A szüfrazsett egy máig vitatott mozgalom mindennapjaiba kalauzol el minket, és bár az állásfoglalás egyértelmű, a téma mégis nagyon aktuális kérdéseket vet fel: hogyan jut el az ember az elégedetlenségtől a lázadásig, majd végső soron a terrorizmusig és a mártírhalálig.
A szüfrazsett mozgalom a századelő Angliájának egyik legmeghatározóbb és legellentmondásosabb megmozdulása volt, mely Emmeline Pankhurst vezetésével (innen a pankok, illetve paunkisták kifejezés, amit a filmben is hallhatunk) a nők számára akart előnyösebb körülményeket kiharcolni. Elsősorban a szavazójogért küzdöttek, és ezáltal a komolyabb közéleti szerepvállalás lehetőségéért is, ugyanakkor a nők oktatási, munkahelyi és családon belüli helyzetén is javítani kívántak. A mozgalom békésen indult, viszont amiatt, hogy a kormány folyamatosan el-elodázta a választójogi reformot, lassacskán radikalizálódott, és egészen addig fajult, hogy a nagyobb politikai gyűlések, állami intézmények, templomok, iskolák, lakóházak mind gyújtogatások és robbantások célpontjaivá váltak. A szervezet tudatosan próbált jelen lenni a sajtóban, hogy minél nagyobb figyelmet szerezzen ügyének.
A film középpontjában ez az időszak áll, és az egyén utazását kísérhetjük végig a beletörődő elnyomottságtól egészen az eltökélt, félelmet nem ismerő aktivizmusig. 1912-ben járunk, ekkor már jól ismert a mozgalom, kirakatokat törnek be, tüntetéseket szerveznek, melyek néha rendbontásban végződnek, ezért a szüfrazsetteket figyeli a rendőrség. Mrs. Emmeline Pankhurst (Meryl Streep) „polgári engedetlenségi kampányt” hirdetett, jelenleg bujkál, de rendszeresen utasításokkal látja el „katonáit”. Főszereplőnk, Maud Watts (Carry Mulligan), tanúja egy szüfrazsett akciónak, melynek során több asszony kövekkel tör be egy kirakatot, miközben jelmondatukat „Választójogot a nőknek!” (Vote for Women) kiabálják. Maud ijedten elmenekül a „terrorakció” láttán, idegenkedik tőle és talán el is ítéli.
Véleménye akkor kezd megváltozni, mikor egyre közelebb kerül új kolléganőjéhez, Violethez (Anne-Marie Duff), aki támogatja a mozgalmat. Maud első igazi lépése a mozgalom oldalán teljesen véletlenül következik be, amikor Violet helyett neki kell beszámolnia Lloyd George liberális brit pénzügyminiszternek és bizottságának arról, hogy mit jelent nőnek lenni, nőként élni és dolgozni a korabeli brit társadalomban. Maud nem elégedetlen, nem bosszúszomjas, sokkal inkább zavarban van, és a miniszter kérdésére őszintén válaszol: ő abban a mosodában született, ahol gyerekkorától a mai napig dolgozik, ahol az anyja életét vesztette, és ahol a nők korán halnak a nehéz munkakörülmények miatt, mégis kevesebbet keresnek, mint a férfiak. A teremben érezhető a megdöbbenés, ám amikor a miniszter felteszi – az amúgy logikus – kérdést, hogy mit gondol, min változtatna a szavazójog, akkor a nő összezavarodik. Ez a pillanat az egyik legszebb és legőszintébb momentum a filmben, hiszen ez az a pillanat, amikor Maud kénytelen megfogalmazni, amit még maga sem ért: nem tudja, mit kezdene a választójoggal, nem is gondolta, hogy lehetősége lenne valaha is megkapni, mégis itt van, és a választójogért küzd. Miért? Mert talán lehet ezt az életet másképp is élni.
