A debreceni Csokonai Színház a többi teátrumhoz hasonlóan nehéz időszakot élt át a pandémia miatt. Ráadásul a társulat munkáját az…
Bővebben
A debreceni Csokonai Színház a többi teátrumhoz hasonlóan nehéz időszakot élt át a pandémia miatt. Ráadásul a társulat munkáját az…
BővebbenA koronavírus miatt elrendelt veszélyhelyzet következtében szükséges debreceni önkormányzati intézkedésekről tartott tájékoztatót Papp László polgármester március 12-én délelőtt. A múzeumok…
BővebbenA XIV. DESZKA Fesztiválon harmincnégy kortárs magyar szerző darabját láthatják a nézők a debreceni Csokonai Színházban április 2. és 9.…
BővebbenA XIII. DESZKA Fesztiválra az Örkény Színház, pontosabban annak stúdiója ezúttal egy tizennyolc éven felülieknek szóló produkcióval érkezett. A „tizennyolcas…
BővebbenHa egymást viszonylag jól ismerő barátok, családtagok gyűlnek össze egy közös vacsorára, kiderülhetnek olyan részletek egy-egy ember életéről, amelyeket nem…
BővebbenA debreceni Csokonai Színház 13. alkalommal rendezi meg a kortárs magyar drámák seregszemléjét, amelyen 27 előadást láthat a közönség március…
BővebbenA budapesti Stúdió K Színház Tar Sándor azonos című regénye alapján készült előadását, a Szürke galambot a DESZKA Fesztivál keretén…
BővebbenHajdu Szabolcs és a Látókép Ensemble korábbi munkássága és a DESZKA Fesztiválon is bemutatott Kálmán-nap egyértelműen megmutatja: olyan szemléletet képviselnek,…
BővebbenKemping címmel egy Háy János-művekből készült zenés-táncos revü nyitotta meg az idei DESZKA Fesztivált. A kortárs magyar drámák tizenkettedik debreceni…
BővebbenA Nyílt Fórum Félmaratonnal, születőben lévő színházi szövegek részleteinek felolvasásával kezdődik április 6-án (péntek) 14 órakor a XII. DESZKA Fesztivál…
BővebbenA színházi világnapon, március 27-én nyílt meg Debrecenben a XI. DESZKA Fesztivál. Egy teljes hétig bolyonghatott a színházkedvelő a belvárosi…
BővebbenA Színházi Világnapon, március 27-én nyitja meg kapuit a XI. DESZKA Fesztivál a debreceni Csokonai Színházban. Itt megvalósul a kortárs magyar drámáért…
BővebbenImmár tizedik alkalommal került abba a kiváltságos helyzetbe a debreceni színházkedvelő közönség, hogy 27 kortárs drámát színre vivő, gondosan kiválasztott…
BővebbenA jubileumi, 150. évadát ünneplő debreceni Csokonai Nemzeti Színházban péntek este megkezdődött a kortárs magyar drámákat felvonultató Deszka Fesztivál, amelyet…
BővebbenÚjdonságként egy külön programban színészhallgatók is bemutatkozhatnak a kortárs magyar drámákat felvonultató DESZKA Fesztiválon, amelyet tizedik alkalommal rendez meg márciusban…
BővebbenNem igazán tudtam, mire számítsak, amikor A csemegepultos naplója című Jurányi-produkció DESZKA Fesztiválra utaztatott, a debreceni MODEM terére optimalizált változatát…
BővebbenBorbély Szilárd Nincstelenek című regényének adaptációját vitte színre a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves színművész osztálya Máté Gábor rendezésében. Az…
BővebbenEgy hamisítatlan kocsmadrámával nevettette meg és gondolkodtatta el a közönség soraiban ülőket az idei Deszka Fesztivál hatodik napján a debreceni Csokonai…
BővebbenMind kik vagyunk, legyünk akár bárkik, nevünk Jedermann vagy Akárki, mind a Halál vendégei leszünk a Csokonai Színház Stúdiójának terében.…
BővebbenHelyszín: egy hegyi falu szállodájának szobája. Időpont: Szenteste. Szereplők: egy nyaraló idős házaspár, egy fiú és a falu néhány lakója.…
Bővebben