Ház a pusztában
Egy ház a pusztában,
betört ablakok.
Úgy szeretett,
hogy graffitit
karcolt a téglába,
ezt hagyta itt.
Ide kell beköltöznünk.
A teljes sötétségben
játssz el egy pillanatra az ujjaiddal,
rakd le a sarokba a cuccaid.
Meggyújtok egy gyertyát,
maradj, ha akarsz.
Ha tudsz. Ha bírsz.
Érezd otthon magad
vagy menekülj,
ne félj, az ajtóról már régen
letört a lakat,
ha futni vágysz,
én futni hagylak.
Kezdd el újrafesteni,
ha hoztál hozzá valamit,
a régi házban
az összeírt falakat.
Hazárd
A lakásom messze van,
hazamenésre a holnap
indoknak igen kevés.
Ma itt vagy még
velem a kocsmamelegben,
de félek, talán holnapra
kirángat innen a feledés.
Még nem meséltem neked,
de amikor visszaértem,
még megnéztem, ahogy alszol,
hozzád már nem értem,
részeg voltam és boldog,
és elhittem, hogy másnap
reggeltől majd így
mennek a dolgok.
Mint akinek se apja, se anyja,
de szentül hitte, hogy
megörökli a nagynénje vagyonát,
nagyvilági lumpok lettünk rögtön
két kézzel szórtuk el,
ami a miénk se volt,
magunkat, egymást.
Te mint egy bárénekesnő,
felvonultattál és elhallgattál
egy sor szeretőt.
Én meg kínomban megszereztem azt,
akiről azt hittem,
hogy a legjobban fáj majd neked,
és helyetted, különböző társaságokban
mutogattam őt.
Nem volt semmim
a reményen kívül,
hogy majd egymásnak mégis
megbocsátjuk, hogy könnyelműen
azt hittük, így is lehet.
Végül majd mégis ugye
érkezik a nyeremény,
remélem, máris gazdag lettél,
nekem még azért van mit
felednem bőven, van mit elinni,
és addig, amíg ezt elmondhatom,
haza többé nem mehetek.
Kiemelt kép: Flickr
