Fény- és zörejrepeszek, hang- és látványszilánkok, kiégő izzók, beégő képek. Az év legrövidebb éjszakáján programok hosszú sora várt minden kultúrkószálót. Körképünk Budapesttől Újvidékig, Kecskeméttől Debrecenen át Egerig vezet végig a Múzeumok Éjszakájának eseményein – a KULTer.hu szerkesztői és gyakornokai írtak élményeikről.
Lilába hajlik
Az égbolt narancssárga és kék színei előtt – lilába hajló, hideg alkonyban – megtört testű ló feszül neki reménytelenül, a küzdelmet mégsem feladva, az üvöltő pusztai szélnek. A táj kiégett, szikes, sivár. Ez a kép, Tornyai János Bús, magyar sorsa lesz számomra a Modem Alföld című kiállításának centruma. A magyar nemzeti nagyságot, a magyar lélek karakterét kifejező vidékre tévedek, amit a képzőművészek az Alföld végtelen síkságában találtak meg, és festették meg újra és újra, kétszáz éven át. Nyomon követem e táj reprezentációját a korai romantikusoktól a szocialista realizmussal átitatott huszadik század közepéig; az ideált megteremtő Markó Károlytól a realista Fényes Adolfig, köztük olyan alkotókkal, akik a tájról kialakult ideológiai hazugságokat is megfestették azáltal, hogy a valódi, könyörtelen természet képét mutatták meg, mint például Mednyánszky László. Mielőtt indulnék, Tornyai képénél – mint a tükör előtt – még hosszan elidőzöm.
Más időbe, más környezetbe jutok a Déri téren. A Norde Gard korhű fegyverzetbe öltözött északi harcosai csapnak itt össze. A Becsület Körében csak a legjobb maradhat talpon. Kardok és pajzsok csapódnak egymásnak, törik a fa, csikorog a fém, zörög a láncing és a por felkavarog ott, ahol egy harcos holtan hanyatlik össze. A halál e játékát, jó nézőként, lenyűgözve tapsolom meg.
Koscsák Balázs – Debrecen
„Itt minden művészet!”
Hatalmas sürgés-forgás, gyerekzsivaj lengi körül a debreceni MODEM-et és a Déri Múzeumot. A színes programok igyekeznek minden generáció igényeit kielégíteni, nem kis sikerrel. Az apróságok ugyanúgy meglelhetik itt a nekik szóló különleges, kreatív programokat, mint a nagyok. Csakúgy, ahogy a MODEM-ben.
A Szabadkéz című tárlaton a kicsik a padlón végigvezető papírfolyót díszíthették rajzolt hidakkal, így az ő munkájuk is szerves része lett a különleges kiállítótérnek. Számomra ez a program volt a legizgalmasabb, nemcsak a gyerekeket is bevonó interaktív jellege, hanem Wahorn András képzőművész-zenész rendkívül közvetlen és izgalmas tárlatvezetése miatt is. Ahogy Wahorn fogalmazott: „itt minden művészet!”
Deme Felícia – Debrecen
Kései átváltozások
A majdnem emberi és az emberen túli a művészetekben. Erről elmélkedtünk, beszélgettünk, majd meglepő petárdazajjal kísért füstfestés következett, levezetésképp pedig egy kis elektronikus zene. Ezek voltak a Szent Iván-éj kulcsmozzanatai, legalábbis nekünk, akik a kecskeméti Kápolna Galériában töltöttük az estét.
Már majdnem egy éve készültünk erre a Múzeumok Éjszakájára, pontosabban a Határlények – Az emberi test átváltozásai című kiállítás megnyitására: lassan összeválogattuk a rendkívül gazdag gyűjteménnyel rendelkező Kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdió anyagából ide illő plasztikákat és kortárs magyar képzőművészek munkáival együtt rendeztük el őket a galéria tereiben. „Vajon hol kezdődik az »emberi« és hol ér véget?” Erre kerestük a választ kurátorokként Pálinkás Szilviával, és az ezernyi érdeklődővel együtt, akik az este folyamán végigsétáltak a kiállításon – az emberré válás kezdeteire reflektáló munkáktól indítva, a totemoszlopokon, sámán-, isten- és kapuőrző démonalakokon keresztül a legkülönfélébb kortárs „határlények”-ig, melyek közt a botanizált és állati létformákkal hibridizált emberi testek groteszk és komoly formái egyaránt megtalálhatók. De a technológia és a pszichedelikus szerek által befolyásolt ember testiségére is nyújt némi kitekintést az anyag.
