„A természetben lévő megkérdőjelezhetetlen”

Zomborácz Virág Utóélet című nagyjátékfilmje az év egyik szenzációja volt a hazai mozikban. Hogyan látta vajon a forgatást a jelmeztervező? Zelenka Nórával a színházi hierarchiáról, a tervezés izgalmas folyamatáról, kompromisszumokról, lobbizásról és természetesen a filmről is beszélgettünk.

Zelenka Nóra még harminc éves sincs, nevéhez azonban már most is számos jól ismert színházi előadás, reklám- és játékfilm díszlet- és jelmezterv köthető. Amolyan „jelentős háttérmunka” az övé, hiszen a díszlet és a jelmez kulcsfontosságú, akár színházról, akár filmről  vagy klipről van szó.

KULTer.hu: Mióta szerettél volna jelmeztervező lenni?

A gimnázium óta. Humán tagozaton tanultam, az irodalom, a történelem és művészettörténet voltak a kedvenc tárgyaim. A rajzkészségem már gyerekkoromban megnyilvánult, ráadásul főként alakokat, nőket és férfiakat szerettem rajzolni. Goda Zsuzsa – aki a művészettörténetet tanította nekünk – magyarázta el a divattervezés és a jelmeztervezés közti különbséget. Utóbbiban az irodalom és a képzőművészet találkozik, nem volt kérdés, hogy ezt a pályát választom.

KULTer.hu: Ki az, akire példaképként tekintesz?

Nincs kifejezetten példaképem… Vágó Nelly munkásságát nagyon nagyra tartom. Nelly többek közt az Opera jelmeztervezője volt, az ő munkássága, rajzainak a részletgazdagsága példaértékű számomra.

KULTer.hu: Miből és hogyan inspirálódsz egy-egy mű elkészülése előtt?

Bármi lehet inspiráció. A színháznál értelemszerűen maga a mű, az irodalmi anyag határozza meg a munka kezdetét. Fontos a rendezői koncepció mint kiindulópont, és sokszor a kötöttség is jobb, mint a teljes szabadság, mert kapaszkodót ad. Korabeli darabnál a forrás maga a korrajz. Mindig képekben gondolkodom: sokszor korabeli művészek festményeit figyelem meg, így van olyan, hogy szinte egy-egy vászon színvilága vagy hangulata elevenedik meg a színpadon. Egy alkalommal cigány karaktereknek kellett jelmezeket terveznem. Adott volt a táncosok száma és a ruhájuk anyagának színe, ezeket kellett úgy összetársítani, hogy arányosak legyenek, s közben minden árnyalatot felhasználjak. A vége valahogy sehogy sem jött ki, idegenek voltak a kombinációk. Ekkor virágokat kezdtem el megfigyelni, árvácskákat, ibolyákat, és a különböző párosítások ihletet adtak: a természetben lévő megkérdőjelezhetetlen harmónia legitimálta a vadabb színtársításokat is, amelyek magamtól nem jutottak volna eszembe.

KULTer.hu: Ha választanod kellene, a filmet vagy a színházat választanád? Melyiket tartod „nehezebbnek”, melyik mitől szép?

Nem tudnék választani… Sosem a műfaj, hanem az adott munka az, ami lényeges nekem. Ami az egyik előnye, pont a másik hátránya, ezért annak örülök a legjobban, ha felváltva jönnek a felkérések. Technikailag sok a különbség. A színháznál például a premierrel befejeződik a jelenlétem, a próbákon, a ruhapróbákon vagyok ott, míg a filmnél a forgatáson kell lennem elejétől a végéig, teljes fizikai valómban. A színháznál a gyorsöltözés nagyon sok megoldást alapból kizár, ami a filmnél alkalmazható. A fűző alatt lehet cipzár, a filmnél ezzel ellentétben pont a fókuszált jelenetek miatt fontosak az apró részletek, ezért kevesebb csalásra van módunk. A színházon belül a kis- vagy nagyszínpad, a próza vagy a tánc más és más megközelítést kíván: a mintáknál például az utolsó sorokból egy apró mintás anyag egyszínűvé válik, a táncnál pedig eleve csak elasztikus anyagok jöhetnek szóba. A színjátszással is összhangban kell lennie a jelmeznek. Operában például sokkal teátrálisabbak a gesztusok, a mimikai játék, míg egy zugszínpad vagy kamerafókusz visszafogott megoldásokat kíván. A színházban az időjárás nem szól bele a jelmezekbe, viszont egy téli ruhában értelemszerűen nem sülhet meg a színész, ezt meg kell oldani. A filmforgatásnál számít, hogy külső, vagy belső jelenetről van szó. Még rengeteg példát lehetne felsorolni. Ezekre már tervezéskor rááll az agyam az adott munkánál.

