Paul Bush, az idei Kecskeméti Animációs Filmfesztivál zsűrijének brit származású tagja is kiemelte, óriási eredménynek tartja, hogy ilyen sok animációs sorozat készül jelenleg magyar műhelyekben, sőt, meg merte kockáztatni, hogy ez a mennyiség még talán az angol gyártást is túlszárnyalja.
A brit függetlenfilmes azonban a minőséggel már kevésbé volt elégedett, e véleményhez pedig mi is csatlakozni tudunk. Bár voltak színvonalas és egyedi darabok a versenyprogramban szereplő 17 sorozatepizód között, sok olyan alkotást is láttunk, melyekre negatívan hatott az animációs technika mostanság oly népszerű formája, vagyis a 3D animáció, vagy épp a gyártás során kivesztek belőlük az eredeti gondolatok.
A TV-sorozatok programjának legkeserűbb tanulsága volt a felismerés, hogy a hollywoodi rajzfilmkészítést évtizedek óta meghatározó 3D-s animációs technika nálunk egyszerűen nem elég fejlett ahhoz, hogy egyedi látványvilágú, esztétikai szempontból kielégítő darabok kerüljenek ki vállalkozó szellemű filmeseink műhelyeiből. Sok sorozatepizód esetén köszönhettek vissza rossz emlékek a Gát György által rendezett, óriási anyagi és kritikai kudarcba fulladt Kis Vukról, legalábbis ami a térhatású animáció minőségét illeti. A kiforratlan 3D-s technika azonban a KAFF-on látott filmeknél sokkal inkább fájó, hiszen amíg Gát fércmunkája épkézláb forgatókönyv és koncepció nélkül készült, addig a TV-sorozat programban vetített epizódok mögött komoly alkotói munka és szakmai odafigyelés rejlik.
A 3D-s animációval készült versenyművek mindegyike a népi kultúrából merít, és főként a fiatalabb közönséget célozza meg, tartalmi minőségüket tekintve pedig alkalmasak is lennének arra, hogy az esti mesék vagy a hétvégi matinék állandó darabjai legyenek. Üdvözlendő próbálkozás például az erdélyi származású Tóth Árpád sorozata, mely székely népmeséket dolgoz fel, ezek közül A likaskő című epizód szerepelt a KAFF versenyprogramjában. A történet fordulatos, az alkotók pedig minden korosztály számára élvezhetően mesélnek, így a likaskő köré szövődött mítoszt sikeresen adaptálja Tóth és csapata. Talán a 3D-s animáció elhagyásával a Magyar népmesék korszerű testvérsorozatát üdvözölhetnénk. Kár érte.
Hasonló sorsra jut a Balázs Béla-díjas Horváth Mária két, ugyancsak a TV-sorozat programban szereplő projektje is. Tóth Árpád munkájához leginkább a Cigánymesék című sorozat hasonlít, mely, ahogy a cím is mutatja, a roma mondakörből merít. A Doja, a cigány tündér című darab a vándorló nép eredettörténetét meséli el hét percben, Tóth megoldásaihoz hasonló narratív eszközökkel. A Cigánymesék fontos szerepet játszhatna a gyermekek egészséges, előítéletektől mentes társadalmi értékrendjének kialakításában, ám a 3D-s animáció esetlensége sokat ront az élményen. Furcsa, hogy épp ez a mű kapta meg végül a legjobb 3D-s megvalósításért járó különdíjat az idei KAFF-on, hiszen a TV-sorozat versenyprogramjából nemcsak A likaskő, hanem Horváth Mária másik munkája, a Négyszögletű kerek erdő, továbbá a Lázár Ervin meséit adaptáló sorozatból a programba nevezett Szörnyeteg Lajos, jaj, de álmos című epizód is szebbek voltak, mint a cigánytündérről szóló mese. Utóbbi már csak fanyar, kissé abszurd humora miatt is érdekes: Szörnyeteg Lajos kisszerű célja és az ahhoz vezető rögös út (aludni akar, de az erdő állatai inkább különféle praktikákat javasolnak neki a meleg-hidegvizes fürdőtől elkezdve a favágásig) a bohém lelkű felnőttek számára talán még szórakoztatóbb lehet, mint a gyerekközönségnek.
A 3D-s termés fekete báránya stílszerűen egy bárányról szóló animációs etűd, a Goda Krisztina által rendezett Berti, a rózsaszín barika. A sorozat vélhetően ismert mesei motívumokból és mintázatokból fog építkezni, a szinopszis szerint pedig nem titkolt cél, hogy a gyermekek olyan értékekkel ismerkedjenek meg, mint a tolerancia vagy épp az önálló gondolatok fontossága. Ironikus fordulat, hogy az alkotók számára épp az eredetiség volt a legkevésbé mérvadó szempont a munkálatok során. A KAFF versenyprogramjába válogatott epizód a Rút kiskacsából merít, és egy, az Andersen-mese történetéhez hasonló alaphelyzetből indít: Berti szüleit, valamint a csordát vezető vének tanácsát is zavarja, hogy a bárányka kilóg a többi közül (mert ugyebár rózsaszín), ezért mindent megtesznek azért, hogy sikeresen integrálják a közösségbe. A mese tanulsága végül kimerül annyiban, hogy el kell fogadnunk mindenkit úgy, ahogy született, hiszen mindannyian különbözőek vagyunk, és lényegében ettől szép az élet. Goda Krisztina meséje célzottan gyerekeknek szól, ami önmagában dicséretes gesztus, azonban az élvezhetőséget rontó 3D-s animáció, valamint az eredeti ötletek hiánya miatt Berti kalandjai vélhetően nem tudnák lekötni még a legkisebbek figyelmét sem.
