Nyomja meg az Enter billentyűt a kereséshez!

Beindult a SZIN-es őrület!

Szegedi Ifjúsági Napok 2014, 0. nap

Már a 0. nap is elég hosszúra nyúlt a SZIN-en, köszönhetően a színvonalas és változatos zenei kínálatnak, illetve az izgalmas programoknak. A fesztiválon felvert sátrunk a legnagyobb elektronikus zenei helyszín mellett helyezkedett el, így nem is volt kérdés, hogy fenn maradunk-e hajnalig. 

Mivel debreceniek vagyunk, már a rendezvény helyszínére való eljutás is bonyolult folyamat volt. Jó fesztiválozókként a legolcsóbb és talán legegyszerűbb megoldást, a telekocsit választottuk, így autóval értünk Szegedre. A sors azonban nem könnyítette meg a helyzetünket, hiszen a bejutás sem volt egyszerű. Miután túlléptünk a kisebb fennakadáson és bejutottunk a SZIN területére, láttuk, hogy a látogatók száma is egyre inkább gyarapszik, ami jelezte, milyen sokan kíváncsiak már a 0. napon is a programokra. Az érdeklődők közt a belépőre kéregető punkoktól kezdve a családokon át, az első fesztiválozó tinikkel bezárólag mindenki megtalálható volt.

A fesztiválon a helyek szűkösek, a sátrak egymás hegyén-hátán állnak és alig férünk el egymástól. Szerencsére ezzel a problémával is sikeresen megküzdöttünk, mert nehezen bár, de találtunk üres helyet és felállítottuk a sátrunkat. Ezt követően elindultunk, hogy végre csak azt csináljuk, amiért jöttünk: élvezzük kedvenceink koncertjeit és a rendezvény hangulatát. De azért az önfeledt szórakozás közben dolgoztunk is ám.

Első célpontunk az Ocho Macho-koncert volt a Nagyszínpadon. A banda a megszokott vidám és mindenkit megmozgató reggae-ska dallamait hozta a SZIN-re. A hol pattogós, hol lazulós, kicsit latinosabb muzsikák még annak ellenére is vonzották a közönséget, hogy a fesztiválra igyekvők nagy része még kint várta, hogy bejusson. Eközben már megkaptuk az információt, hogy személyes kedvencemmel, a 30Y zenekarral készíthetünk interjút, így lázas készülődésbe kezdtünk, majd elindultunk a fellépésükre. Nem csalódtunk, remek buli volt, nagyot szólt a koncert a színpad felénk eső oldaláról is, a tömeg pedig egyre csak gyűlt. A mindig közvetlen frontember, Beck Zoli nem győzte megköszönni az érdeklődést.

A tőle megszokott módon az Ül és vár című számuk közben lejött a színpadról a tömeg közé, hogy kezet fogjon a szerencsésebbekkel, és kicsit megénekeltesse az odatoluló lelkes közönséget. Látható volt, hogy tényleg szívesen játszik zenekarával a SZIN-en, és a várost is kedveli (ezt bizonyítandó első ráadásként a Városembert játszották.) Velünk is nagyon készséges volt, szívesen válaszolt minden kérdésünkre az interjú során, akár kedvenc zenekarairól, legkedvesebb borairól, akár gyermeke zenei szárnybontogatásáról kérdeztük. Gördülékeny beszélgetés volt tehát, köszönhetően Zoli hosszas, mégis mindkettőnket lebilincselő válaszainak, gondolatainak.

A Pendulum pörgős ütemei felé mentünk az interjúzás után, majd átrohantunk a Bohemian Betyars fellépésére is, akik a Zeneszöveg.hu színpadán léptek fel. A hangulat ekkor már a tetőfokára hágott, senki nem hallgatta veszteg a koncertet, mindenki tombolt, táncolt. Óriási bulit nyomtak a srácok, még hosszú percekig vártuk a közönséggel a második ráadást, ami sajnos az időhiány miatt elmaradt. Továbbálltunk, hogy felkeressük az Árkád Party Aréna sátrát, ahol ekkor már Bárány Attila és Sterbinszky zenélt. Kicsit itt is elidőztünk, miközben megjegyeztünk magunkban, milyen színes a zenei felhozatal a fesztiválon: a latinos ritmusoktól az altrockon át az elektronikus zenéig minden stílus képviseltette magát, így élménydús és programokkal teli napot zártunk, szóval nyugodtan mondhatom, hogy elég sötét volt, amikor vége lett. Reméljük, a következő napok is ehhez hasonlóan változatosak és SZIN-esek lesznek majd.

Szegedi Ifjúsági Napok – SZIN, 0. nap, Szeged, 2014. augusztus 26.

A képeket Cservák Mária és Balogh Máté Gergely készítették.