Nyomja meg az Enter billentyűt a kereséshez!

„Nem szabad követni az egysíkúságot”

Interjú a 15 éves Akkezdet Phiai tagjaival

„A valósággal az a gáz, hogy nincsen hozzá háttérzene…” Ugye mindenkinek megvan, hogy kitől idéztünk? Igen, ők a jubiláló Akkezdet Phiai. A rapformáció tagjait, Süveg Márk Saiidot és Závada Péter Újoncot többek közt a tervezett új albumról, a slam poetryről, másokkal való közreműködéseikről és egyéb izgalmas projektjeikről kérdeztük.

KULTer.hu: Higher Tone Alliance néven indultatok 1997-ben, majd 1999-ben álltatok össze Akkezdet Phiaiként. Milyen érzés tizenöt évesnek lenni?

Saiid: Ha az ember nagyon szerelmes valamibe, akkor benne van a pakliban, hogy az életének a részesévé válik, hozzászokik ahhoz, hogy tizenöt éven keresztül is azzal fog foglalkozni. De igazából nem az eltelt évek száma a lényeg, hanem az, hogy a felnőtt korunkat az AKPH töltötte/tölti ki. Édesanyám sokszor mondta, hogy nem érdekli, orvos, űrhajós vagy korboncnok leszek-e, a lényeg, hogy szeressem azt, amit csinálok. Szerencsésnek tartom magam emiatt, imádok a zenével foglalkozni.

Závada Péter: Szerintem mi vagyunk a legöregebb tizenöt évesek. Nagyon sok dolgot hagytunk már a hátunk mögött. Az Akkezdet Phiai nem csak egy zenekar. Bár csak két stúdióalbumunk van, számos élőzenei közreműködésben, filmes és színházi munkában, társadalmi célú projektben vettünk részt. Kívánok magunknak egy hasonlóan dolgos elkövetkező tíz évet!

KULTer.hu: Mi is hasonlókat kívánunk! Az említett lemezek az Akkezdet és Kottazűr címet viselik, és megjelenésük között hat év telt el. Mondhatjuk, hogy nem vagytok termékenyek zeneileg. Mi ennek az oka? Tervben van már az új album? Ha igen, meséljetek kicsit a koncepciójáról!

Saiid: Az első lemez 2003-ban jelent meg, de ezt úgy kell elképzelni, hogy a szövegeinket már 1999 körül elkezdtük leírni, tehát az első lemezen olyan dalok is szerepelnek, amelyeket sokkal korábban megírtunk. Miután elkészült a korong, olyan visszhangja volt, hogy egyszerűen nem volt indíttatásunk meglovagolni a sikert. Nem az volt a ránk jellemző attitűd, s nem is akarjuk ezt később sem. Úgy gondoltuk, hogy el kell telnie bizonyos időnek, aminek segítségével megújulhatunk. Ha elsőre valaki nagyon maradandót alkot, nagy a kihívás a másik lemez megalkotására. Ez nem tudatos volt, csak éreztük, hogy ennek így kell lennie, s azt hiszem, ez a számításunk be is jött. Csináltunk egy olyan albumot, ami hasonlít az előzőre, de ugyanakkor meg is újult, hiszen progresszív vonások is jellemzik azt. Most is hasonló cipőben járunk, s már dolgozunk az új lemezen. Szeretnénk, hogyha az év végére kész lenne az új anyag, de nem vagyunk benne biztosak, hogy így is lesz. Nem úgy állunk a munkához, hogy engedünk a konvencióknak, mert különben nem hívnak minket a fesztiválokra, koncertekre, nem fogunk megélni – csak csináljuk, amikor úgy érezzük, hogy csinálnunk kell.

