Egy hamisítatlan kocsmadrámával nevettette meg és gondolkodtatta el a közönség soraiban ülőket az idei Deszka Fesztivál hatodik napján a debreceni Csokonai Színház társulata. Az előadás kegyetlen őszinteséggel és nagy adag iróniával mutat rá a Magyarországon szegénységben élők kilátástalan mindennapjaira.
Egy nevén nem nevezett falu Kerék utcájának kocsmájában egy retro TV-vázból és latrinaajtóból eszkábált asztal áll, a söntés ajtajába pedig méretes fejszét állított valaki. Az asztalt négy középkorú férfi üli körbe. Kártyáznak. Nyitástól zárásig. Ők azok a lecsúszott, kilátástalan munkanélküliek, akiknek a segélyosztás a hónap fénypontja, és a postás biciklicsengőjének csilingelése a legszebb szimfónia. A presszóban időnként fel-felbukkanó, az életbe belefásult feleségeiket természetesen a legotrombább módon teremtik le és küldik el melegebb éghajlatra, amikor netán hazaparancsolni vagy -édesgetni próbálnák őket.
Ez a régóta fennálló nyugalmas idill valószínűleg az idők végezetéig kitartana, ha egy rejtélyes városi párocska, Aladár (Papp István) és Ágika (Szűcs Kata) nem jelenne meg egy szál bőrönddel a Misi-presszóban. A csendes idegen, Aladár furcsa tervére az ivó tulajának apja, az előadás legnagyobbat ütő poénjaival sziporkázó Tasziló bácsi (Bicskei István) bólint rá. A férfiak háta mögött Jolika vezényletével viszont az asszonyok is cselt szőnek: szeretnék eltenni láb alól a semmirevaló férjeiket…
A rendező Mészáros Tibort, a Csokonai Színház társulatának népszerű színészét Tar Sándor A mi utcánk című novelláskötete ihlette meg. A nyüzsgő, színes, hangzavaros forgatagban életképszerűen villannak fel a szegénységben elő falusiak mindennapi vitái, a nyomasztó légkörből és a fásultságból való kiútkeresésük, vagy például a munkakupec megjelenésére adott reakciójuk. A férfiak jóformán teljesen elégedettek naplopó életmódjukkal, ezzel ellentétben asszonyaik változtatásokra törekednek, ki-ki a maga módján: Sós Kati (Szakács Hajnalka) szeretne elköltözni a faluból a férjével, Béressel (Vranyecz Artúr), míg Mancika (Krajcsi Nikolett) a sínre fekve próbál véget vetni életének. Nem csoda, hogy menekülnének az isten háta mögötti sártengerből, hiszen ide a vonat is csak napjában néhányszor jár, a munkaközvetítő nagy ívben elkerüli őket (ha mégsem, akkor jól elagyabugyálják, ami a helyi közösségbe való beilleszkedés első mérföldköve), az egyetlen fix állás pedig a tiszteletesé (Pál Hunor) a faluban. Egyfajta erkölcsi kettősség fedezhető fel a neve nincs településen, ugyanakkor a kisiklott életű szereplők között egy tiszta lelkű fiatal lány is megjelenik, Rózsika (Kacsur Andrea), aki az előadás legnagyobb erejű monológját szavalja el élet és halál kérdéséről, egy kocsmaasztalon állva.
A falusias atmoszféra megteremtését a tangóharmonika és a citerakíséret, a színes gumicsizmában előadott térd- és bokacsapkodással és csettintésekkel tarkított táncbetétek, valamint a jó érzékkel kiválasztott jelmezek is segítik. A narrátor szerepében feltűnő, időnként huncut módon nyalókázgató Sárközi-Nagy Ilona halálfejes pulóvere és szakadt térdfarmere, vagy a kocsmárosné Esztike (Ráckevei Anna) elnyűtt kapucnis pulcsijával kombinált gombos farmerszoknyája jól demonstrálja azt, hogy akinek nincs miből puccos ruhákba bújni, annak marad a kevésbé ízléses felhozatal.
Néhány döccenős üresjárattól eltekintve az előadás kellemes kikapcsolódást nyújt a csípős poénjaival, érdekes karaktereivel, s ezzel egy időben el is gondolkodtat a nincstelenség és a naplopás bemutatásával, valamint a kilátástalanság fájdalmának empatikus megközelítésével.
Mészáros Tibor: Istent a falra festeni. Rendező: Mészáros Tibor. Főbb szereplők: Bakota Árpád, Vranyecz Artúr, Kiss Gergely Máté, Mercs János, Ráckevei Anna, Szakács Hajnalka, Varga Klári, Krajcsi Nikolett. Deszka Fesztivál, Víg Kamaraszínház, Debrecen, 2015. március 21.
A fotókat Máthé András készítette.