A vajdasági Híd folyóirat idén ünnepli fennállásának 80. évfordulóját. Januárban a lap történetének áttekintésére vállalkozó nagyszabású konferenciával, nemrég pedig a már hagyományosnak tekinthető évzáró rendezvénnyel emlékeztek meg a jubileumról.
A képzőművészeti kiállításmegnyitót, a lap köré csoportosuló fiatal szépírók felolvasásait, majd a Híd Akadémia keretében Erdélyi magyar irodalmi trendek, csoportok a rendszerváltás után címmel megtartott előadását követően Balázs Imre József az érkezésének időpontjával a közönséget az utolsó percekig kétségek közt tartó Tompa Andreával beszélgetett. Talán ilyen érzés lehet, amikor találkozunk a saját hőseinkkel – tört rám ma reggel akaratlanul is a felismerés. Nemcsak azért, mert szakmájában elismert színikritikusról, magabiztosan debütáló íróról van szó, hanem azért is, mert azok közé a karizmatikus beszélgetők közé tartozik, akiket egész álló este vájt fülekkel hallgatna még egy kevésbé elkötelezett bölcsész is.
A befogadói közegek és elvárások mentén kialakuló lélektani nyomás vonatkozásában az író kifejtette, ha valaki egyidejűleg több dolgot csinál, azzal szemben gyakran felmerül bizonyos fajta gyanakvás. A könyvkiadók lépcsőházába belépve érzékelhető annak a sztereotípiának az ereje, miszerint az újságírók – és az újságírónak elkönyvelt kritikusok – legnagyobb vágya, hogy könyvet írjanak. Másfelől az is tendenciának számít, hogy olvasóinak legkisebb hányada származik saját, színházi közegéből – ebből a szempontból talán sikeresebb vállalkozás lehet könyvelőként könyvet írni. Nyomasztóan hat az a többször tapasztalt megközelítés is, miszerint a kiadók a bennük rejlő könyvek száma alapján mérlegelnek egy-egy szerző kapcsán. Szerepkörének bővüléséről úgy nyilatkozott, hogy sohasem engedte közel magához az íróvá válás vágyát, első regényének tematikája régóta megérett benne, bár maga sem hitte, hogy képes a megírására, és a második könyvébe is akkor fogott bele, mikor elengedte a külvilág keltette elvárásokat.
Balázs Imre József kérdésére, hogy 1989-ben milyennek látta a kolozsvári irodalmi életet, Tompa Andrea elmondta, kamaszkori pályakezdése az Erdélyben hagyományosnak számító irodalmi versenyekhez, az ún. olimpiászokon való aktív részvételéhez köthető. A rendszerváltás előtti irodalmi közeg elsősorban lapok köré szerveződött, önmagában nagyon zárt, ám a fiatalok irányába rendkívül nyitott volt. Tompa, aki ’89-ben kezdett egyetemre járni, a következő évben Budapesten újrakezdte tanulmányait, így az erdélyi irodalmi élet változásait már nem tapasztalhatta meg, ám úgy vélekedik, az akkoriban jellemző támogatás ma már bizonyára nem olyan jelentős mértékű.
Az író első regénye, A hóhér háza (2010) a rendszerváltás, míg a tavaly megjelent Fejtől s lábtól című orvosregénye Trianon traumáját dolgozza fel. Elmondása szerint a könyvek írása során a könnyűséget akarta elkerülni: „csak annak tudok nekiállni, ami kellően nagy fájdalom nekem személyesen”, a kor, a helyzetek és a személyek megmunkálásában azt vette figyelembe, eléggé bántóak tudnak-e lenni ezek számára. A traumakonstrukciók kapcsán kifejtette, indulásakor felszabadítóan hatott rá Dragomán György A fehér király című regénye, hiszen felfedezte benne a közös tapasztalat feloldozó élményét, azt, hogy legitim módon lehet írni a rendszerváltásról is. A Fejtől s lábtól megírása idején már számolt a felmerülő irodalmi beszédmódokkal, és az ezekből származó kockázatokkal nem akart megismerkedni, viszont azt kutatta, hogyan jelenik meg az irodalomban a sztereotipizáló, uszító beszédmód, ami gyakran tekinthető politikailag inkorrektnek. A Trianonról való beszéd annyira erősen jelen van a magyar közéletben, politikában, hogy a könyvben is sokáig kerülgette a fordulatot, a tények kimondását, ezért került 300 oldal a könyv elejére – amikor íróként fél valamitől, húzza az időt, hiszen nehéz rátalálni a megfelelő helyen kimondható mondatokra. Az író ezt követően felolvasta Barbárok, 1989 című szövegét, amely felkérésre íródott a rendszerváltás 25. évfordulója alkalmából, és a Litera és az OSA Archívum közös, Kellett Európa című sorozatában jelent meg.
