Nyomja meg az Enter billentyűt a kereséshez!

„Ennél is kevesebb, ami marad”

Újratervezés – Válogatás az Antal–Lusztig-gyűjteményből

Mióta a Déri Múzeum birtokba vette a MODEM épületét, az Újratervezés az első igazán nagyszabású kiállítás, amit már az új struktúrában működő intézmény szervezett. Bár a cím elsősorban az Antal–Lusztig-gyűjtemény új nézőpontból való bemutatására utal, elég sokatmondó. 

A MODEM nehéz időszakon ment át az elmúlt hónapokban: vezetőségváltás, átszervezés, újratervezés. Így egyfajta önreflexióként is értelmezhetjük a kiállítás címét. Az Antal–Lusztig-gyűjtemény méltán Debrecen büszkesége. Jelen kiállításon több mint 400 műalkotás szerepel több mint 150 alkotótól. Aki azonban korábban rendszeres látogatója volt a MODEM-nek, annak az Újratervezés nem fog sok újdonsággal szolgálni. A tárlat az egész épületet elfoglalja, a három kiállítótér tematikusan, de alapvetően narratívára való tekintet nélkül lett berendezve. Az első kiállítótér portréitól göröngyös út vezet a harmadik szint monokróm alkotásaiig, és talán ez a művészettörténeti és műgyűjtői korszakokat átívelő utazás a kiállítás fő erőssége.

SI-LA-GI, Egy gondolat…, 1991–96, vegyes technika

A földszinti terem témája az Arc. Ebben az első kiállítótérben barangolva a látogató a klasszikus 19. századi portréktól és önarcképektől a 21. századi absztraktabb ábrázolásokig jut el. Az eklektikusság erre a szekcióra a legjellemzőbb. Az arcok terme nem korlátozódik a szűken értelmezett portrékra. Az 19. századi klasszikus arcábrázolások mellett olyan kortárs művek kaptak helyet, mint a bejáratnál elhelyezett neonarc SI-LA-GI-től, vagy Gaál József groteszk, fojtogató Bello Brutto (2007) szoborsorozata. Utóbbi horrorisztikus robosztusságát külön kiemeli, hogy Tóth Menyhért finom, könnyed portréival van szembeállítva. De érdekes színfoltjai a kiállítótérnek Anna Margit gyermeki bábukat idéző emberábrázolásai vagy Uitz Béla levegős portrékkal kísért levelezései is.

Gaál József, Bello Brutto IV., VI., VII., 2007, fa, bőr, vas

Igazi művészettörténeti utazás ez a terem, hiszen szépen végigkövethető, ahogy a klasszikus ábrázolásoktól lassan távolodva eljutunk a figuralitást egyre inkább háttérbe szorító, absztrakt alkotásokig. Így például feLugossy László Hegymartaléka (1986) vagy Wahorn András Nő teliholddal (1986) című műve már nem a hagyományos értelemben vett portrék, a hangsúly ugyanis nem az arcábrázolásokon van, hanem az azt körülvevő teren. A korszakok közti átjárások a kiállítótér kis tematikus szakaszaiban is felfedezhetőek. Érdekes párbeszédbe lép egymással például Mészöly Géza Édesanyám (1870) és Ámos Imre Anyám betegeskedik (1930) című festménye. A két kép egymás mellé helyezésével roppant élesen kirajzolódik, ahogy a két festő azonos érzékenységgel, azonban teljesen eltérő festői eszköztárral és látásmóddal nyúlt ugyanahhoz a témához. Az ilyen és ehhez hasonló párhuzamok teszik érdekessé az Arcok termét.

Az emeleti kiállítótér három témát ölel fel, melyek közül az első a Tradíciók. Elsősorban a zsidó és keresztény kultúra hagyományos népi és modern, újraértelmezett megjelenése áll párhuzamban. A szakralitás az, amely összeköti ezt a két pólust. A Tradíciók azt a kérdést feszegeti, hogy van-e határ képzőművészeti és kegyeleti célból készített alkotások közt, és ha igen, hol húzódik az. Ha van is határ, itt elmosódik. Többek közt Bálint Endre, Melocco Miklós, Kondor Béla, Ország Lili zsidó és keresztény attribútumokat hordozó festményei keverednek 19. századi egyházművészeti alkotásokkal. A terem érdekességét az olyan apró különlegességek adják meg, mint a hagyományos barokk feszületek és Gulácsy Lajos műveinek egymás mellé helyezése. A bizarr kegyelethelyet idéző légkört a videoinstallációk tovább fokozzák. Csontó Lajos A zene szép (2004) című egész szobát betöltő installációjában az öt vászon elhelyezése és a rájuk vetített testrészek a keresztre feszített Jézust idézik, míg a sarokban sejtosztódást bemutató videót játszik le egy régi típusú televízió. A két összetevő diskurzusa egyszerre taglózza le és gondolkodtatja el a betérőt. Hasonló színfoltjai a szakasznak Lovas Ilona S.O.S. (2006) és Szilágyi Borbála PAX (2014) című videó installációi. Mindkettő a vizet, mint vallási szimbólumot állítja a középpontba. A Tradíciók egy mini Alföld kiállításba torkollik. Népművészeti alkotások, pusztai életből ellesett pillanatok és Tornyai János alföldi tájat ábrázoló festménysorozata zárja ezt a szakaszt.

