb képviselője a sanzon műfajának. Tavaly, halálának ötvenedik évfordulóján emléklemezzel és két musicallel elevenítették fel életművét hazájában, de a magyar színházakban is szép számmal találunk olyan előadásokat, amelyekben a Veréb (a francia argóban a Piaf verebet jelent) öröksége előtt tisztelegnek. A Debrecenben vendégszereplő Turay Ida Színház interpretációjában Edith Piaf tíz legismertebb slágere, többek között a Nem bánok semmit sem…, a Szerelem himnusza és a Milord hangzik el, hogy a dalok közötti monológokkal végigvezessék a nézőket az énekesnő életének főbb állomásain.
Intim hangulat, bájos puritánság és szívhez szóló őszinteség járja át az egy órás előadás minden pillanatát. Bár csak két előadó, a tangóharmonikás Rusz Milán és az énekesnőt alakító Varga Klári szerepel, a kiváló zenés próza már az első percben ellentmondást nem tűrően megragadja a nézők figyelmét és az utolsó pillanatig nem engedi el. Ez abban mutatkozik meg leginkább, hogy bár a sorok között szép számmal ülnek külföldi fiatalok, ők is élvezettel nézik végig a teljes egészében magyar nyelvű előadást. A zenés színház még azoknak is élvezhető élményt nyújt, akik egyébként csak egy-két dalt ismernek Piaftól.
A hatvan percnyi éneklésbe és mesélésbe több mint harminc év sűrűsödik bele, anélkül hogy elnehezítene: a felemelő pillanatokban együtt mosolygunk a művészekkel, a kiábrándító csalódások hallatán pedig együtt ejtünk könnyet velük. A hitelességet erősíti, hogy a szövegek Piaf két életrajzi könyve, az Életem és a Nem bánok semmit sem… alapján íródtak. A monológok és a dalok remekül kiegészítik egymást: a főbb állomásokat prózaian adja elő Varga Klári színésznő, majd ezek után felcsendülnek a slágerek, amelyek az éppen elhangzó élményt dolgozzák fel a dalok nyelvén. Az előadás kiválóan fogja át a nagy karrier jelentősebb csomópontjait, egy művészien kibontott és végigszőtt történetet tár elénk. Betekintést nyerhetünk abba, ahogy Piaf már 17 évesen anya lett, majd eltemette kislányát, megcsalta partnereit, világrengető szerelmi kalandokat élt meg, s hogy világsztárként rigolyáit először partnere, majd később a drogok segítségével tudta csak kezelni.
Kegyetlen őszinteséggel tárul fel előttünk dalról dalra a Veréb életének minden drámai hullámvölgye és csodálatos zenitje. Az Edith-et alakító Varga Klári kifogástalan teljesítményt nyújt a színpadon: nem mindennapi az, hogy egyetlen színész visz el a hátán egy teljes előadást anélkül, hogy unalmassá válna a nézők számára. A művésznő azonban – elemi erővel elszavalt monológjaival, légies és szívbemarkoló testbeszédével, könnyed táncával, bársonyos hangjával, valamint művészi arcjátékával – végig fenntartja a nézők figyelmét. Varga Klári nem fukarkodik a drámai lábmozgással – ha kell, nagyot dobbant vagy épp táncra perdül – és a mókásan ható, megzabolázhatatlanságot sejtető orrtörlésekkel sem: előadásmódjával remekül megidézi Piaf féktelen, nemtörődöm stílusát. Az érzelmek széles spektrumát, a szomorúságot, a dühöt és a határtalan örömöt egyaránt kiválóan adja elő. Karjai megállíthatatlanul köröznek, olykor az égbe szöknek, máskor törzse mellé csúsznak, hangulattól függően. A színésznő Marcell-hullámos frizurája, szolid sminkje, törékeny alkata és fekete, térd alá érő ruhája pedig még autentikusabban eleveníti fel Piaf stílusát.
A korhűség igen fontos eleme az előadásnak: nyelvezete bámulatosan simul a negyvenes, ötvenes évek emberének stílusához, az egyszerű, franciás jelmezek, valamint a mikrofon is kiválóan illeszkedik a megidézett érához. Nagyszerűsége autentikussága mellett abban rejlik, hogy puritánsága is csak tovább emeli a színvonalat: nincs hiányérzetünk a díszletek elhagyása miatt (a háttérben csak egy fekete vászon húzódik), és az sem okoz gondot, hogy nem egy hatalmas zenekar kíséri a kiváló hangú színésznőt. Piaf élete és dalai szinte kitöltik a teret, s a nézők érzékszerveit olyan magas szinten elandalítják és kényeztetik, hogy nincs szükség bonyolult háttérre vagy cicomás díszletre.
Ehhez a különleges élményhez remekül simul Rusz Milán kiváló harmonikajátéka, és a művészien felerősített vagy gyengített fényjáték: erősebben világítják meg a főszereplőt, amikor épp a csúcson van, illetve amikor énekel, de halványabb fény vetül rá, amikor mélyponthoz érkezik.
Az előadás végeztével a nézők hazavihetnek magukban egy „kis darab Piafot”, és az érzést, hogy nemcsak dalaiban és könyveiben, hanem a színpadon is „él” a leghíresebb francia Veréb.
Milosevits Péter – Rusz Milán: Párizs hídjai – zenés előadás Edith Piaf életéről. Rendezte: Milosevits Péter. Játssza: Varga Klári. Harmonikás: Rusz Milán. Csokonai Nemzeti Színház, Víg Kamaraszínház, Debrecen, 2014. március 19.
A fotókat Máthé András készítette.