Füzi László köszöntője és Bartók Imre elmélyült megnyitója után egyre többen jelentek meg a kiállítóterekben, s nem csak a szakma, de láthatóan és hallhatóan a szélesebb közönség is lelkesen nézegette a munkákat. A gyerekek meselényeket láttak azokban a hibrid figurákban, amikről a felnőttek többségének az emberi létezés hajnala és alkonya vagy épp valamelyik sci-fi juthatott eszébe, néhány órán belül a vendégkönyvet is a legfiatalabbak lelkes szavai és rajzai borították el, a felnőttek közül pedig sokan újra és újra visszatértek, hogy elidőzzenek egy-egy mű előtt.
Ha már a kiállítást nem volt lehetőségünk különféle idézetekkel illusztrálni, legalább egy beszélgetés formájában ízelítőt adtunk abból is, hogy az emberi létmódokat érintő kérdések a kortárs magyar költészetet sem hagyták érintetlenül. Németh Zoltán és Tóth Kinga felolvasásai láthatóan sokak érdeklődését felkeltették, közben a kicsik mintáztak, vázát készítettek és festettek, aztán Noemi Iglesias Barrios spanyol performanszművész mutatta be petárdarobbantásokkal keretezett produkcióját: különböző színű füstpatronok segítségével hozott létre nonfiguratív ábrát egy kifeszített lepedőre. Végül Szőr Zoltán, aka Forgotten Dreams barátom zenélt nekünk, mielőtt elindultunk volna körülnézni a kecskeméti éjszakában.
Áfra János – Kecskemét
Éjszaka az Andrássy úton
Idén is kultúrkalandorok tömege barangolt a lámpafényes Budapesten a Múzeumok Éjszakája alkalmából. A királynői korona szerintem a budapesti Andrássy utat illette volna ezúttal is. Az alkalom szülte különlegességek és a múzeumok körül hömpölygő emberáradat mellett az átlagos éjszakák zajai, fényei és figurái is szórakoztathatták az arra látogatókat. Utunk a még élénken izzó nap fényében, a Hősök terén egymással szemező, kígyózó soraikkal versengő Műcsarnok és Szépművészeti Múzeum előtt indult. Míg előbbi fantasztikus építészeti kiállítással vonzotta magához a látogatók egyik táborát, a túloldalon a múlt század Párizsának hangulatát ígérő műsorok édesgettek magukhoz. Megérte várakozni!
Órák múltán, immár sötétben indultunk tovább. Hangos kurjantás és furcsa, semmihez sem hasonlítható nyikorgás lepett meg minket. Egy beerbike nevű – az alkoholos itallal méltán összefüggésbe hozható – járművet tekerő fiatalember zajos csapata gurult el mellettünk integetve, és további jó szórakozásra ösztönözve minket. Nem sokkal ezután újabb hanghatás, ezúttal trombiták és más rézfúvósok zenéje „állta utunkat”. Két szórólapot osztogató lány mosolyogva terelte az embereket az egyik kisebb utca mécsesösvényére, amely egyenesen a PAM Pénzügyőr- és Adózástörténeti Múzeumához vezetett, ahol Mérő László a pénz „biológiájáról” tartott érdekfeszítő előadását még éppen elcsíphettük.
Pár lépéssel arrébb, a Zelnik István Délkelet-ázsiai Aranymúzeum kincses szigetként megbúvó teaházában pihentünk meg, indonéz táncbemutatóban gyönyörködve. Néhány tömbbel lentebb pedig, a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum kertjében, a vörösen izzó Buddha-szobor fényében kinyújtózva egy jógaelőadás keretében vezethettük le a hosszas séta fáradalmait. Szükség is volt rá, hiszen messze volt még az Andrássy út vége. A múzeumok látogatói összekeveredtek az éjszakai élet kószálóival, egyetlen élettel teli, zűrzavaros, vidám áradatot alkotva. Az útról egy fehér limuzin tetőablakában fátylát lobogtató, pezsgőző menyasszony integetett felénk, mi pedig – mint egy focimeccs hullámzó tömege – egymás után emeltük magasba a kezünket válaszul.
Élénkségünket utolsó állomásunk, a Terror Háza csillapította, ahol egész éjszaka különböző dokumentumfilmekkel várták a látogatókat. Mi Mindszenty József hercegprímásról láthattunk itt egy filmet, A remény apostola címmel. Az Andrássy ezerarcú, hol tündöklő, hol sötétségbe burkolózó útján éjszakáról éjszakára emberek százai hömpölyögnek végig, ám a Múzeumok Éjszakáján az utcák királynője előttünk is felfedett egy keveset számtalan rejtett kincse és titka közül.
Váradi Nikolett – Budapest
Elsüllyedt világok
Dél felé tartok, a Nap közben a budai dombok mögé bukik. A menetszél kellemes, a Rakpartról száz szelfit visznek haza az elnehezült memóriakártyák. A Fővám tér macskaköve felráz, kattan a lakatom és a fotocellás üvegajtón zsilipelek máris a Bálna belsejébe. Alámerülök.