IMG_5492

A Térben elnevezésű szekcióba jutva valóságos és fiktív terek elevenednek meg. Egyre szembetűnőbb, ahogy közeledünk az absztraktabb képi világ felé, ezt reprezentálva jelennek meg többek közt Ilona Keserü Ilona, Mattis Teutsch János és Ujházi Péter festményei. Ebben a tematikus szakaszban külső és belső terek oppozíciói és találkozásai állnak a középpontban.

Kicsiny Balázs, Suszterinas, 2005, videoinstalláció

Az első emeleti kiállítótér utolsó tematikus terme az Időben nevet viseli. Jelen esetben ez az élet és az elmúlás, valamint a konkrét és relatív idő-felfogás kettősében is értelmezhető. Az első szakasz a család és a temető ábrázolását állítja szembe, amit különös perspektívába helyez, mintegy egybefoglal Román Györgynek a kiállítótér végében elhelyezett, Tiszazug (1948) című festménye, amely a hírhedt tiszazugi arzénes családirtásokat örökíti meg. A további szakaszok már konkrétabban nyúlnak az idő fogalmához. Így Kicsiny Balázs Suszterinas (2005) című videója is, mely az idő örök körforgását, az ember és a mulandóság viszonyát ábrázolja egy bizarr, emberi órával. Bár az Időben szakaszban főleg az évszakok, napszakok, órák múlása jelenik meg, ez nyilvánvalóan nem különválasztható az élet múlásától, így nagyon erőteljesen köszön vissza a temető Ország Lili, Swierkiewicz Róbert vagy Ilona Keserü Ilona alkotásaiban. A terem egyik legizgalmasabb eleme Baglyas Erika Ami marad (1973) című installációja, mely nagy méretű szappantömbökből kifaragott idézetet jelenít meg a szöveggel és az anyag lassú elszíneződésével reflektálva az idő múlására.

Baglyas Erika, Ami marad, 2007, tíz darabos szappaninstalláció

Egy emelettel feljebb zárul a tárlat a Fiktív modellek címet viselő teremmel, melyben a figuralitást már teljességgel mellőző, főképp monokróm alkotások kaptak helyet, de az anyag az 1950-es évektől leköveti a gesztusfestészet legnevesebb magyar alkotóit is. Olyan művészek jelennek meg itt, mint Reigl Judit vagy Korniss Dezső, de olyan friss munkák szintén helyet kaptak itt, mint Jerry Zeniuk egyik híres pöttyös festménye, a Cím nélkül Nr. 333 (2014). A terem közepén elhelyezett paravánokon szín szerint csoportosítva lettek kiállítva az Antal–Lusztig-gyűjtemény monokróm darabjai, így kerültek egymás mellé Frank Piastra Világosnarancs (2002) vagy Szabó Dezső Retina (2007) című munkái.

Enteriőr a Fiktív modellek című szekcióból (1)

Az Újratervezés tehát nagyon gazdag műtárgylistával dolgozik, ugyanakkor ott bujkál bennem a már említett kétely, hogy vajon a MODEM rendszeres látogatói számára elég újdonsággal fog-e szolgálni a tárlat. Az Antal–Lusztig-gyűjtemény már nagyon sokszor és sokféleképpen be lett mutatva, és bár nyilvánvaló, hogy idő, míg az új struktúrában működő MODEM talpra áll a változások után, rizikós vállalkozás lehet fél évre elfoglalni az egész épületet egy olyan kiállítással, amit a visszatérő látogatók töredékeiben már ismernek. Nem vitatom, hogy az Újratervezésben vannak izgalmas részletek, amik miatt megéri ellátogatni a MODEM-be, de érezhető, hogy ez most részben kényszermegoldás volt. Reméljük, hogy szép számmal lesznek még olyan igazán izgalmas tárlatok a MODEM-ben, amikre méltán lehet büszke Debrecen.

Az Újratervezés – Válogatás az Antal–Lusztig-gyűjteményből című kiállítás hétfő kivételével mindennap 10-től 18 óráig tekinthető meg a debreceni MODEM-ben, 2015. július 11-től 2016. január 31-ig.

A fotókat Áfra János készítette.