Strucc
Azon a nyáron leégett a bőröm,
az azúrparton, rákvörösre égtem,
mondták is a többiek, én vagyok
a vörös homár, mert te már hosszú
hónapok óta nem voltál sehol, meg
mert minden puccosabb kirakat előtt
megálltam megnézni a táskákat a
montecarlo-milánó-velence vonalon,
nagyrészt strucc bőrből voltak, mint
az a könyv borító, amiben akkor a
háború és békét olvastam, amit te
csináltál nekem, amin vörös volt a bőr,
mint a hátamon, és szépen volt kezelve,
és arra gondoltam, te talán a hátammal
is tudnál valamit kezdeni, mert akkor
már annyira fájt, hogy semmilyen terhet
sem tudtam rajta hordani, azt kívántam,
bárcsak most megnyúzna valaki,
hálátlan voltam, mint az égési sérültek
általában, ha akkor valaki kérdezi, én
ezzel így nem akarok élni, erre gondoltam
meg rád, hogy most vajon merre vagy.
Tudom, hogy nem hiszed el,
de a felhólyagosodott bőr helyén
még ma is látszanak a nehezen gyógyult
érzéketlen foltok.
A táncosnő
„und hört im Herzen auf zu sein” (Rilke)
A szemében nem harag, nem is fáradtság –
két tompa fényű törött díszüveg.
Tartása könnyed. Valós súlya nincsen.
A tekintete pedig egész a földig ér.
A színpadon unja a hosszú csöndeket.
Unja a ripacs színészek zaját.
A fények már régen nem hozzák lázba.
A testi örömök csupán fakó emlékek.
A beesett mell, a visszahajlott lábak –
Az ő teste már nem változik soha.
Annyit ütötték, annyit ütötte magát,
Az izmaiban ma már nem érez semmit.
Semmije sincs, csak a tiszta testbeszéd,
a végtagjaiban a mozdulatszavak.
A félelem, hogy mi lesz, ha egyszer elfárad,
és nem érti meg majd akkor senki sem.
Valami viszket
Mert engem még nem hagyott el soha senki.
Mondhatnád, még nem éltem igazán.
Persze a legelső engem is elhagyott,
és nem mondta miért, de azt már én is tudom,
hogy nem a bőrön éget, ha ketten használnak
egy vaginát, a fejedben viszket valami,
emlékszem ott ültem egy külvárosi lakásban,
medence volt a kertjében meg grillsütő,
és nem értettem mit keresek én itt,
egy idegen valaki divatmagazinokkal
telezsúfolt fürdőszobájában,
és most pont ugyanezt kérdezik azok,
akiket én hagyok el, mert nálam vannak a magazinok,
mert már az én fejemben van az a vagina,
amit mindenki használ csak az nem, akit megillet.
A fejemben állandóan viszket valami,
talán csak attól félek mindig,
hogy ha te sikálod tovább egyszercsak elmúlik.
