Az urban fantasy műfaja roppant népszerűségnek örvend az angolszász irodalomban, nálunk azonban (a fantasy számos egyéb alműfajával egyetemben) hiánycikknek számít. Ebbe a tátongó űrbe robbant be László Zoltán Egyszervolt című regénye, és minden szempontból magasra rakta fel a lécet.
Hogy mi számít urban fantasynek és mi nem, azon hosszasan lehetne vitatkozni (ezt sokan meg is teszik), első megközelítésben azonban induljunk ki az „urban” előtagból. Ebben az esetben a műfajt úgy definiálhatnánk, hogy nagyvárosi környezetben játszódó fantasy. Ha ezt elfogadjuk, akkor látni fogjuk azt is, hogy a magyar urban fantasy hiánya valamilyen szinten objektív okokra is visszavezethető. Ezen regények elemi kelléke a nagyvárosi környezet, ez pedig a magyar valóságban jobbára Budapestet jelenti. (Persze nem minden esetben, gondoljunk például Gaál Viktor Arche-regényeire!) Budapest mint helyszín, annak egyes részei már régóta inspirálóan hatnak a magyar irodalomban, sőt számos esetben a város maga is az egyes elbeszélések szereplőjévé lép elő. Gondoljunk például Krúdy egyes műveire, a kortárs alkotók közül Kondor Vilmos vagy Benedek Szabolcs regényeire, melyek a peremműfajok kontextusában közelítenek a város toposza felé. Az Egyszervolt azonban eltér ezektől, s több szempontból is kuriózumnak számít: nemcsak a már említett urban fantasy felől közelíthető meg, hanem a mitológiai fantasyhez is van némi köze, ugyanis számos magyar népmesét, mítoszt értelmez újra. De kezdjük az elején!
Végy egy szimpatikus, ám kissé ügyefogyott nagyvárosi fiatalt, aki valamilyen módon kapcsolatba kerül a természetfelettivel. Ráébred, hogy az általa megismert városnak van egy egészen más oldala is, amely számos veszélyt rejteget. Főhősünk kalandok sorába bonyolódik ebben a másik városban, s miközben megismeri e világ varázslatos logikáját, maga is megváltozik: rájön, hogy ő maga milyen rejtett értékeket hordoz, s a kezdetben esetlen, de jó szándékú figura bölcsebben és megerősödve ér a megpróbáltatások végére. Ha le szeretnénk írni egy átlagos urban fantasy regény „receptjét”, az valahogy így nézne ki. (Ha egy futó pillantásnál többre méltatjuk ezt a leírást, akkor észrevesszük azt is, mennyire emlékeztet a tündérmesék szüzséjére.) László Zoltán regénye minden szempontból megfelel ezeknek a követelményeknek. Az Egyszervolt főszereplője Karsa Harlan, akinek „felnőtt életét két körülmény súlyosbította igazán. Az egyik, hogy a patológián dolgozott, a másik pedig, hogy időnként emlékezetkiesésektől szenvedett.” (7.) Egy napon egészen furcsa módon törnek az életére, s csak a titokzatos és ijesztő Vágó úrnak köszönhetően menekül meg. Vágó úr egy meglehetősen furcsa bürokrata, aki enyhe kénkőszagot áraszt és olyanokat mond, hogy: „Balzsamos az este, nemde? Az ember szinte jelentést írna róla. (…) Tudja, mindig is úgy gondolok önmagamra, mint aki költő is egy kicsit (…) Egy űrlap csak nem kötheti meg a tényállás kezét, igaz?” (90.) Ettől fogva Karsa alámerül a másik Budapest világába, s úgy tűnik a „normális” életbe már nincs is visszatérés.
László Zoltán regénye nem feltétlenül az eredetiségével tűnik ki, ezzel maga is tisztában van. („Szeme végigfutott a könyvespolcán sorakozó Philip K. Dick-kötetek gerincén. Nem így kezdődik ott is? A valóság felbomlása, meg minden.” 35.) A kritika általában Neil Gaiman hatását szokta kiemelni. (Ld. „A magyar népmesék találkozása az urban fantasyvel, avagy valami ilyesmit írna Neil Gaiman, ha budapesti lenne.” Rusznyák Csaba: Egyszervolt – Budapest fantasy.) Különösen érdekes párhuzamokat figyelhetünk meg Karsa Harlan és Richard Mayhew, a Sosehol című regény főszereplői, valamint Vágó úr és Mr. Croup és Mr. Vandemar alakjai között, de akár China Miéville Kraken című regénye is eszünkbe juthat, különösen a rendőr/nyomozó vonal és a sci-fi áthallások miatt. A mű remekül épít a már ismert klisékre, de a fiatalossága, frissessége és a magyar környezet egy egészen egyedi ízt kölcsönöz az Egyszervoltnak. Mint minden urban fantasy regényben, itt is megjelenik egy, a valósággal párhuzamosan létező természetfeletti világ, amely érdekessége mellett valamilyen szinten fenyegetést is jelent. Csakhogy az Egyszervoltban ez a természetfeletti a magyar népmesék világa: Karsa Harlan kacsalábon forgó kastélyokkal, hétfejű sárkányokkal és óriásokkal találkozik nyomozása során. „Hogyhogy nem látják ezt mások? Miért nem ír róla a Blikk, vagy készít riportot róla a Napló? »Vujity Tvrtko vagyok, mai adásunkban ellátogatunk a manók fájához, ahol az ágak között kábeltévé sincs. Megrázó riport következik.« Vagy nem manók, hanem törpék vagy akármik.” (99.) A mesék világa mellett/mögött pedig ott a magyar valóság: a budapesti társasházban élők mindennapos gyötrelmei, a szomszédokkal és a főbérlővel való állandó háborúskodás, illetve munkahelyi problémák, amelyek sokszor legalább olyan csodásnak és értelmetlennek tűnnek, mint Karsa természetfeletti kalandjai.
Remek könyv, fiatalos, lendületes, ironikus és mégis elgondolkodtató. Igazi felüdülés olvasni. Urban fantasy-rajongóknak, Gaiman-fanoknak, népmese-olvasóknak kötelező, de a többieknek is szerezhet egy kellemes délutánt. Egy biztos: a Kis Gömböc meséjét egészen más szemmel fogjuk ezután olvasni.
László Zoltán: Egyszervolt, Agave Könyvek, Budapest, 2013.