Závada Péter: Ez valószínűleg az előbb említett széles tevékenységi kör miatt lehet. Márk és én is rengeteg izgalmas kezdeményezésben veszünk részt. A másik ok pedig az, hogy az albumok között eltelt idő alatt szükségszerűen végbemegy egy érési folyamat mind a saját személyiség, mind pedig a zenei megszólalás szintjén. Nem szeretjük elsietni a dolgokat. Az új album készül. Sok szöveg és zenei alap már csak a felvételre vár. A végleges koncepcióról azonban még nem volna érdemes beszélni. Egy biztos: Márk és én is maximális alkotói szabadságot élvezünk majd a munkálatokban.

KULTer.hu: Már a pályátok elején hangoztattátok, hogy a mainstreamtől radikálisan el akartok szakadni. Bírjátok még?

Závada Péter: Nehezen, mivel lépten-nyomon megtalálnak minket a populáris felkérések. De mi próbáljuk tartani magunkat, és a lehető legkevesebb kompromisszumot kötni.

Saiid: Amikor az ember körülbelül tizenhat évesen elkezd zenélni vagy csak művészi hajlamot mutat, kialakul benne egy nagyon erős, egészséges rezisztencia a mainstreammel szemben. Nem azért kezdtünk rappelni, mert ebből akartunk megélni, csak egymásnak akartunk zenélni. Volt egy hajnal kettő órakor kezdődő rádióműsor, amire meghívtak minket. Megkérdeztük a szereplés előtt a műsorvezetőt, hogy hol hallott rólunk. Azt mondta, Szegeden volt egy rap buli, odaadták neki a kazettánkat, és nagyon jónak találta. Nem értettük, hogyan terjedt el ilyen hamar és ilyen messze tőlünk kézről kézre az anyagunk, hiszen mi csak a haverjainknak adtuk oda a demónkat. Bizonyos rajongóink szemében már a fesztiválokon való részvétel is mainstreamnek számít. Ezzel nem értek egyet, hiszen ha valaki ismert előadó, elkerülhetetlen, hogy fellépjen ilyen helyszíneken. Kerestek már meg kereskedelmi tévétől is, de visszautasítottuk ezeket a szerepléseket, mert ha részt vennénk ezekben a műsorokban, akkor magunknak is hazudnánk. Aki azért zenél, hogy nagyon gyorsan feljusson a „csúcsra”, az nagyon hamar le is esik onnan. Figyelj, ebben a műfajban is lehet értéket képviselni, viszont fel kell adni a biztonsági játékot, s nem szabad követni az egysíkúságot.

KULTer.hu: Nagyon sokan értelmiségi bandaként határoznak meg titeket. Mit gondoltok, mi lehet ennek az oka?

Saiid: Én nem gondolom, hogy így lenne, nem is szeretem, ha beskatulyáznak az emberek. Én nem értelmiségi, hanem értelmes családból származom. Egyikőnk sem foglalkozott azzal, hogy korábban milyen kultúrkörökben mozgott. A szüleimnél hatalmas könyvállomány található. Anyám úgy fogalmazott, hogy száz könyvet elég elolvasni, de az olyan is legyen, édesapám pedig egész életében a lexikális tudást halmozta. Én e két felfogásnak vagyok a fúziója. Az egyik kedvenc könyvem egy gyerekkoromban sokat olvasott kötet, Hernádi Sándor Szórakoztató szóra késztető című alkotása, amely szójátékokon alapul. Petinél más a helyzet, hiszen az édesapja elismert író, s talán ezért aggatják ránk ezt a jelzőt.

Závada Péter: Biztos vagyok benne, hogy a szóhasználatunkat alapvetően meghatározzák a család, az iskola, a barátok és a különböző kulturális élmények is. Márk anyukája kiváló fordító, tolmács, apám regényíró, mi pedig sok időt töltöttünk az utcán, ismerjük a budapesti szlenget, és van egy csomó külföldi barátunk is, beszélünk idegen nyelveket.

KULTer.hu: Egyes dalszövegeitek részleteit hallhattuk reklámokban is, például a Coca-Cola Mondd el zenével című projekt a Mivel játszol című számotok refrénjét használta fel. Hogyan élitek meg az efféle sikereket?

Závada Péter: Őszintén? Örülök neki.

