Aszimmetria
1
Ezek a reggeli fények,
mint a konyhapulton hagyott gofri és juharszirup,
hidegek és ragacsosak.
Már észre sem veszem,
úgy dúdolom egy buta popsláger félrehallott szövegét,
úgy húzom át középen a z-t,
és teszek karikát az i-re pont helyett.
Ezeket tőled loptam,
és akármi is lesz velünk, ők maradnak.
De van ez a megszokhatatlan része –
úgy csinálni reggelit, hogy ne ébredj fel,
vagy a hűtő barbecue-szaga,
ilyen szag van odakint, az űrben is,
a haldokló csillagok szénhidrogénjei miatt.
Ujjaimon az összemorzsolt bazsalikommal
megállni két íz között,
nézni az ereszcsatornában kikelt juharfát,
és nem tudom, még meddig bír el minket
az a téglatest alakú sötétség ott bent,
mert itt nincs B-terv, nincs második esély.
2
Taníts még néhány trükköt,
amivel fogadásokat nyersz,
kártyával, kupakokkal és gyufával.
Egy papírlapot sem lehet hatnál többször félbehajtani,
pedig ha sikerülne ötvenegyszer, akkor épp olyan magas lenne,
mint a Föld és a Nap távolsága,
a százharmadik hajtás után pedig akkora,
mint az ismert világegyetem átmérője.
Szóval még ha csoda is történne,
akkor sem szabadulnánk meg ettől a barbecue-szagtól.
3
Napjaink aszimmetrikusak,
mozdulataink édesek és kamaszok.
És nem is tudod,
de van egy közel félórás hangfelvételem arról,
ahogy horkolsz.
Mikor nem vagy itt, azt hallgatom elalváshoz,
olyankor az ágy belső oldalát,
ahol te szoktál feküdni, üresen hagyom.
A kezem ökölbe szorítva,
mint a juharleveleket csokorba gyűjtő óvodásoké.
Zsírkrétával rajzolok neked egy életnagyságú galaxist.
Ma is
Egy turista ma is készített olyan fényképet,
amin elsétálok a háttérben.
Nemsoká hazaviszi,
és egy másik országban, egy másik időzónában,
egy másik kontinensen megmutatja
a családjának, az ismerőseinek,
és számomra teljesen idegen emberek
egy ismeretlen nyelven egy olyan fotóról fognak beszélni,
amin épp rád gondolok.
Próbálom elképzelni a délutánt, amikor
– így mesélted később –
30 kiló kővel tömted ki a zsebeidet,
és belegyalogoltál a folyóba,
de lehúzta a nadrágodat a súly.
Ott álltál egyedül, meztelen lábakkal a térdig érő vízben,
végül elnevetted magad, és inkább hazasétáltál.
Háromnegyed órát, januárban, vizesen,
utána hetekig lázas beteg voltál,
én váltottam ki azt a rengeteg gyógyszert –
egyáltalán nem úgy tűntél, mint aki meg akar halni.
Tudod, nem szívesen lennék
annak a sziklás partszakasznak a helyében.
Milyen érzés lehet már csak neked jelenteni valamit?
Mióta nem jársz ide,
elég nagy a rendetlenség a szobámban.
Most végre lehet káosz, úgysem látod,
nekem meg jó így is.
Csak ébredéskor a szanaszét heverő ruhákról,
könyvekről és poharakról ne az jutna eszembe,
hogy miattad pakoltam össze mindig.
Viszont ha rendet raknék, úgy olyan lenne,
mint azok a napok. Mintha várnálak.
És azon a képen vajon mi látszik belőlem?
Rajta van-e a kézfejem?
És ha igen, olyan országba viszik-e, ahol még nem járt?
Mert amikor nagykövetségek mellett sétáltunk el,
mindig benyúltunk a kerítés rácsai közt,
így a kezünk már a fél világot beutazta.
0 óra 16 perc, most keltem.
Rendet kéne rakni végre a 65 m3-emben.
Van az az ország, valahol keleten,
ahová hazaviszik majd a képemet,
én pedig akkor ébredek, amikor az ottaniak.
Átköltöztem az időzónájukba,
talán így próbálok vigyázni valamire a távolból,
mint a térfigyelő kamerák képét monitoron néző férfi,
aki évek óta szerelmes egy ismeretlen nőbe,
és minden éjjel úgy vált kameráról kamerára, hogy lássa:
biztonságban hazaért.
