üvegfal egy palackban 1
egy buszon ülünk
és nézem, ahogy
mozog a hajad
a kifújt levegőtől,
ami lassan érinti
az ablakot: az idő egy üvegben,
azon gondolkodom,
vajon én vagyok-e
a szemek mögött,
előre nézel, mert balra
már teher – ezen az oldalon
figyellek én –, úgy hajtod le
fejed a széktámlára,
amiből tudom, valami
remeg a bordáid között:
a rezgések hertzei
olyan hullámokat generálnak,
ami a körömágy
húsát is vörösre repeszti,
már ott vagyok
a libabőröd alatt,
különböző jeleneteket
pörgetsz végig az agyadon,
hogyan végződhetett volna
a tegnap, üvegfal egy palackban:
így érünk össze,
ennyi van köztünk,
minden közeledés
egy-egy kavics volt,
amivel a falat dobáltuk,
felébresztettük egymást,
tudtuk, valamikor megreped,
most várunk, mikor törik össze
darabjaira, hogy csak két
jelenet maradjon:
én is lehajtom melléd a fejem,
vagy leszállok a buszról,
addig leheletem fújom
az üvegfalra, neved rajzolgatom,
te pedig a kavicsokkal
növeled a repedés méretét
üvegfal egy palackban 2
próbálnám félkörökre vágni
az ajkam, ahogy azelőtt,
de csak vízszint,
s csak várni
tudom, mikor lesz alkalom a múlt
időket kiköpni
a torkomban felgyülemlett
váladékkal együtt,
akár egy kisfiú,
aki az arcüregben ragadt,
viccelődni, mert azzal
lassan hal el minden
közöny, és hasad
a levegő az orrüregben,
most 23:32,
mint egy kifordított
éjszaka a vörös-
vérsejtekben, a másodpercek
lassan folynak ilyenkor,
mintha soha
nem lenne 23:33,
percben meghatározott pillanat:
eddig ragadunk abban a palackban,
az idő térdre kényszerít
minket: az örökös
jelen, mint a lecsukott
szemhéjak a pupillának,
s ha másnap egy körfolyosón
összefutunk, ajkat én csak
sóhajtásra nyitok,
mert belül a múlt
idő még mindig gyógyíthatatlan
(Ajánlott zene: Jim Croce – Time in a bottle)