KULTer.hu: Hogyan képzeljük el, amikor egy-egy előadáshoz készülnek jelmezek? Mennyi idő, mire a gondolattól eljutsz a kész összeállításig?

Ez mindig változó. Annyi idő alatt oldjuk meg, amennyi van! The show must go on! Az optimális eset (ami persze sosincs), hogy a kivitelezésre hagynak olyan másfél-két hónapot, ez kvázi a tervelfogadástól a bemutatóig tartó időszak, de a tervezést már a tervelfogadás előtt legalább egy hónappal el kell kezdeni.

KULTer.hu: Min dolgozol egyedül és mi a csapatmunka?

A tervezési fázison még egyedül dolgozom, ez íróasztal mögött, könyvtárban, múzeumokban zajlik, utána következik egy intenzív csapatmunka: a rendezővel, a varrodával és esetleg az asszisztenssel együtt. A színház és a film is összművészeti produktum, így a jelmeztervező is teamben dolgozik. Sokszor felteszik a kérdést, hogy én is varrom-e a ruháimat. Én magam nem varrok, mert szerintem az tud igazán jól varrni, aki napi nyolc órában ezt csinálja. Az az igazi profi. De ez mindennel így van, és én csak annak a kezébe adom a munkát, aki a saját szakmájában otthon van. Vagy egész nap csak varrnék, vagy terveznék és koordinálnám a munkát. Fejben és papíron természetesen összerakom az adott öltözéket, figyelemmel kísérem az egész munkafolyamatot, de a műhelyben általában csak az anyagok kiválasztásakor, a díszítésnél és a ruhapróbán vagyok ott. A díszítés során kerül pont az i-re, ezt sosem engedem ki a kezemből. Akkor lesz olyan, amilyet elképzeltem, ha én csinálom. A motívumsort – még ha más varrja is fel – én szeretem odatűzni, és a strasszozást is én csinálom. Szervesen részt veszek a műhelymunkában: vasalni és bontani például imádok!

KULTer.hu: Népszerűnek számít jelmeztervezőnek tanulni?

Nehéz megítélni, mert ez egy nagyon zárt közeg, és kevés a szakmai lehetőség ahhoz, hogy tömegfoglalkozássá váljon. Sokszor előfordul, hogy amint megtapasztalja valaki, hogy ez a szakma valójában mennyi munkával jár, inkább meghátrál. Mert a jelmeztervezés nem egyszerűen az álmok megvalósítása. Nekünk tudnunk kell kompromisszumot kötni is. Sok olyan önálló művésszel beszéltem – divattervezőkkel, festővel vagy fotóssal –, akik nem hoznák meg azokat a kompromisszumokat, amelyeket ebben a műfajban muszáj. Ez alkat kérdése is: elviseled-e, hogy nem mindig csak a te akaratod érvényesül.

KULTer.hu: Hogyan képzeljük el a viszonyrendszert a színdarab esetén?

A rendező a „főnök”, ő lenne a képzeletbeli piramis csúcsán. Alatta közvetlenül áll a tervező. Sokszor azonban széthullik ez az építmény, mivel a tervezők általában introvertáltabb típusú emberek, mint egy színész, így egyes esetekben a sztárszínész szava a döntő. Az amerikai filmiparban viszont egészen másképp működik: lehetsz akármekkora világsztár vagy csillogó díva, azt kell viselned, amit a jelmeztervező rád ad, szó nélkül. Itthon divat csak ez a megkérdőjelezés.

