A barbár kiterítve

A Debreceni Egyetem Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézete által szervezett síkfőkúti szeminárium az elmúlt években hagyománnyá vált, a legutóbbi alkalmat a József Attila Kör támogatta. A téma Péterfy Gergely idén megjelent, Kitömött barbár című regénye volt, mely egy kerekasztal-beszélgetés mellett az íróval való személyes találkozásra is apropót adott.

A pénteki nap a szakmai ráhangolódást és a kötetlen ismerkedést is szolgálta: Bódi Katalin és Papp Sára Írisz előadásait egy kötetlen, ismerkedős est követte, ami jó alapokat nyújtott a szombati folytatáshoz. A szombat délelőttje pedig már az idő közben megérkező Péterfy Gergely és Lovas Anett Csilla kritikus beszélgetésével indult.

A kellemes benyomást keltő szerző jóvoltából hamar oldottá vált a hangulat. Elsőként debreceni vonatkozásairól mesélt: 1992-ben Mészáros Sándornak, az Alföld akkori szerkesztőjének juttatta el néhány korai novelláját, melyek meg is jelentek a folyóiratban. Az íróvá válás persze nem ment egyszerűen: dolgozott egyetemi tanárként, tévében és rádióban is − utóbbiaknak köszönhetően rövid ideig minden előképzettség nélkül médiaoktató is volt. Ez a ’90-es években újdonságnak számított, nem volt hozzá kipróbált szakirodalom, így a gyakorlatban szerzett tapasztalatai alapján kezdett el tanítani. Mindeközben a Felix Krull alakjánál felfedezhető írói lét kísértette, azaz a „szélhámosság”: melyik mellett döntsön, „bűvész legyen vagy mágus vagy jeges kezű profi”. Filmesek és színházak is megkeresték, de ő sosem tudta a színházakkal szembeni ellenérzését leküzdeni. Ennek személyes okai vannak: a nagymamája versmondó volt, és a kis unokának jutott a megtiszteltetés, hogy minden próbát és előadást végighallgasson és véleményezzen. Emiatt a színház számára, mint mondta, „rettegés és frusztráció”, mégis „irigylem azokat, akik értenek a színházhoz”, folytatta. Egyetlen irányvonal befolyásolta minden döntését: „csak regényt” szeretett volna írni. Így dőlt el az is, hogy ugyan megírta doktori disszertációját, de nem lett főállású egyetemi tanár. Saját bevallása szerint nem is volt önfegyelme, így sosem válhatott volna belőle jó filológus. Helyette maradt a kreatív írás tanítása Réz Ádámmal, saját cégének irányítása és a regényírás.

Mesélt arról is, hogyan és miképp, milyen indíttatások hatására írta meg legújabb regényét, a Kitömött barbárt. A munka nagyságát jól mutatja, hogy az egész a ’80-as évek közepén kezdődött. Budán, a Malom-tóval és a türbével szembeni bérkaszárnyák egyikében lakott. Akkoriban úgy gondolta, egy bölcsészhallgató nem is lakhatna máshol, mint egy egykori nagypolgári lakás sötét cselédszobájában. A polcon ott voltak még a nagyapja által megszerzett Kazinczy-levelezések kiadásai. Ezeket lapozgatva találta meg Kazinczy Ferenc és Angelo Soliman levelezését. A téma mégsem volt számára több puszta érdekességnél. Sokévnyi lappangás után, a 2000-es években kezdte el megint érdekelni a történet, ekkor már „beindult a vadászösztön”. Nem véletlen, hogy PhD dolgozatát is egyfajta előtanulmánynak szánta a későbbi regényhez, melynek az anyagát egy bő évtizeden át gyűjtögette aprólékos kutatómunkával.

A beszélgetés fontos kérdésévé vált, hogy az író nem félt-e átfesteni a Kazinczyról a köztudatban élő képet. Péterfy célja nem a mítoszrombolás volt, hanem hogy hozzájáruljon egy alaposabb Kazinczy-kép kialakításához, mely érzése szerint jelenleg nem áll készen: félig vagy rosszul megértett ismeretek alapján van fogalmunk egyik legnagyobb irodalomszervezőnkről. Míg ez a cél lebegett a szerző szeme előtt, olyan kérdések is felmerültek a mű tervezésekor, mint hogy milyen vonalon haladjon a történet, vagy hogy ki legyen az elbeszélő. Utóbbi kulcsfontosságú volt a regény megírása szempontjából: az előmunkálat során sorra kiesett Kazinczy és Angelo is, végül egy Kazinczyhoz közel álló figurára, Török Sophie-ra esett a választás. Itt viszont az a kérdés merült fel, hogy egy női elbeszélői hang megalkotható-e hitelesen egy férfi által. A megoldást annak belátása jelentette Péterfy számára, hogy a női hang voltaképpen „retorikai konstrukció”. Az íróhoz intézett kérdések alapján több műhelytitokra is fény derült. A széphalmi ábrázolást például Kazinczytól vette át, ami által pontos leírást kaphatunk a korabeli kolerajárványról is. Felmerültek kérdések a kitömés jelenetével kapcsolatban is. A testábrázolás például bizonyos mértékig szakirodalom alapján íródott, míg a preparálás leírása az író saját leleménye. Komoly dilemmát jelentett a cím is: a Kitömött barbár a szerző és Mészáros Sándor szerkesztő hosszas ötletelésének eredményeképp született meg, melynek folyamatába maga az író engedett bepillantást az akkori levélváltás felidézésével.

Arra a kérdésre, hogy van-e most konkrét regényterve, Péterfy Gergely azt felelte: „Boldog, szabad, keresgélő állapotban vagyok. Arra a bizonyos véletlenre várok, amitől szagot fogok.”

Egy rövid, de frissítő séta a közeli forrásnál és a regényről való ebéd utáni kerekasztal-beszélgetés zárta az idei őszi síkfőkúti szemináriumot. Bodrogi Ferenc Máté, Balajthy Ágnes, Bódi Katalin és Bihary Gábor sok szempontot megvitató diskurzusa nemcsak méltó zárása volt a hétvégének, de az író után jobban megismerhettük az év egyik kétségkívül fontos szépirodalmi munkáját. Főszerepben a magas kultúrával és e kortárs alkotással rendkívül érdekesek és inspirálóak voltak mind a szakmai előadások, mind az író-olvasó találkozó. Egy nagyszerű könyvet és íróját ismerhettük meg kicsit közelebbről.

Beszélgetés Péterfy Gergellyel, Síkfőkút, Soó Rezső Alkotóház, 2014. november 29.

A fotókat Krivi Dóra készítette.