Az Új Budapest Galéria A mecénás főváros című tárlatán mai arcukra alig emlékeztető tereket találok. Warschag Jakab Tabáni kapu című képének előterében torzonborz féllábú koldus kéreget, mögötte a Víziváros és az elhantolt városrész. Mednyánszky Budai Dunapartja napfényes és viharpárás, egy szemközti vásznon a Batthyány téri Szent Anna templom tornyait egykedvű gyárkémény füstöli össze. Tovább. Némi furfanggal sikerül beslisszannom a Gellért Hotel interaktívnak ígért túrájára. A recepción Wes Anderson világa fogad. A fim helyett viszont ezúttal a rozzant vetítőtermet látjuk. A lépcsőforduló rózsaablakait neoncsövek világítják, a hallban pálmafák és szökőkutak. A Monarchia tetemén méltóságteljes kelet-európai giccs tenyészett ki. Gustave úr kései leszármazottai – tokájukat nyakkendő, pocakjukat bőrszíj szorítja – gyakorlottan néznek keresztül megilletődött csoportunkon. Körömcipős kishölgyek kísérnek aztán az olajszagú konyhán át az elrohadt csövek, rozsdaette csapok, törött-maszatos csempék és poshadt víz uralta alagsorba (a fejünk fölötti csövekben áramló pállott gyógyvíztől a szűk folyosó dögmeleg), majd a madárszaros, fóliás, korhadt pallós tetőteraszra. Ha az épületről alig tudunk is meg valamit, a panoráma priceless!
A Múzeumok Éjszakáján is a kerékpár a leghatékonyabb közlekedési eszköz. Ezen morfondírozom, miközben az Andrássy úton tart az átlag szombat este. A járdán random részegek bohóckodnak, a luxuslimók tetőablakából posh-csajok üvöltik, hogy YOLO, a partimercikből túl hangosan röfög a basszus, hajléktalanok szatyrai zizegnek a nyáresti szélben. Az élőből újra a halott városba kerülök. A Holnemvolt Park kacajok és sikolyok nekropolisza, tragikusan szép mementója a vurstli eleven, bizarr világának. Beugrok még a Műcsarnokba, ahol Juhász Gábor és Gyémánt Bálint gitárjátékával búcsúzom a naptól. Elégedetten hajtok hazafelé. Megint megmutatott pár titkos termet magából egy hatalmas múzeum.
Vass Norbert – Budapest
Közlekedés – múzeumon innen és túl
Ki korán kel, aranyat lel, tartja a régi mondás. De mire bukkannak vajon azok, akik a Múzeumok Éjszakájának reggelén ébrednek korán? A Közlekedési Múzeum parkolója már a nap elején sem volt üres. Nyolc után itt gyülekeztek oldtimer autóikkal a X. Budapest Classic Grand Prix-re érkező versenyzők. A büszke tulajdonosokon kívül mások is kisétáltak a Városligetbe, ahol száznál is több, különböző korú és típusú autó sorakozott fel. Az idősebbek unokáiknak meséltek gyerekkoruk hófehér Jaguarjairól, de azok sem csalódtak, akik a Porsche-szerelemre esküdnek vagy a legújabb Mercedes-Benz típusokra voltak kíváncsiak.
Aki később érkezett, az sem panaszkodhatott, hisz – az oldtimerek elstartoltak bár – a múzeumban is akadtak autócsodák, az 1934-es Maybach Zeppelin például. Ha a látogató épp betelt volna a csillogó motorháztetők és szélvédők látványával, festményeken pihentethette a szemét, a kiállított autók gyűrűjében ugyanis a regensburgi egyetem képzőművészeti kiállítása volt látható. A festményeken a képregények élénk színvilága elevenedett meg, s a technika általi ihletettségnek köszönhetően akár sci-fi történetek illusztrációjának is beillettek volna a képek.
Gyukics Péter fotókiállításának köszönhetően végigjárhattuk a Duna hídjait, s ha már hidak: a Lánchíd tervezőjének vetélytársával, Maderspach Károllyal is megismerkedhetett a látogató. A kíváncsiak most megtudhatták továbbá, hogy milyen porcelánkészletet használtak a különleges vendégek az Utasellátóban, vagy hogy mit és mennyiért kínáltak az étkezőkocsikban a hetvenes évek idején.
Ennyi közlekedéssel kapcsolatos információ birtokában keltem aztán útra Nagyvárad felé. Mivel buszoztam, nem ellenőrizhettem le a büfékocsi mostani kínálatát, de örültem neki, hogy ma már nem 30 km/h a maximálisan megengedett sebesség, mint a századelőn, mert akkor talán még most is úton lennék.