Azáltal, hogy beismeri – annak ellenére, hogy szereti a családját, elfogadja munkahelyét (erőszakos főnökével együtt) és általános helyzetét – mégsem elégedett, mégsem érzi jól magát, Maud elindul azon a bizonyos lejtőn. Új barátokat és új célokat talál a szüfrazsettek között. Mrs. Pankhurst mintegy ideálként van jelen a szervezetben, de Maud „képzését” leginkább Mrs. Edith Ellyn (Helena Bonham Carter), a tanult és öntudatos patikáriusnő vezeti. De amit Maud az egyik oldalon nyer, a másikon elveszíti: férje elűzi otthonról, így kisfiát is elveszíti. A társadalom nagyobb része kiveti magából, ami arra kényszeríti, hogy még inkább részévé váljon a mozgalomnak.
A film tele van szép, szívhez szóló jelenetekkel barátságról, bajtársiasságról és az anyai szeretetről, ugyanakkor izgalmas, és képes végig fenntartani az érdeklődést. Az egyetlen dolog, amit talán hiányolhatunk belőle, az a párbeszéd. Mivel egy eléggé vitatott témáról szól, fontos lett volna, hogy komplexebb képet kapjunk a mozgalomról és annak sötétebb oldaláról is, illetve bővebb magyarázatot a kormány reakcióira. Bár a női jogok kérdése örökzöld téma, a terrorizmus, az erőszakos merényletek elkövetése egy adott cél érdekében, illetve az arra adott válaszok most még aktuálisabbak, mint valaha.
Ha figyelembe vesszük, hogy a korabeli Angliában más társadalmi feszültségek is voltak, véres lavinát indíthatott volna el az, ha a kormány behódol az erőszaknak. A film nem bontja ki a témának ezt az aspektusát, Maud erőszakkal és fájdalommal teli életén, kiszolgáltatottságán és kisfia elvesztésén keresztül inkább szentimentális irányba viszi el a filmet. A szüfrazsettek merényleteit a túlzott rendőri brutalitás, a börtön és a kényszertáplálás szörnyűségének kihangsúlyozásával legitimizálja, és nem tér ki a merényletekben szintén megbúvó brutalitásra.
A lázadás pszichológiáját is csak marginálisan mutatja be: Maud nem érzi jól magát, ezért elkezdi érdekelni a mozgalom, majd amint kiderül, hogy ő összeköttetésben van egy radikális szervezettel, a társadalom kilöki magából, és nincs már hová mennie, a mozgalom lesz a családja. Mindent elvesztett, így forradalmár lesz. De ezután még mindig hiányzik az a fordulópont, amikor az ember igazán elvakult lesz, annyira hogy akár ölni vagy halni is képes a mozgalomért. Pontosabban eljutunk eddig, ugyanis az egyik szüfrazsett mártírhalálával zárul a film, ami meghozza a kívánt sajtófigyelmet a mozgalomnak. Ám még itt sem érzékeljük, hogy ez már sok. Maud szánakozik és megdöbben, de nem kérdőjelezi meg a szervezet radikalitását, és ő maga sem válik túlzottan radikálissá.
Összességében ez egy kifejezetten szórakoztató film, szép pillanatokkal és több szinten is elgondolkoztató témával. A sztori történelmi eseményeket mutat be, nagyjából valósághűen ábrázolja azokat, még akkor is, ha kicsit egyoldalú. Talán a szüfrazsetteknek is olyan fontos sajtóhoz tudnám hasonlítani: kihasít egy darabot a valóságból, kiemel, illetve finomít dolgokat, hogy egy érdekes és izgalmas történetet mutathasson be a nyilvánosságnak. Ezzel a filmmel is ez történt, de talán nem is baj. Mert a lényeg, hogy az emberek figyeljenek és gondolkozzanak el azon, hogy mekkora utat tettünk meg az elmúlt száz évben a nők jogainak kiterjesztésével.
A szüfrazsett (Suffragette), 2015. Rendezte: Sarah Gavron. Forgatókönyv: Abi Morgan. Szereplők: Carry Mulligan, Helena Bonham Carter, Meryl Streep, Anne-Marie Duff, Brendan Gleeson, Ben Whishaw. Forgalmazza: UIP-Duna Film.
