A fülszöveg „szociális realizmusként”, illetve „civilprózaként” határozza meg Parti Nagy Lajos legújabb novelláskötetének darabjait. Ezek a definíciók viszonylag pontosan lefedik a Mi történt avagy sem írói programját, ugyanakkor nem merném állítani, hogy a könyv – ahogy a kissé talán túl bombasztikusan hangzó ajánló szól – valóban „kegyetlenül pontos lát- és létlelet mindnyájunk mai Magyarországáról”.
Az alapszituáció az összes szöveg esetében hasonló: az elbeszélő jellemzően idegenként, kívülállóként szemléli az eseményeket, illetve a már megtörtént események utólagos rekonstrukcióját. Ilyen módon a narrátor inkább mediátori szerepet tölt be, akin keresztül a történetek valódi résztvevői megszólalnak. Ahogy Esterházy Péter írta egykor Tar Sándor prózája kapcsán: „Akik nem tudnak beszélni, azok helyett annak kell beszélni, aki tud.” Mintha itt is erről lenne szó – persze kár lenne bármiféle szorosan vett, Tar-szerű szociografikusságot számon kérni ezeken a szövegeken. Ennek ellenére tény, hogy a kötet legtöbb írására a szabad függő beszédben való megszólalás jellemző (amely Parti Nagy prózájának egyébként is gyakran használt eleme), aminek eredményeképp pedig nem elsősorban a novellafigurák apró-cseprő ügyei, hanem azok befogadásának és feldolgozásának módja válik bennük fontossá.
„De nem erről volt szó, hogy mi történt avagy sem” – olvasható az Apukális viszonyokban (37.). Parti Nagynál tényleg nem az számít, hogy az elbeszélt történetek tényleg úgy estek-e meg, ahogy azt „adatközlői” előadják – annál is kevésbé, mivel jó néhány elbeszélés már a felütésében jelzi, hogy a narrátor álmában megjelenő alakok mondandóját tárja elénk. Éppen ellenkezőleg: a racionális gondolkodás csődje, az elhangzottak nyilvánvaló torzsága kerül a művek fókuszába. A Mi történt avagy sem legtöbb novellájában irreális egész áll össze a reális részletekből, de ha távolabbról nézzük, épp fordított a helyzet: a szerző valószínűsíthető szándéka szerint ezek a karikaturisztikus szkeccsek beszélnek (vagy kellene, hogy beszéljenek) napjaink Magyarországának alapvető közérzületi, mentalitásbeli problémáiról. Ha megpróbáljuk ezeket a gondokat egyetlen gyűjtőfogalomba terelni, súlyos leegyszerűsítéssel élve azt mondhatjuk, a Mi történt avagy sem a szolidaritás hiányáról szól – ez a központi tematika pedig rengetegféleképpen variálódik az elbeszélésekben.
A nyitó- és a zárónovella például szinte teljesen ugyanazt a történetet beszéli el majdnem ugyanazokkal a szavakkal, csak épp ellenkező végkifejlettel. Az elsőben az esti kocogás közben inzultált főhős húzza a rövidebbet és hívja a rendőröket támadóira, a másikban pont fordítva – a kiérkező egyenruhások azonban mindkét verzióban ugyanarra a következtetésre jutnak, vagyis hogy vétlen „emberünk” jobban járt volna, ha meg sem próbál ellenszegülni zaklatóinak. „Jobb, ha arra gyúr, mondta a készséges rendőrnő, hogy magától akadt össze a bokája” (11.); illetve „Uram, jobban járt volna, ha maga esik kómába, mondta a szimpatikus rendőr, még ha béna marad, plusz félhülye, akkor is” (218.). Az együttérzés teljes hiánya párosul az alpári bunkósággal a Törpebérlet történetét elmesélő jegyellenőr karakterében: az illető képtelen felfogni, hogy a törpenövésű metróutas miért nem hajlandó fényképezkedni vele és kétméteres kollégáival, hogy a „vicces” felvételeket később feltölthessék az internetre. „Lényeg a lényeg, mondja, őneki nem volt választása, kénytelen volt arányos testi kényszerítéssel megfogni az illetőt, és ugyanebből a célból fölemelni. Egy másodperc se telt el, a Zoli már kapcsolt is, vette elő a mobilját és zim-zum, fényképezett, mint a bolond tehén” – olvashatjuk a méltóságában sértettnek érzett negatív főhős reakcióját (24−25.). A megszólaló és a hallgató közötti cinkosság feltételezése, a többség kisebbséggel szembeni igazának magától értetődő elvárása egyébként a gyűjtemény több figurájának gondolkodásában is megjelenik.