A moderátor rákérdezett a női dolgokra is: két olyan regény is megjelent mostanában – 2011-ben Láng Zsolt Bestiárium Transilvaniae IV. című műve és néhány hónappal ezelőtt Dragomán György Máglya című kötete –, melyekben a rendszerváltás történései egy kamasz lány szemszögén keresztül elevenednek meg, ahogyan A hóhér házában, de a második regényben is erősen jelen van a női perspektíva. Tompa Andrea szerint a jelen ártatlan hősét, az esendőséget és az elnyomhatóságot egy fiatal lány személyén keresztül lehet leghitelesebben ábrázolni. Emellett mostanában sok női elbeszélőt olvas, akik számára sokkal érdekesebbek, mint az ellenkező neműek. Néprajzilag alátámasztott az a tapasztalata, hogy a nők leginkább a sérelmeikről, a fájdalmaikról és a veszteségeikről beszélnek, míg a férfiak sokkal kevésbé tárják fel belső életüket, elsősorban a munkáikról és a háborúról nyilatkoznak. Az elbeszélői hagyomány nem engedi meg, hogy a férfiak túlságosan közvetlen módon tárulkozzanak fel; a legnyersebb szinten a nők szókimondóbbak és bátrabbak. Az író beszélt arról is, hogy számára nehézséget jelent egy férfi nézőpontjából írni, szövegeiben jobban tudja érzékeltetni egy nő mentális folyamatait.
A Fejtől s lábtól női karaktere szembemegy a 20. század elején uralkodó elvárásokkal: aktív szerepet vállal a férfiak uralta társasági életben, értelmiségi pályára lép – az író meglátása szerint a mai fiatal nők is hasonló szituációkkal találkozhatnak, és az olvasók egy bizonyos rétege a regénynek főleg erre a vonulatára fogékony. Mivel az orvostudomány terén egy átlagember tapasztalatával rendelkezik, nehéz volt számára belülről ábrázolni, milyen is az, amikor valaki orvosnak tanul, de a társadalmi és politikai eszmék rendszerezésének folyamatát is hasonlóan kellett felépítenie. Abban igazat adott a kritikának, hogy régebbi a nyelvezete, mint az 1910-es és ’20-as években használt, de úgy érzi, akkor működőképes egy próza nyelve, ha az olvasó fennakad a mondatokon; célja volt, hogy kimozdítsa a befogadót a komfortzónájából a régies és medikalizált kifejezések beemelésével, így az kénytelen szembesülni saját szóhasználatával – azt tartja elsődlegesnek, hogy az olvasó érzelmileg jelen legyen, viszont nyelvileg távol maradjon.
A közönség kérdésére Tompa Andrea elmondta, az írás és a színházi munka ellenpontozzák, de egyben ki is egészítik egymást: az íráshoz bátorságot ad neki, hogy a színházban napi kapcsolatban lehet az avantgárddal, az élő művészettel, rengeteg tapasztalatot merített abból, hogy az emberek a saját testükkel, esendőségükkel vannak jelen a színpadon. A kritikák írásában az a jó, hogy ezáltal más módon, más médiumon keresztül nyilatkozhat meg a világról, így a regény megmaradhat regénynek, nem szükséges elemi szinten összekötnie a valósággal.
Balázs Imre József furfangos kérdésére válaszolva pedig közvetett ígéretet kaptam, hogy a hőn áhított, ám megszerezhetetlen első regénynek hamarosan elkészül második kiadása is.
Beszélgetés Tompa Andreával, Híd évzáró, Forum Ház, Újvidék, 2014. november 28.
A fotókat Patócs László készítette.