Annál inkább a gyermeki lélek bugyraiba férkőzik Krizsanics Antonin és a Maestro című rövidfilmjéért Oscar-díjra jelölt M. Tóth Géza Bogyó és Babócája, melynek Pihe síel című epizódját láthatta a KAFF közönsége. M. Tóth projektje, mely Bartos Erika meséjén alapul, szinte csak 7 év alattiaknak nyújt tartalmas szórakozást, ám nem is vállal többet. Egyszerű, kedves, szép és érthető.
Akárcsak az Oscar-díjas Rófusz Ferenc Hoppi mesék–je, melynek leginkább alapötlete érdemel dicséretet: a hoppik olyan figurák, akik az ünnepekért felelnek a Földön, a KAFF-on látott epizód például a születésnapokról szól, igaz csak érintőlegesen, hiszen, mire beindulnának az események, az Újréti László hangján megszólaló narrátor közli, hogy a történet folytatásához bizony a következő részt kell megnézni. Rófusz sorozata sikerrel teljesíti a „szórakoztatva tanítani” elvárást, a Hoppik, hasonlóan Bogyó és Babóca kalandjaihoz egy teljesen vállalható, oktató-nevelő célzatú széria lehet majd, technikai megvalósítását tekintve pedig talán felül is múlja M. Tóth munkáját.
A TV-sorozat versenyprogram nevezettjei közül Richly Zsolt a kisebbeket és a középiskolás korosztályt is sikerrel szólította meg, tette ezt két teljesen eltérő karakterisztikájú sorozattal. A gyerekeknek szóló A nyulacska csengője népmesei ihletésű darab (akárcsak A likaskő, vagy épp a rövidfilmes merítés több filmje), egy bejáratott sémán alapul, mely a Kakas és a pipe vagy épp A répa (tudjuk, „anyóka húzza apókát, apóka húzza a répát”) című fabulákból már ismerős lehet. A fő konfliktust a címszereplő kisállat fán akadt csengője jelenti, aki így a magyar vidék összes állandó szereplőjétől (pulikutya, parasztgazda, bika stb.) kénytelen segítséget kérni. Szórakoztató és lendületes animációs epizódról beszélünk, az azonban kérdés, hogy Richly vajon az egész sorozatot régi népmesékből építi-e majd fel. Amennyiben igen, úgy könnyen lehet, hogy megvan a Z generáció Magyar népmesék-je.
Richly másik versenybe válogatott sorozata Luther címen fut, melyet a reformáció emlékévére készít a Balázs Béla-díjas alkotó. A Luther alapötlete kiváló: az egyes epizódok rendhagyó történelemórákként funkcionálnak, melyekből stílusos számítógépes animáció által ismerhetjük meg Luther Márton életének történetét és a hittel való kapcsolatát. A KAFF-on vetített első epizód, a Miből lesz a cserebogár? az ifjú Luther iskolai éveibe enged betekintést, más oldalról megközelítve ezt az évszázadok során erősen mitizálódott figurát. A Luther a TV-sorozat program egyik legígéretesebb darabja, melyet a történelemtanárokon kívül az igényes és tartalmas animációs filmek kedvelői is bátran fogyaszthatnak majd.
Richlyn kívül csak egy, egyébként szintén elismert alkotó választott történelmi témát. Jankovics Marcell Árpádok emlékezete című sorozatával érezhetően a Mondák a magyar történelemből nyomdokain halad. Az ismeretterjesztő animációs film az Árpád-házi királyok történetével szeretné megismertetni a nézőt, hasonló szellemben, mint Richly Lutherje. Ám, míg az előbbi esetben a rendező képes volt új megközelítésmódot alkalmazni, és a reformáció közegét stílusosan ábrázolni, addig Jankovics nem tesz mást, mint túlhajtja saját vizuális eszközeit, mellyel önmaga paródiájába fordítja a művet. Így aztán az egyébként informatív epizód káoszba fullad a túlzottan extrém és sokszor követhetetlen vizuális megvalósítás miatt. Jankovics remélhetőleg még dolgozni fog a sorozaton, hiszen égetően hiányzik a hazai palettáról egy élvezhető, a magyar történelemmel foglalkozó animációs széria.