Saiid: Szerintem bárki, aki az önmegvalósításnak egy bizonyos formáját a közönség elé viszi, mindegy, hogy tánc, szobrászat, dalszövegírás vagy más, mindenképpen szeretne maradandót alkotni. Ha nem így van, akkor nincs értelme annak, amit csinál. Aki ezt letagadja, az hazudik. Egyébként furcsa látni, amikor szembefordulok a multireklámmal, amin a mi szövegünk található. Nem verhetjük ezekre a mellünket, nekünk ez a feladatunk. Úgy gondolom, nem szerencsés, ha az ember a babérjain ül.

KULTer.hu: Márk, már kétszer nyerted meg az Országos Slam Poetry Bajnokságot. Ezúton is gratulálunk! Hogyan álltál neki a harmadik megmérettetésnek?

Saiid: Tavaly egy kisebb hiba csúszott a gépezetbe, hiszen nekem részt kellett venni a selejtezőn, míg az erdélyi bajnoknak nem. Nem a nagyképűség beszél belőlem, csak nem éreztem logikát a koncepcióban. Az idein viszont nem kellett az előválogatón színpadra lépnem. Én mindegyik nyertes szöveget az azelőtti nap hajnalán írtam meg. Vannak előzetes elképzeléseim, azokat felírom lapra, de nálam az „itt és most” elv működik általában. Mindig arra törekszem, hogy megújuljanak a szövegeim, s ez nem egy olyan munka, mint egy albumkészítés, tehát nem húzódhat el éveken keresztül. Nehéz mindig a toppon maradni, mert már az első torna megnyerése is azt eredményezte, hogy mindenki a legjobbat várja tőled. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy idén is címvédőként állhattam ki a színpadra. Azt viszont meg kell jegyeznem, hogy sosem az a célom, hogy dobogóra álljak.

KULTer.hu: Ha valaki most kezdené a slammelést, milyen tanáccsal látnátok el őt?

Závada Péter: Olvasson sok kortárs, magyar verset és nézzen hozzá amerikai stand up comedyt!

Saiid: Sok kiforrott stílussal rendelkező fellépő van itthon, akiknek az előadásai mintaként szolgálhatnak azoknak, akik ki szeretnék próbálni magukat a slamelésben. Én azt javaslom, sokszorosítsák a fellépések számát, hiszen a rutint el kell sajátítaniuk. Vannak trendek, azokból is lehet inspirációt szerezni. Azonban az eredetiséget nem szabad szem elől téveszteni, talán ez a legfontosabb.

KULTer.hu: Úgy tudom, Peti, dolgozol a második köteteden. Hogy haladsz?

Závada Péter: A kötet írása halad, folyamatosan születnek szövegek, de nem látom még pontosan, mikor fog megjelenni. Szeretnék egy megfontolt és összeszedett anyagot kiadni a kezemből.

KULTer.hu: Márk, hogyan jött az ötlet, hogy a dizájner szakmában próbálj meg érvényesülni?

Saiid: Az utolsó munkámon mint dizájner két éve dolgoztam; a West End mozijának a plafonjára kellett felírnom három ismert filmidézetet, de ez olyan kínkeserves volt, hogy nagyon szégyelltem. Ez majdnem három hónapos munkafolyamat volt, s a végén megelégeltem, majd otthagytam. A megrendelő úgy gondolta, mindig jobban tudja nálam, mit kell csinálni, s ha egy dizájner olvassa ezt az interjút, tudja, milyen az, amikor a munkaadód a vállad fölött ücsörög, és csak az utasításokat adja kíméletlenül. Egyébként nincs megfelelő végzettségem ehhez, a bátyámmal autodidakta módon tanultuk meg a szakmát.

KULTer.hu: Petinek van egy közös projektje Simon Marcival, amelynek Whitman-fiúk a neve. Elmondanád, miről szól ez pontosan?

