Hetvennégy éves korában elhunyt Bősze György, a Miskolci Nemzeti Színház tagja. A Déryné- és Aase-díjas színművészt december 26-án érte a halál – közölte a Miskolci Nemzeti Színház igazgatósága.
Bősze György – aki épp ötven éve kezdte pályáját – aranydiplomáját az idén nyáron vette át a Színház és Filmművészeti Egyetemen, tagja volt a budapesti Nemzeti Színháznak, a Veszprémi Petőfi Színháznak. A Miskolci Nemzeti Színháznál 2001 óta volt színművész.
A Miskolci Nemzeti Színház Bősze György színművészt saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek – olvasható a közleményben.
Forrás: MTI, fotó: Facebook