Szerencsére népszerű volt a Lutherhez hasonló koncepció az idei KAFF-on bemutatott sorozatok körében, azaz több olyan sorozatból is ízelítőt kaphatott a közönség, melyek egyszerre szóltak a fiatalabb és a felnőtt közönséghez is. Legsikeresebben talán Gyulai Líviusz érzett rá erre az alkotói módszerre. Az Egy komisz kölyök naplója című sorozat Betty néninél című epizódja a gyermeki fantázia elevenségéről szól, melyhez remekül passzol a naplóforma, valamint Eszenyi Enikő narrációja. A Metta Victoria Fuller novellái alapján készült sorozat a főszereplő, Georgie naplóbejegyzéseit dolgozza fel, aki nyolc éves létére elképesztő kalandokba keveredik. A KAFF-on látott epizódban például egy cowboy viszi el a fiút Betty nénihez, ahol aztán találkozik egy indiánnal és a saját, kedvesen naiv és lelkes világlátásával vonja le a következtetéseket az őt körülvevő dolgokról. A sorozat, amellett, hogy szép rajz animációval készült, a narrációnak köszönhetően valóban olyan, mintha egy kisiskolás naplójába lapozna bele a befogadó. A fiatalabb közönség vélhetően átérzi, milyen is naplót írni (csapongó gondolatok, ferdítések, nagyotmondások), a felnőttek pedig remekül szórakozhatnak a különféle kikacsintásokon (például az MGM logó megidézése az epizód elején), valamint a szépen felépített poénokon (a Betty néninél dolgozó indián, Golyós Toll valójában nem is indián, csak azt képzeli magáról). A Komisz kölyök naplója egy újabb ígéretes sorozat, mely akár az egész család számára tartalmas szórakozást jelenthet, ha majd egyszer (remélhetőleg) a TV-ben is látható lesz. Nem véletlen, hogy a KAFF zsűrije Gyulai Líviusz munkájának ítélte oda a legjobb sorozatnak járó díjat.
Komoly kihívója volt Georgie naplóbejegyzésének a Nyóckert is jegyző Gauder Áron Kojot és a szikla című sorozatepizódja. Gauder is mesei forrást választott, az indiánok mitológiájából merített, így a KAFF-on versenyző etűd különös hangulatával és pompás látványvilágával a TV-sorozat program egyik legjobbja volt. A Kojot és a szikla nemcsak a különleges mondakör adaptálása miatt érdemel dicséretet, hanem a fanyar humor és a vizuális megvalósítás okán is. Az alkotók szépen kidolgozott rajz animációs technikát használtak, a három szereplő (Kojot, a farkasember, Iktomi, a pókember, valamint Ilya, a szikla) mindegyike szimpatikus figura, az egyszerű konfliktusból (Kojot kölcsönadja a takaróját Ilyának, ám aztán szeretné visszaszerezni, mert fázik) pedig örökérvényű tanulság és erkölcsi útmutatás rajzolódik ki, bár Gauder érezhetően inkább az idősebb közönségnek szánja a terméket. Epekedve várjuk, hogy ez a sorozat is megjelenjen valahol.
Különös, de a KAFF TV-sorozat válogatásának egyik legerősebb koncepcióval rendelkező sorozata a mindössze húsz éves Kapitány Frigyes Gyurmók című műve volt, melyből a Van köztünk egy színes című epizód került be a versenyprogramba. Bár a sorozat alapvetése nem kimondottan eredeti (mintha a Gusztávot ötvözték volna a Menő Manóval), a Kapitány által használt stop-motion technika és a vicces kinézetű, hablatyolva beszélő (ez manapság úgy tűnik, reneszánszát éli, gondoljunk csak a Minyonokra) gyurmafigurák, valamint az elképesztő gondossággal megalkotott képi világ könnyen kultikus státuszba emelhetik a Gyurmókat (akik egyébként Rudolf Péter, Szabó Győző vagy épp Kálloy Molnár Péter hangján gügyögnek). Sőt, a Van köztünk egy színes című epizód áttételesen olyan komoly témákat is érint, mint például a rasszizmus. Remek hír, hogy Kapitány sorozatát már vetíti a Petőfi TV, így érdemes figyelni a műsorújságot, és megismerkedni a gyurmók világával.
Az egyébként főként a 3D-s technológia erőltetéséből adódó mellényúlások ellenére is kijelenthető tehát, hogy nincs veszélyben a magyar animációs sorozatgyártás, mi pedig reménykedünk, hogy a közeljövőben a KAFF versenyprogramjában szereplő műveket egyre többször láthatjuk majd a tévéképernyők előtt ülve is.
Egyfajta függelékként pedig még két sorozatot ajánlanék a KAFF-on látottak közül: Kovács Márton Bab Berci-adaptációját (aki egyébként Lázár Ervin mesekönyvének figurája), valamint Javorniczky Nóra Hát (m)ilyenek a macskák? című munkáját. Előbbi szépen ülteti át a mesekönyv világát mozgóképre, míg Javorniczky projektje az állatokkal ismerteti meg a közönséget, mely a kicsik számára informatív és kedves, a felnőtt közönségnek pedig rendkívül szórakoztató, köszönhetően a szellemes forgatókönyvnek és a remek humornak.
12. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál, Kecskemét, 2015. június 24-28.