Závada Péter: A Whitman-fiúk név úgy jött létre, hogy a Csáth-novellából ismert páros nevét összeolvasztottuk Walt Whitman nevével, egyszerre utalva az anyagyilkosság kegyetlen tettére és Whitman, a szabad vers atyjának humánus és elfogadó lírai attitűdjére. A csapat egyébként zenés eseményeket, slam poetry esteket, rendhagyó versfelolvasásokat szervez.

KULTer.hu: A legtöbb társadalmi célú zenei megmozdulásban részt vesztek, ilyen volt például a Zene a rasszizmus ellen nevű program is. Mi késztet bennetek az ilyesfajta szerepvállalásra?

Saiid: Amikor tizenhét évesen elkezdtük a zenélést, nagyon alacsony volt a felelősségtudatunk, de miután tudatosult a fejünkben, hogy nem csak a barátaink hallgatnak minket, hanem rockerek, punkok, hyperspace arcok stb., akkor már más lett a helyzet. Ha csak egy embert is el tudunk gondolkodtatni azon, mi a helyes út ennek kapcsán morálisan, akkor már megérte. Nem meggyőzni akarjuk őket, csak egy más perspektívát is felkínálni számukra. Úgy érezzük, hogy egy közszereplőnél nagyon fontos a felelősségvállalás.

Závada Péter: Azt hiszem, ez egyfajta erkölcsi kötelesség. A rasszizmus és a kirekesztés számomra elfogadhatatlan. Magyarország a rasszizmus terjedésének tekintetében nagyon rossz helyzetben van.

KULTer.hu: Mi a véleményetek a hazai hip-hop jelenlegi helyzetéről?

Saiid: Csúszásban voltunk tíz évig és nemcsak a hip-hopban, hanem minden téren. Amikor ez a műfaj köztudatba került külföldön, nálunk akkor jött be a rave stílus. Ma már nem kíváncsiak a külföldi rapre, de régen épp fordítva volt. Van benne üzlet és perspektíva is; ahogy mondtad, reklámcélra használják fel a dalszövegeket. Ha a kilencvenes években valaki ezt mondta volna nekünk, kiröhögtük volna.

Závada Péter: Szomorúan látom, hogy egyre több az agresszív, uszító hangvételű dal. Mindeközben pedig remek új tehetségek is születnek.

KULTer.hu: Kik azok a magyar és külföldi rapperek, akiket ígéretesnek tartotok?

Závada Péter: Mykee Mikanic vagy Ketioz szövegeit például elég jónak gondolom. A Mulató Aztékok is izgalmas.

Saiid: Nagyon sok van. Amerikában már megcsömörlöttek a rapperek, hiszen gyakran negyven évesen is még a szakmában tevékenykednek. Akik nem így tesznek, azokat egy kezemen meg tudnám számolni. Ám ezeken kívül ott van a fiatal generáció is, akikben van potenciál. A magyar popszakma csapdában van, mert elhiteti az előadókkal, hogy ki kell szolgálni a közönséget. Én ebben nem hiszek. A legnagyobb lemezlovasoknak is, akik már legalább huszonöt éve a pályán vannak, igazodniuk kell az elvárásokhoz, be kell állniuk a sorba, de ez nagyon kártékony dolog. Lehet, nálam is bekövetkezik ez, mert nem tudjuk, mit hoz a jövő.

Ha konkrétnak kell lennem, Joey Badass a kedvencem, aki az USA-ban tevékenykedik. A magyar előadók közül Mykee Mikanicot preferálom. Nagyon alpári és lehetséges, hogy sok embernek nem tetszik, de úgy gondolom, nagyon fifikásan zenélnek, s ez hozzátartozik a rap műfajához. Nem mindegy, hogyan operálnak az alpárisággal, de ők nagyon szépen teszik ezt. A Kilakikitt is hasonló Mykee-ékhoz.

KULTer.hu: Végezetül, mit üzennétek az olvasóknak?

Saiid: Valami velős aforizma, Instagramos, Coelho-s kellene ide… Olvassatok Oravecz Nórát! (nevet)

Závada Péter: Hallgassanak Finket! A személyes kedvencem a You gotta choose című dal.

A fotókat Süveg Áron készítette.