15 tehetséges, határnyitás után született pályakezdő szépírót kerestünk meg, majd az indulásról, inspirációkról és kortárs irodalmi sztorikról kérdeztük őket, de kiderül az is, mennyit jelent nekik az olvasó, mit gondolnak a slamről, s hogyan látják ők mint ’89 után születettek a rendszerváltást.
KULTer.hu: Mikor és hogyan tudtad meg, hogy az irodalmi élet nem állt meg a Nyugatosoknál, sőt vannak élő költők is?
Gimnazista koromban megláttam az egyik újságosbódé kirakatában egy lapot, amire az volt írva, hogy „Pilinszky”. Megvettem, mert abban az időben épp azt a nagybetűs Pilinszkys korszakomat éltem. Ebben olvastam először kortárs verseket. Mostanra a példány elveszett, de azt hiszem, akkor gondolkodtam el először azon, hogy mást is olvasni kellene.
KULTer.hu: Volt egy konkrét meghatározó élményed, aminek a hatására írni kezdtél?
Nem volt ilyen élményem, de mindig erősen hatottak rám és inspiráltak a társadalmi körülmények, viszontagságok.
KULTer.hu: Mikor írsz, gondolsz az olvasókra és/vagy mások elvárásaira?
Ha készen vagyok egy verssel, és elég időre tettem félre, aztán újraolvasom, olyan, mintha nem én írtam volna. Így kicsit a saját szövegem olvasójává válok. Ilyenkor próbálok minél jobban belehelyezkedni ebbe a szerepbe, hogy minden kivetnivalót észrevegyek.
KULTer.hu: Mit ad a versírás, amire más művészi kifejezésformák nem képesek? Milyen más műfajok foglalkoztatnak?
Számomra a zene az abszolút, a blues, a jazz és a bossa nova. Ha csak egy dolgot ki tudnék fejezni azokból, amik ezekben a stílusokban vannak…
KULTer.hu: ’89 után születettként hogy gondolsz a rendszerváltásra? Ma is komoly tétje lehet egy költő közéleti szerepvállalásának?
Az én generációmnak nagyon szűk rálátása van a rendszerváltásra. Vagy a nosztalgia ködén át nézett képeink vannak róla, vagy pedig egyértelműen elítéljük a régi rendszert. Sokszor érzem úgy, hogy nekem és az utánam jövőknek el kell jutnunk a nulláig, ha valamit kezdeni akarunk. Nem tudom, ez mivel függhet össze.
KULTer.hu: Ha egyetlen sort/mondatot kellene kiemelni az eddigi verseidből, mi lenne az?
„Kezdetnek ez is megteszi.”