A skót származású író, Philip Kerr 1989-ben, Nagy Britanniában jelentette meg March Violets című regényét, amelyet egy trilógia nyitódarabjának szánt. Magyarországon először talán Varga Bálint adott hírt erről a bűnügyi sorozatról Magándetektívek című könyvében: Kerr „Berlin Noir (egybegyűjtve 1993-ban jelent meg Angliában) című trilógiája a náci Németországban játszódik, főszerepben Bernie Günther magánnyomozóval”.
A magyar szerző úgy emlegeti Kerrt, mint „aki John Connolly mellett garanciát jelent arra, hogy a kriminek nemcsak múltja és jelene, hanem jövője is van.” (Agave Könyvek, Bp., 2005, 277.) Ezért is különös, hogy az Agave nem vágott bele Kerr műveinek megjelentetésébe, holott Varga Bálint akkoriban vezető pozíciót töltött be a kiadónál. Örömteli viszont, hogy a Jaffa Kiadó látott fantáziát a Berlin Noirban, és végre magyarul is olvasható az azóta már tízkötetesre bővült sorozat első része.
Huszonhat év késés egy bűnügyi regény esetében soknak számít, és a Halálos március még azzal a hendikeppel is indul, hogy sokan talán Kondor Vilmos ötrészes Budapest noir-sorozatának (2008−2012) utánlövéseként tekintenek majd rá – pedig épp Gordon Zsigmond emelhet kalapot Bernie Günther előtt. Kerr alapötlete, amelyet a magyar szerző is átvett tőle, hogy a hard-boiled krimi elemeit meghagyta az eredeti, két világháború közötti időszakban, viszont áthelyezte egy másik földrész, egy másik kultúra közegébe. Sok apró részlettel, az akkori újságok, irodalmi művek, filmek, politikusok emlegetésével, az utcanevek állandó megadásával, a korszak eseményeinek játékba hozásával Kerr a hitleri idők hitelesnek ható légkörét teremti meg. Bernie Günther az amerikai detektívek, például Chandler Philip Marlowe-jának leszármazottja, s erre a szövegben többször fel is hívják a figyelmet. Ironikus, hogy épp a miniszterelnök, Göring ajánlja a főszereplő figyelmébe a kemény krimi egyik alapművét, Dashiell Hammett regényét: „Kölcsönadom a Véres aratás német kiadását. Imádni fogja.” (147.).
Az egyes szám első személyű narráció és Bernie akasztófahumora („Főztem egy kávét, olyan erős volt, hogy fel lehetett szeletelni.” [222.]) szintén műfaji jellegzetesség. A tipikus karakterek (dúsgazdag megbízó, a magándetektívet lenéző rendőr, verőlegények, femme fatale) szintén ismerősek lehetnek a műfaj kedvelőinek, akárcsak az, ahogyan Kerr széles társadalmi tablót fest: a szereplők között akad gyártulajdonos, kasszafúró, pilóta, filmsztár, boncmester, hivatalnok, újságíró is. Raymond Chandler a léha és züllött Los Angelesről, Philip Kerr a mind sötétebb és fásultabb Berlinről fest lehangoló képet, hiszen a sokféle karakterrel mindketten az általános erkölcsi romlás tapasztalatát közvetítik. A műfaj további jellegzetességeként említhető, hogy a kiinduló megbízatás (eltűnt családi ékszerek felkutatása) a cselekmény kibontakozásával egyre jelentéktelenebbé válik, s eközben annyira összekuszálódnak a szálak, hogy az olvasó elveszhet a nevek és a rejtett motivációk erdejében. Ez azonban nem hátrány, mert Bernie kivételességét húzza alá, hogy erkölcsi iránytűje ebben a labirintusszerű világban is eligazítja. A főhős magabiztosan mozog a gyűlölködéssel, félelemmel és hazugsággal átitatott nagyvárosban, de közben mégis kívülálló marad. Idegenségét, sőt fiktív voltát a foglalkozására tett megjegyzések is érzékeltetik („Úgy beszél, mint a detektívregényekben a nyomozók, Herr Günther” [245.]).
A Halálos március szerzője sok elejtett információval teszi elevenné a korszakot, pl. a közelgő olimpia miatt a kormány eltünteti az utcákról az antiszemita karikatúrákat; újra engedélyezik már betiltott könyvek kiadását, így kerül szóba Döblin regénye, a Berlin, Alexanderplatz; az ékszereket felvásárló üzletek előtt hosszú sorban állnak a zsidók; a rendvédelmi szervek (Kripo, Sipo, Orpo, Gestapo) tömegében pedig az érintettek sem ismerik ki magukat. A skót szerző átgondolt, szórakoztató, de nem súlytalan művében érzésem szerint egyedül a koncentrációs tábor ábrázolásakor téved illetéktelen terepre. A főhős humorosnak szánt, ám stílustörő megjegyzéseivel tarkított kb. tizenöt oldalnyi rész mintha csak arra szolgálna, hogy a nácik bűneit rangsoroló listán a legsúlyosabb tétel is ki legyen pipálva. A keserű utolsó fejezet viszont megemeli a regényt, mert minden korábbi kedélyesség és megoldott bűnügy dacára azt hangsúlyozza, hogy 1936-ban, Berlinben nem képzelhető el megnyugtató lezárás.
Philip Kerrnek eddig két könyve jelent meg nálunk, mindkettő a Beholder Kiadónál még 2000–2001-ben. A Vakmerő terv (A Five Year Plan, 1997) közhelyes akciókrimi, a Kaland a világ tetején (Esau, 1996) viszont az emberiség őstörténetét érdekes megvilágításba helyező regény. A skót szerzőnél visszatérő elemnek tűnik a szakmai feladatból kibontakozó életveszélyes helyzet, amely fizikai erőpróbák elé állítja a férfihőst, aki csak ravaszsága és taktikai érzéke révén menekülhet meg. A két korábban kiadott mű élvezeti értékét rontja, hogy fordításuk hemzseg a magyartalan mondatoktól és a tévedésektől. A Halálos március szerencsére sokkal jobb kezekbe került, Illés Róbert szövege friss és gördülékeny, ám a címadással nem volt könnyű dolga a kiadónak, mert a szó szerinti cím (márciusi ibolyák – a nemzetiszocialista párthoz újonnan csatlakozókat jelölő gúnynév) nem elég zord a műfajhoz. A Halálos március (amellett, hogy van némi karádys-jávoros felhangja) viszont a történelmi hűség szempontjából pontatlan, mert a berlini olimpia (ahol Bernie Jesse Owens futását is megnézi) augusztusban vette kezdetét.
Kondor Vilmos Budapest noirja tehát sokat köszönhet Philip Kerr művének, de ha Gordon Zsigmond világának eredetisége szenved is némi csorbát a Halálos március megjelenése miatt, attól még a bűnügyi regények piacán továbbra is erős hazaiként gondolhatunk rá. A Berlin Noir nyitánya viszont igazi stílusbravúr, a hard-boiled és a történelmi krimi szellemes, erőlködéstől mentes ötvözete. Türelmetlenül várjuk a sorozat további köteteit.
Philip Kerr: Berlin Noir – Halálos március, fordította Illés Róbert, Jaffa Kiadó, Budapest, 2015.
