15 tehetséges, határnyitás után született pályakezdő szépírót kerestünk meg, majd az indulásról, inspirációkról és kortárs irodalmi sztorikról kérdeztük őket, de kiderül az is, mennyit jelent nekik az olvasó, mit gondolnak a slamről, s hogyan látják ők mint ’89 után születettek a rendszerváltást.
KULTer.hu: Mikor és hogyan tudtad meg, hogy az irodalmi élet nem állt meg a Nyugatosoknál, sőt vannak élő költők is?
Körülbelül három éve, egyik ismerősömtől kaptam egy Simon Marci-kötetet, emlékszem, egy hazafelé vezető BKV-záson olvastam először, aztán az lett belőle, hogy 20 perc helyett 1 óra alatt értem haza, mert kétszer is elfelejtettem leszállni. Magába rántott, megéltem, aztán már jött a többi, azóta egyszerűen szükségem van a versekre, mindenről lemaradnék nélkülük. Sajnálom, hogy csak ilyen későn kerültem bele, ezt kis haraggal még mindig a középiskolák oktatásának számlájára írom.
KULTer.hu: Volt egy konkrét meghatározó élményed, aminek a hatására írni kezdtél?
Konkrét nem hinném, vagy csak valami nagyon jelentéktelen. Azért kezdtem el írni, mint a fiatalok 95%-a. Jött valami lány, aztán mégse úgy volt, ahogy. Szegény, ha tudná, hogy azóta is ezt művelem.
KULTer.hu: Mikor írsz, gondolsz az olvasókra és/vagy mások elvárásaira?
KULTer.hu: Mit ad a versírás, amire más művészi kifejezésformák nem képesek? Milyen más műfajok foglalkoztatnak?
A költészetnek nincs mozdulatlan magja. Mindenki azt és úgy látja meg a sorok mögött, ahogy szeretné, ellenben mondjuk egy festménnyel vagy egy zeneművel. Úgy gondolom, verssel tudjuk a létező legtömörebben és legpontosabban kifejezni önmagunkat. Ami szerintem ehhez az érzethez a legközelebb áll, azt a zene kelti, mivel hasonlóan nagy hatást tud gyakorolni az emberre.
KULTer.hu: Mit gondolsz a költészet és a slam kapcsolatáról? Utóbbi bravúrosan előadott költészet vagy valami egészen más?
Nem telt még el elég idő, hogy pontosan el lehessen helyezni. Szerintem a slam nagyszerű dolog, egészen új, izgalmas, sok lehetőséggel. De inkább előadói műfajnak tartom, élőbeszéd, reflektálások sorozata. A költészetet jobban szeretem lámpafénynél, egyedül. Összefutnak a szálak, és ez jól van így, nem baj az, ha valami nagyot ölel, és szerintem elsősorban kreativitás kell hozzá, ahogy a költészethez is.
KULTer.hu: ’89 után születettként hogy gondolsz a rendszerváltásra? Ma is komoly tétje lehet egy költő közéleti szerepvállalásának?
Az alapján tudok rá gondolni, amit meséltek. Homályosan. De egyre inkább valószínű, hogy csak szebb köntösünk lett, és semmi más.
KULTer.hu: Mesélnél egy kortárs irodalmi közegben megesett humoros/tanulságos sztorit?
Ami így elsőre eszembe jut, az a tavaly nyári Hajdúböszörményi Írótábor, bár az is csak utólag volt vicces, a tábor utolsó estjén jó irodalmárokhoz híven nem voltunk szomjasak, kb. 20-an játszottunk valami őrült kártyás-ivós játékot. Lényeg, hogy homlokon kellett nyalnom a szemben ülő srácot (nagy tétje volt), később ellene csocsóztunk, nagyon nyertünk, megkúsztattuk. Na, ő volt Szálinger Balázs. Pár nappal később kaptam tőle egy komoly és pozitív hangvételű e-mailt a verseimmel kapcsolatban. Kérdezte azt is, hogy honnan ismerjük egymást. Azt hiszem, nem válaszoltam.
KULTer.hu: Ha egyetlen sort/mondatot kellene kiemelni az eddigi verseidből, mi lenne az?
„mi is egyenlők leszünk, / ha összeadjuk egymás különbségeit” (Nullszaldó)