Érdemes megfigyelni, hogy a novellák beszédhelyzetei általában egyenlőtlen társadalmi viszonyt feltételeznek elbeszélő és „adatközlő” (ez utóbbi a kötet gyakran visszatérő kifejezése) között. A háttérbe húzódó – a HÉV nyári napban például egyenesen a biztonsági kamera láthatatlan pozícióját elfoglaló – narrátorról legtöbbször nem sokat tudunk meg, a történetek szereplői azonban szinte kivétel nélkül egyszerű, a társadalmi ranglétra alsóbb fokain veszteglő alakok, akik már-már alázattal fordulnak a történetüket meghallgatók felé. Gyakori a kötetben a bírósági, illetve rendőrségi kihallgatás mint fix beszédszituáció: többek között az Apukális viszonyokban, A kis Adonisban, a Fürdésben vagy Az otthonkás Madonnában keverednek a rontott élőnyelvi fordulatok a hivatalos ízű jegyzőkönyvi (nem kevésbé pongyola) stílussal. A helyenként a rendőrségi közleményekre emlékeztető elbeszélésmód jó néhány kötetbeli szövegre jellemző, ezekben Parti Nagy kitűnően forgatja ki a „felfegyverkezve elkövetett rablás bűntény elkövetésének megalapozott gyanújával vádolható elkövető” típusú rendőrszóvivő-narratívát.
A történetek hősei megértésért, elfogadásért fordulnak felénk, de leginkább csak közönnyel találkoznak: a többség közönyével, amelynek kétségbe vonhatatlannak vélt szabályrendszere automatikusan mond ítéletet normális és abnormális, értékes és értéktelen fölött. „Aki nem szabályosan olyan, mint a többiek, az bizonyos fokig úgyis roma” – mondja a Júnóproblémben Majmók Dianna, a kötet visszatérő szereplője (67.); „csúnya dolog buziknak falazni” – idézi egykori munkaadóit a villamoson fecsegő takarítónő A vaksors szarvában (75.). A másság el nem fogadása vagy épp az ezzel való szembesülés a novellafigurák alaptapasztalata a kötetben. Ugyanakkor ők sem feddhetetlen áldozatokként lépnek az olvasó elé: a többség-kisebbség dichotómia számukra is elfogadott felállásnak tetszik, amihez inkább alkalmazkodni igyekeznek, mintsem hogy megpróbálnának kitörni belőle – nem mintha ez utóbbi olyan egyszerűen kivitelezhető lenne.
Parti Nagy szövegei hangsúlyozottan napjainkban játszódnak, némelyik elbeszélés azonban önkéntelenül is felidézi az olvasóban a létezett szocializmus légkörét. A tudatosan előidézett anakronizmusok – amelyek szabályos „gyűjtőhelyeként” is leírhatnánk Tömpemizsért, Az étkezés ártalmasságáról című kötetből ismert, ezúttal több szöveg helyszíneként is megjelenő falut –, persze, viszonylag egyszerűen dekódolható funkcióval bírnak a kötetben. A megelőző történelmi korszakok megoldatlan problémáit a rendszerváltás után is cipelő ország képe nem idegen Parti Nagy novellisztikájától. Csakhogy amíg például A hullámzó Balaton (kisebb mértékben A fagyott kutya lába) szövegei érvényes módon artikulálták ezt a mély társadalmi tapasztalatot, addig a Mi történt avagy sem több helyütt üres stílusgyakorlatok gyűjteményének tűnik. A magyar irodalmi nyelv egyik legfontosabb megújítójaként a szerző birtokában van mestersége minden fogásának, amelyeket – számomra úgy tűnik – afféle önálló életre kelt szöveggyártó automata működtetésére használ. Anyanyelvi szinten beszéli a saját maga által kidolgozott roncsolt prózanyelvet, ám mintha túlzottan elbizakodott lenne annak szociológiai beágyazottságát illetően. Parti Nagy egyetlen hőse sem képes két értelmes magyar mondatot egymás mellé tenni, ráadásul mintha mindegyikük – jöjjenek bár a mai magyar társadalom akármelyik szegmenséből – pontosan ugyanazt a nyelvet használná. A szereplők megszólalásmódjának monotonitása, azt hiszem, súlyos leegyszerűsítésről árulkodik, ami egyre zavaróbbá válik a kötet előrehaladtával. Éppen ezért erős túlzás „szociális realizmusnak” nevezni Parti Nagy prózáját: a realizmus a művészi típusalkotás, a társadalom egy vagy több rétegéről metonimikus módon létrejövő általánosítás irányzata, ezek a fogalmak pedig nagyon távol esnek a Mi történt avagy sem-től.
Annak ellenére, hogy égetően fontos problémákról esik szó a könyvben, nem gondolnám, hogy azok egyoldalú, újra és újra ugyanazokkal az eszközökkel történő felmutatása – a ráismerés gyorsan múló otthonos érzésén kívül – túl sok újdonsággal szolgálhat az olvasónak.
Parti Nagy Lajos: Mi történt avagy sem, Magvető, Budapest, 2013.
A fotókat Csonka Zoltán készítette.
Kele Csilla korábbi interjúja Parti Nagy Lajossal itt olvasható!
Móré Tünde kritikája Parti Nagy Lajos Fülkefor és vidéke című könyvéről itt olvasható!