Bartók Zsuzsánna – Budapest
Szentivánéji álom
A felújításoktól sújtott Egerben az éjszaka a nyugalom centruma és az egyébként megszokott hangulat érintetlen szférája, állapítottam meg, mikor elindultunk föltérképezni, hogy milyen programok tarkítják városunkat a Múzeumok Éjszakáján. Az eseménynek a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár, az Eszterházy Károly Főiskola líceumában lévő Tittel Pál Könyvtár és Médiacentrum, az ugyancsak itt található Varázstorony, valamint az egri vár Dobó István Vármúzeuma szolgáltatta a teret. Utunkat elsőként a Bródy felé vesszük, 21 órától itt zenél többek közt a Jazz Faces. Őket szeretjük, mindenképp meg akartunk hallgatni néhány számot tőlük, hogy megfelelő alap teremtődjön az esténknek; és jelentem, nem csalódtunk. Találó kombó a könyvtár és a zene, sajátos légkört teremt. Sajnos nem maradhatunk végig, másra is kell időt hagynunk.
A könyvtárból kifelé menet most sem feledkezünk meg a szokásosról, tehát váltunk néhány szót Lacival, kedvenc ruhatárosunkkal, aki ismét nagyon kedves, akárcsak napközben. Ezután átmegyünk a líceumba, ahol a díszterem és a kápolna freskóiról tudhatunk meg érdekességeket. Soha nem jártam még itt éjszaka, ezért igazán felfokozott kedélyállapotba kerülök, úgy érzem magam, mint valami szentimentális vagy romantikus dráma főhőse, amikor az álom igazabb, mint a valóság, és az éjjel szolgáltatja a kontextust a lényegi történéseknek. Aztán nem történik semmi; illetve mégis: föllépcsőzünk a Varázstoronyba és távcsövön keresztül megfigyeljük a Szaturnuszt. Sajnos már nem marad erőnk, hogy a várba is fölsétáljunk, de legalább lesz valami újdonság jövőre is. Nem megyünk azonban rögtön vissza a kollégiumba, a város központjában, a Bíborosban zárjuk a napot, ahol néhány sör mellett megnézzük kivetítőn, hogyan kerül végletesen távol a vébétől Bosznia-Hercegovina. Meg persze beszélgetünk. Az estéről és sok másról. Például Shakespeare-ről, ha már Szent Iván éjjelét ünnepeljük.
Kispál Dániel – Eger
Múzeumban éjszakázni Újvidéken
Szerbiában – két héttel a magyarországi események előtt – június 7-én, tizenegyedik alkalommal éjszakáztak együtt az emberek és a múzeumok. Az árvíz következtében a rendezvényt országszerte a tervezettnél három héttel későbbre halasztották, ami a programok összetételében eredményezett ugyan némi változást, ám végül közel 70 városban és településen, délután 6-tól hajnali 2-ig tartott a nagy dózisban adagolt kultúrterápia.
Újvidéken hat zóna összesen 45 helyszínén várták kiállítások, performanszok, koncertek, filmvetítések, táncbemutatók, interaktív foglalkozások és műhelymunkák az érdeklődőket, nem volt hát könnyű a választás. A talán a legnagyobb tömeget bevonzó Vajdasági Múzeumban az állandó tárlat mellett a centenáriumát ünneplő újvidéki Vojvodina futballklub archív felvételeiből, valamint az Isztriai-félszigetről származó, szemet gyönyörködtető régi képeslapokból összeállított alkalmi kiállítások várták az érdeklődőket, a Vajdasági Szlovákok Kulturális Intézetében pedig Martin Jonáš (1924–1996), vajdasági naiv festő erotikusan groteszk képeiből nyílt retrospektív tárlat.
A Vajdasági Kortárs Művészetek Múzeumának kínálatából mind közül a legizgalmasabbnak Breda Beban (1952–2012) Nevezzük ezt szerelemnek című fotógyűjteménye bizonyult. Az Újvidéki Kulturális Központ minigalériájában nem mindennapi installáció várta a látogatókat: Nada Nedeljković a helyi napi sajtó – köztük az egyetlen szerbiai magyar napilap, a Magyar Szó – remittendapéldányaiból emelt görög oszlopokat és kisebb amfiteátrumot.
A Halpiac asztalain ezúttal nem halat és zöldséget kínáltak az árusok: a fesztiválhangulatról DJ-pult, frissen csapolt sör, perec és házilag készült finomságok gondoskodtak. A Múzeumok Éjszakája különleges élményt és kulturális programokat nyújtott kisgyermekes családoknak, fiataloknak és idősebbeknek egyaránt, hiszen a rendezvénydömpingben mindenki igény szerint válogathatott, egyedül a rogyadozó térdek és sajgó talpak szabhattak gátat a csaknem hajnalig tartó felfedezőtúrának.
Fehér Dorottya – Újvidék
Múzeumok Éjszakája, Debrecen, Kecskemét, Budapest, Eger, Újvidék, 2014. június (7. és) 21.