KULTer.hu: Mi az a szakmai cél, amit még szeretnél elérni? Van olyan rendező, vagy színész, színésznő, akivel szívesen dolgoznál együtt?

Furcsa lehet, de nem vágyom arra, hogy mondjuk egy A nagy Gatsby vagy egy Cirque de Soleil-jellegű showban vagy filmen dolgozzak, pedig nagyon látványosak. Sokkal szívesebben vennék részt olyan projektben, mint Nyikita Mihalkov Etűdök gépzongorára című filmdrámája, ami finom és részletgazdag, de nem tolakodó, inkább nagyon érzékeny. Hozzám közelebb áll ez a fajta önkifejezés: egy apró dolgot óvatosan körbejárni, és elmélyülni benne. A vizuális sokkolás kevésbé az én asztalom.

KULTer.hu: Hogy viszonyulsz a kortárs darabokhoz?

Sokszor jönnek velem szembe: felüdülés egy történelmi darab után, és fordítva. A változatosság jó, mert mozgásban tartja az agyat. Szeretem nyomon követni, mi zajlik a nagyvilágban a divat terén. A most nagyon felkapott street fashion fotók is segítségemre lehetnek a kortárs munkáknál.

KULTer.hu: Mondhatjuk, hogy az Utóélet az év magyar filmszenzációja volt. A hozzád hasonlóan nagyon fiatal Zomborácz Virág első nagyjátékfilmje elsöprő sikert aratott a Cannes-i mellett szintén fontosnak számító Karlovy Vary Filmfesztiválon, októberben pedig Spanyolországban az 59. Valladolidi Nemzetközi Filmfesztiválon Virág nyerte el a Meeting Point-díjat. A rendezőnővel már több projekten is dolgoztál együtt. Hogyan kezdődött a kapcsolatotok?

Virággal még az egyetem alatt kezdtünk el együtt dolgozni. Ő a Filmművészetire járt, forgatókönyvírónak tanult, én pedig a Képzőművészetin látványtervezőnek. Valaki ajánlott neki engem még másodéves korunkban, akkor csináltuk a Nyomtávváltást, az első közös kisfilmünket.

KULTer.hu: Az Utóélet esetében milyen szempontokat tartottál szem előtt a jelmezek elkészítésekor, a megtervezésnél a kiválasztásnál?

Virágnak nagyon konkrét elképzelése volt a karakterekről. A jelmezeken vele és Takács Lilla látványtervezővel dolgoztunk hármasban. Megvolt a téma, a hangulat és a Lilla által megálmodott környezet, ez nyilván meghatározta és inspirálta a jelmezeket. Törekedtem arra, hogy egységes legyen, de ugyanakkor a szereplőkre fókuszáltan egyedi és részletgazdag. A technikai részt tekintve a téli hideg fontos szempont volt, az öltöztető csapatnak rengeteg plusz munkát adott.

KULTer.hu: Miből merítettél inspirációt?

Iren Stehli és Martin Parr fotóművészek vizualitásából indultam ki. Iren Stehli munkáival Prágában találkoztam először, Martin Parr könyvére pedig egy berlini könyvesboltban bukkantam rá. Inspiráló volt még, hogy a színészeknek nem csak a szerepük volt extrém, mindannyian nagyon jellegzetes karakterek az életben is.

KULTer.hu: Amikor elkezdtétek a munkát, gondoltátok volna, hogy ekkora siker lesz a film?

Nem gondoltuk! Nyilván nagy szeretettel csináltuk, és ez szerintem látszik is a végeredményen. Szívügyként kezelte mindenki, nem rutinból dolgoztunk, és ez nagyon meghatároz egy-egy projektet. Aki ebben a szakmában ténykedik, annak már rááll erre a szeme. Az, hogy a közönség és a kritikusok is ilyen jól fogadták, mégis nagy meglepetés volt mindnyájunknak.