Háy Jánostól új könyvében is azt kapjuk, amit már megszokhattunk tőle: élvezetes narrációval előadott történeteket emberekről, akik nem találják a kiutat problémáik közül. A Hozott lélek nem egy leányregény, lapjain az illúziók és az ideák világa rendkívüli alapossággal és kegyetlenséggel rombolódik le.
A kötetben szereplő novellák, rövid elbeszélések, múltbéli történetek és mesék alapján a kötet címe arra utal, hogy a lélek egészsége és teljessége nem csak rajtunk múlik. Múlik másokon is, azon, hogy ők mit kezdenek és tesznek vele. Hogy mit raknak bele, és mit vesznek ki belőle, a hosszú évek során miként formálják, alakítják, és mindezek függvényében mennyire marad ép. Hozott lélek: nem saját, nem velünk született, mintha valahonnan elkértük, esetleg elloptuk volna. Nem a miénk, de úgy csinálunk, mintha. Mert szeretnénk, ha a miénk lehetne, ha egyáltalán lenne, méghozzá tele érzelmekkel. Háy János szereplői teljes lélekkel akarnak élni, de nem megy nekik, próbálkozásaikat kudarc kíséri. Persze mindez nem csak rajtuk múlik, hanem a körülöttük lévő embereken is.
A szereplők névtelenek, és különösebb jellemrajzokat sem kapunk. Ennek legfőbb funkciója az általánosítás: a cselekmény valósággá válhat, az olvasó pedig saját életét tekintve is egy lehet a sok megszólaló közül. A novellákba való bevonódás így hatékonyabb, és az azonosulás, a történtek jelentőségének felmérése is sokkal könnyebb. Legtöbb esetben pontosan és részletesen kidolgozott, kontextusba helyezett történésről nincs szó, ezt a rövid terjedelem sem teszi lehetővé. A novellák szinte csak fel-felvillantanak egy-egy élethelyzetet, hogy aztán rögtön továbbhaladjunk. Az olvasás aktusa így osztottá válik, nehéz igazán elmélyedni egy-egy szövegben.
Háy János ugyanazt az elbeszélői megszólalásmódot és ugyanazokat témákat viszi tovább új könyvében, mint korábbi köteteiben. Ez persze nem lenne baj, ha más-más szempontból, megvilágításból látnánk hőseit, esetleg felvetődnének olyan gondolatok és példázatok, melyek nem hangzanak ismerősen. Mindez azonban nem történik meg, így az az érzésünk, mintha ugyanazt a szöveget olvasnánk újra és újra. Nincs megújulás és innováció, és bár a Hozott lélek szerves egészként illeszkedik az életműbe, ez a homogenitás sokkal inkább unalmasba fordul át és ellaposodik, mintsem tudatosan és részletesen felépített írói világként beszippantaná olvasóját.
A főbb témákat valamilyen veszteség vagy értékvesztés adja, az emberi kapcsolatok minőségének romlása és ennek a következménye az illúziók elvesztése. A hangulat rendkívül borús, amit kizárólag az elbeszélésmód könnyedsége, élőbeszédjellege képes valamennyire ellensúlyozni („A gyerekek kedvetlenül ették, helyesebben turkálták a marha drága, legalábbis a férfi egyszer egy munkatársának így mondta, marha drága manapság egy szelet torta, holott mi van benne, semmi, egy kis liszt, meg egy negyed tojás, abban a szeletben, na jó, tán annyi sem, szóval turkálták a tortát, s bosszúból, legalábbis a férfi így érezte, elmondták, látszólag véletlenszerűen, hogy egy másik bácsi lakik náluk.” Apa, 177.).
A történetek végkimenetele legtöbbször a válás, a szakítás, legrosszabb esetben az öngyilkosság. Ez azonban kiszámíthatóvá teszi a könyvet, már az első oldalaknál sejteni lehet, hogy mi lesz a végkifejlet. Értékvesztett, feje tetejére állt világgal van dolgunk, melynek szereplői egytől egyig útkeresők, akik a kulcsfontosságú helyzeteknél rossz irányba mennek, a padlóról felállni pedig szinte sosem tudnak. A megoldások általában szélsőségekben mutatkoznak meg, sokszor tragédiába fulladnak.
Egyetlen mentsvár létezhetne, a mesék világa. A hétköznapi élet nehézségeit ezek varázslatos világának kellene felülírnia kiutat mutatva, ez azonban nem mindig történik meg. A mesék összenőnek a rideg valósággal, átvéve annak minden ellentmondásosságát: „Miért pont vezetékek harcolnak, kérdezte a kislány, ez milyen mese, hol vannak az igazi vitézek és a valódi lovagok. Hát, mondta az anya, igazi vitézek akkor már rég nem voltak. Nem, kérdezte a kislány, miért nem? Mert meghaltak, vágta rá az anya, akik meg nem, azok elszegődtek egy multihoz, s úgy elhíztak, mint egy génkezelt krumpli vagy beléptek egy pártba, és rögvest elsavasodtak a párton belüli savas esőtől. Nem, igazi királyfik már nincsenek, csak villanylovagok vannak, meg gázvezetékek. Kár, mondta a kislány.” (Villanylovag és gázvitéz, 281.). A másik lehetséges kiutat a múltba révedés hozhatja el. A könyv erősségei a történelmi időkben játszódó elbeszélések (Titok, Háború után) melyek rámutatnak: az emberiség problémái, legfőbb dilemmái és kihívásai téren és időn átívelnek. Evolúciósan kódolt jelenségekről van szó, melyek bár egy tőről fakadnak, számtalan reakciót váltanak ki, generációs traumákként gyűrűznek tovább és tovább a történelemben.
Borús világ a Hozott léleké, ahonnan csak néha szüremlik ki egy-egy halvány fénysugár. Megvillan, de elfárad. A kötet végére érve ezekre a hozott lelkekre – melyek épsége annyiszor kockára van téve – átmeneti jelenségként tekintünk. Egy ideig betöltik funkciójukat, aztán máshová vándorolnak, hogy a következő állomáson is csak „hozott”-ként lehessen őket definiálni. Lehetőségként, ami elbukott.
Háy János: Hozott lélek, Európa Könyvkiadó, Budapest, 2015.
