Mennyire lehetnek vagányok a históriák? Szórjuk bele őket egy csészébe, öntsük fel Nagy „Panda” Marcussal, keverjük el az őt kísérő csellóssal, Jánosházi Péterrel, majd hogy a pikantériáját megadjuk az egésznek, tegyünk hozzá két szinkronszínészt, Horváth-Töreki Gergelyt és Fekete Réka Tháliát, s már csak fel kell hörpinteni: azonnal oldódik.
December 4-én elindult a II. InstaVers Fesztivál, amelynek a legtöbb programot tekintve az RS9 adott otthont. Az első nap Bach Máté és a József Attila Kör közös projektjével, a Vagány Históriákkal indult, amely már harmadik szériájánál tart. A megnyitó után, amelyet az Írók Boltjában tartottak, a projekt négy tagját, Murányi Zitát, Toroczkay Andrást, Nagy Katát és Horváth László Imrét faggatta Kabai Lóránt.
A Vagány Históriák harmadik részének az a tematikája, hogy mik is lettek volna a tagok, ha nem költők, írók volnának – vezette fel a programot Gaborják Ádám, a JAK elnöke, valamint hozzátette, hogy ez alkalommal is fénytörésben jelennek meg az alkotók. A kérdezz-felelek első szakasza néhány egyszerű kérdéssel indult, mint például a három mondatban történő bemutatkozás és értékelés, kedvenc szín, város, étel stb. Murányi Zita és Toroczkay András hetesre, Horváth László Imre százasra, Nagy Kata tízesre értékelte önmagát. Talán a legfrappánsabb, legtömörebb választ Horváth adta: „Jézusom. Ne már!” A legdiplomatikusabbat pedig Nagy Kata: „Minden évben van olyan versem, amit tízesre értékelek, de van olyan is, amit nagyon nem.” Emellett tőle megtudhattuk azt is, milyen elismerést ért el édesapjánál: „Húszéves korom óta apám egy szöveget sem tudott értékelni, azonban nemrég az egyikre adott egy képzeletbeli tízest.” Toroczkay méltatta a második kötetének a szerkesztőit: „Félig-meddig írtam csak én a kötetet, mert ha rajtam múlott volna, a duplája marad a szöveg. Ha tetszik valakinek a Búcsú éhestől, őket illeti a dicséret.”
Megtudhattuk, Murányi miért énekesnőként mutatkozik Bach Máté képén, miközben Horváth vadőrként, Nagy szakácsként, míg Toroczkay hentesként tűnik fel. Utóbbi esetben meg is volt győződve róla Kabai, hogy tényleg hentes a szakmája annak, akit a képen lát. Toroczkay elárulta a nagyérdeműnek, hogy ő addig szerette fogdosni a húst, amíg rá nem jött, hogy azok halott állatok. Két évre lemondott a húsevéséről, egy finom kolbászos szendvics azonban visszacsábította. Azt is megtudhattuk, hol készült a kép: a Fény utcában lévő hentesüzletben. Nagy Kata úgy véli, a szakácskodás is versírás: valami kezdetlegesből újat hozunk létre. Horváth László Imre mindig is kedvelte a természetet és az őzikéket, ezért szeretett volna vadőr lenni. Kabai humorosan megjegyezte, hogy A hajó, ami nőket szállított írója nem tűnik e foglalkozás szakavatottjának, amire ekképp reflektált a szerző: „Te úgy születtél, mint Dionüszosz, én meg úgy, mint egy sváb.” Murányi Zita sok évig balettozott, s úgy véli, a költészetben meghatározó a zeneiség, tehát nem áll a kettő egymástól messze.
Kabai utolsó kérdése arra irányult, megbánták-e a szerzők, hogy nem a képen bemutatott mesterségekben tevékenykednek jelenleg. Toroczkay szerint nem lenne alkalmas rá. Nagy kiskorától kezdve szövegekkel foglalkozott, sőt a szülei is, noha ők temetkezési szövegeket írtak. Megtudhattuk, hogy titokban, 13 évesen kezdett verseket írni, s jelenleg magyartanárként dolgozik, valamint jövőre jelenik meg az első kötete – most már tényleg. Horváth László Imre szerint két életet követel a kettő, mert a költészet lefoglalja, hogy kutasd, ki vagy te – irodalomtanárként dolgozik. Úgy gondolja, ez nem is írás, nem is szakma. Sokkal jobban járt volna, ha orvosnak megy, mert őket megbecsülik: „az egy tisztességes hivatás”. Fontosnak tartja azt is, hogy ha nem foglalkozik valaki aktívan az írással, hamar lemorzsolódik. Murányi Zita válaszát sajnos nem hallhattam, mert a tőle megszokott csendes választ kaptuk meg, és senki sem akarta félbe szakítani őt.
Kisebb szünet után következett a Vagány Históriák harmadik szériájának képbemutatója. Igen inspirálóra és pszichedelikusra sikeredett a vetítés, hála a két zenésznek, Nagy „Panda” Marcusnak és Jánosházi Péternek. Előbbi szolgáltatta az elektronikus, míg utóbbi a csellózenét. Emellett ki kell emelni a két szinkronszínészként is dolgozó közreműködőt, Fekete Réka Tháliát és Horváth-Töreki Gergelyt is, akik felolvastak egy-egy művet a vagányoktól, valamint Bach Mátét, mert azon túl, hogy megalkotta a képeket, a vetítésért is felelt.
Valahogy így képzeltem azt, amikor zene, hang és szöveg együttesen kelt életre valami fenomenálist, ami leírhatatlan. Ha voltak is hiányosságai az első felvonásnak, a második mindenképpen kitöltötte az űrt. Sőt, megadta azt az érzetet, ami miatt másnap reggelig, amíg ismét a mókuskerékbe nem szálltam, jól érezhettem magam. A II. InstaVers Fesztivál jól indított, s ismét bizonyította, hogy érdemes költészettel, zenével, képzőművészettel, egy szóval művészettel foglalkozni. Én azonnal oldódtam.
II. InstaVers Fesztivál – 1. nap, Budapest, RS9, 2015. december 4.
A fotókat Bach Máté készítette.
