A Gourmand zenekarról ezelőtt nem sokat tudtam, csak annyit, hogy jó lenne már eljutni végre egy koncertjükre, mert ha a jazz és a slam is bejön, akkor az ötvözetük sem lehet rossz dolog. Tévedtem. Ez több mint nem rossz, ez egyenesen jó, sőt megkapó!
A II. InstaVers Fesztivál 4. napjára sikerül végre szabaddá tennem magam az aznapi első program, Závada Péter és Rátkóczi Huba közös zenés irodalmi szeánszára, ami a Városháza Parkban volt. A már több éve Budapesten élők rutinjával nyilvánvalóan egy parkot keresek nem messze a Deák tértől, majd a karácsonyi vásár egyik nyúlványának a végén meg is találom, igaz, inkább üvegterem, amibe az érdeklődők az utcafrontról tudnak besétálni. Miután bezárul az ajtó és megkezdődik a performansz, a teljes Deák téri forralt boros kavalkád kívül reked, és a nagyjából 30-40 négyzetmétert megtölti egy magába szippantó, már-már hipnotikus atmoszférát teremtő gitárjáték, amiről néha nem tudom eldönteni, a felolvasás alá vagy inkább elé helyezkedik-e. Mindenesetre szépen egymás kezére játszanak, ez biztos. Závada Péter legutóbbi, Mész című kötetéből olvas fel, az amúgy is erős hangulatú versek határozott hátszelet kapnak Rátkóczi experimentális muzsikája által. A közel egy órás műsor szelíd, de elemi erővel mászik a kabátokból fokozatosan előbukkanó bőrfelületekre, s a végén a kipirosodott arcokat nézve (és a sajátomat tapogatva) gyanítom, mindez nem pusztán a bemelegedett tér következménye.
A közönség összetétele irodalmi eseményhez mérten vegyes, vannak betévedők és célzottan érkezők, fiatalok és idősek is, viszont mindenki kollektíven lelkes, tapsol, s végül kapunk egy ráadást is, majd ugyanazzal az egyszerű szerénységgel bezárul a felolvasás. Szedelőzködni kezdünk, s a majdnem teljesen feltöltött széksorok is mutatják, hogy Dóriék (Kele Dóra az InstaVers megálmodója – a szerk.) kitettek magukért, az utolsó nap első programja telitalálatnak bizonyult.
Az este második felvonására késve érkezek, hirtelen csöppenek bele a szokványos, szürke Rumbach Sebestyén utcai macskaköves pesti éjszakából egy teljesen más, de esszenciájában ugyanúgy ízes nagyvárosi miliőt árasztó hangulatba az RS9 Színház Fehér Termébe. Zavaromban lehuppanok a sörömmel a bejárathoz a legközelebbi kanapéra, majd a velem szemben lévő pódiumra függesztem a tekintetem.
Pion István és Horváth Kristóf „Színész Bob”, mondjuk úgy, fizimiskája nem ismeretlen számomra, de a zenészekkel kiegészülve valami egészen arculcsapót küldenek felénk a kis színházteremben. Kérhetetlenül lökdösnek egyik ingerből a másikba, csak kapkodom az észlelésre alkalmas szerveim. A Van egy álmom kissé pszichedelikus és kiábrándult melankóliájába mondókás rigmusok keverednek, ennek ellenére mégsem lesz gyermeteg vagy komolytalan, inkább világvége hangulatú belső feszültséget hagy a mellkasomban. Azok a dalok, amelyekben Színész Bob mondhatni énekel, de inkább mondja a szöveget, egyébként is picit borúsabbak, kizökkentőbbek, mint amiket társa ad elő. Pion István farzsebéből pálinkás üveget előhúzva kortyol egyet Színész Bob egészségére; felsejlik egyfajta jó zsaru, rossz zsaru leosztás, ennek ellenére – vagy inkább pont emiatt – a felkonferált szövegeken át a váltásban előadott dalokig kiválóan működnek együtt a színpadon, érzékelhető a kölcsönös diffúzió.
Ez a zenekar egészéről elmondható különben, nincsenek mostohagyerekek, mindenki a helyén van. Lassan meg is feledkezem a kis családias babzsákfoteleken heverésző közönségről, és a fejemben már Budapest komor utcáit rovom a saját alternatív képregényhősömként. Egy-két számnál arra gondolok, hogy a Gourmand egy letűnt burzsuj kor hangulatvilágát megteremtő Akkezdet Phiai, vagy fordítva: az AKPH a virtuóz lakossági gourmandkodás. Ez nyilván a slam peremén mozgó dalszövegek okán van így, ám lényegében mindegy is, mert számomra nagy öröm, hogy egyre szélesebb spektrumon van lehetősége minőségi szórakozásra a csapolt sört és a viszkiszódát iszogató helyieknek egyaránt.
Zajos, ujjongó taps és szerethetően teátrális közös meghajlás után kellemes bódulatban hagyom el a négynapos, második alkalommal megrendezett InstaVers Fesztivál záróakkordjául szolgáló programot, s ez nem csak az RS9 kézműves cseh sörének köszönhető, annál inkább az első kalandozásomnak a Gourmand gazdag világában. Az utolsó taktusokkal a fülemben, képzeletbeli ballonkabátomat meglibbentve vetem bele magam a pezsgő péntek éjszakába, azzal a világmegváltó feladattal, hogy még épp elérjem az utolsó metrót; annyi gondolatot azért hagyok magam után, hogy több ilyen rendezvényt a főváros kortárs irodalmi és művészeti életébe!
II. InstaVers Fesztivál – 4. nap, Városháza Park, Budapest, 2015. december 5.
A képeket Kopcsányi Lilla készítette
